20:1521:05-ig50 perc
Tanárok gyöngye - 3. évad - 2. rész
És az eszedet hová tetted?
Német tévéfilmsorozat (2015)Az egész Élet élőben megy. Nem tudod minden percét megrendezni. Karin és Stefan között végre elcsattant az első nyilvános csók. Méghozzá a kémiateremben, miközben Vollmer tanár úr éppen órát tartott. Nagy sikert arattak a diákok körében. Most már az egész iskola tudja. Még jó hogy a napi lapok nem írtak róla. Karin új pozíciójában, most, hogy igazgatóhelyettes lett, ez nem éppen dícséretes. Vollmert tanár úr szerint, ő tud uralkodni magán. Karin ezzel szemben megint a szertárban köt ki. Karlt megzsarolja egy diáklány a suliból, Hannah. Anyagi gondjai vannak, amiket a tanárok zsarolásában kíván kiélni. Karin és Stefan ennek ellenére ismét terapeuta szerepkörben, diákukért. Hannah és Nicki összeállnak, talán így könnyebb. Egyedül nem megy. A baj csak annyi, míg Nicki valódi, addig Hannah látszatéletet él. Blogja sem őszinte. Barbara páros estet szervez Karinnak és Stefannak, az álompárnak. Karin ellenben felelősségre vonja Stefant, amiért feldúlta a helyettesítési tervét. Karin úgy érzi, hogy csorba esett a tekintélyén.
Szereplők
Rendezte
Írta
Zeneszerző
Linkek
Évad
3. évadEpizód
13/2. részGyártási év
2015- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése