17:2518:00-ig35 perc
Terápia - 26. rész
Magyar filmsorozat (2012)Laura egyenesen a klinikáról érkezik, apja betegágya mellől. Kiderül, hogy az apja szívinfarktust kapott, az intenzíven ápolják. Mindez pár nappal az után történt, hogy Laura beszámolt neki Imrével való kalandjáról: hogy apja barátja vette el a szüzességét, amikor ő 15 éves volt. Laura vádolja Andrást, hogy közvetetten ő felelős az apjával történtekért, hisz ő bíztatta, hogy mindent mondjon el neki. Laura csak azért jött el mégis, ígéretével ellentétben, mert ezt el kellett mondania. András azt válaszolja, hogy nagyon örül, amiért újra eljött, mert már attól félt, hogy többé nem látja őt. Laura meglepődik ezen a vallomáson. András elmondja, hogy valóban ő is mélyen érez a nő iránt. Átül Laura mellé a kanapéra. Laura ledermed, erre nem számított. Arra gyanakszik, hogy András csak teszteli őt. András nem közeledik, vár a nő reakciójára. Laura azonban zavarban van, kínosan érzi magát, nem így képzelte. Valami baj történt aközben, ahogy a fantázia valósággá vált. Elmeséli az első éjszaka valódi történetét, amelyben kiderült, hogy a felnőtt férfi tulajdonképpen megerőszakolta őt. András szerint a gyerekkori trauma, az abúzus óta Laura a férfiakkal a szexualitáson keresztül kommunikál. Ezért akar lefeküdni Andrással, akitől segítséget vár. De ha lefeküdnének, Andrást is meggyűlölné, amiért kihasználta a sebezhetőségét. Ám Laura továbbra is makacsul állítja, hogy köztük többről van szó.
Szereplők
Rendezte
Linkek
Epizód
26. részGyártási év
2012Eredeti cím
Terapia aka. in treatment ep. 26Mennyire tetszett ez a műsor? Szavazz!
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése