10:0511:05-ig1 óra
Sliders - 4. évad - 2. rész
Amerikai sci-fi sorozat (1999)A csapat Los Angelesbe érkezik, amely gyanúsan békés és barátságos. Az újságok az Oracle céget istenítik. A csapat arra veszi útját, és egy gyülésre érkeznek a cég nagytermébe, ahol összebarátkoznak a szimpatikus Jane-nel. Jane közli velük, hogy most megtekinthetik, amint elküldenek négy szerencsés embert a Másik Oldalra. A négy személyt bevezetik egy kamrába, és fényvillanás után eltünnek. Quinn azt gyanítja, hogy a kamra dimenzió utazásra alkalmas szerkezet, de amikor késöbb visszalopóznak és megvizsgálják, kiderül, hogy egyszerű égetőkemence. Ekkor megérkezik Cadmus, a cég vezetője.Quinn Mallory a fizika szakos egyetemista már régóta foglalkozik az időutazás gondolatával. Folyamatosan kutat, hogy rábukkanjon a fizikai tudományok gráljára: miként lehet egyszerre párhuzamos dimenziókban utazni. Házuk pincéjében jó néhány kísérletet végzett el, és úgy tűnik, sikerül megépítenie azt a gépet, amivel az időutazás lehetségessé válik. Persze azért szorgalmasan látogatja az egyetem fizika tanszékét, ahol Arturo professzor előadásai nagy segítséget jelentenek munkájához, de természetesen mellette állnak a barátai is. Egy véletlen baleset következtében azonban hirtelen megnyílik egy átjáró, s mind a négyüket magával rántja a mélység. Mire feleszmélnek, már egy másik univerzumban vannak, ahol minden ijesztően más. A világok közti csúszás hamarosan kétségbeejtővé válik. Egyszer olyan világba csöppennek, ahol a férfi és a nő szerepe felcserélődik, máskor olyanba, ahol vírusos betegségek burjánzanak, vagy földalatti mozgalmak árasztják el a Földet. Nem lehet tudni, hogy valaha hazajutnak-e a saját otthonukba!
Szereplők
Linkek
Évad
4. évadEpizód
2. részGyártási év
1999Eredeti cím
Sliders 402 - Prophets And Loss- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése