23:2023:45-ig25 perc
XXI. század – a legendák velünk élnek - 544. rész
Nemes Nagy Ágnes
Hétfő esténként az rtl klub műsorán! (2021)A történelem nem unalmas, legfeljebb rosszul írják. Teljességre, azaz a összefüggések mindenre kiterjedő feltárására aligha van mód, nem csak az adatok hiányossága, hanem az élet rövidsége miatt is. A részletek azonban sokat mondanak el, mint ahogy egy-egy mondat, egy-egy gesztus sokat árul el az emberről. Az anekdoták fontosak hát - három kis történet már jellemez egy embert, egy kort. Ezeknek a történeteknek a segítségével akarja bemutatni a történelmet a XXI. század, ahol a legendák velünk élnek.
Ismeritek Bors nénit? Fent lakik ő a padláson, van szobája harminchárom… Akik ismerik a fenti sorokat, azok először gyerekként, aztán szülőként ismételgették könyvből, vagy színházi előadáson. A Bors néni és a többi gyerekverse olyan népszerűséget hozott Nemes Nagy Ágnesnek, amire ő se számított. Kicsit bánta is, hiszen skatulyába került. Felnőtteknek szóló, szerelmes, tépelődő, szorongó verseire kevésbé voltak kíváncsiak, de sose késő bepótolni. Nemes Nagy Ágnes, ahogy csak kevesen ismerik - Borsody István filmje - a XXI. században.
Mikor lesz még a XXI. század – a legendák velünk élnek a TV-ben?
Mikor volt XXI. század – a legendák velünk élnek az elmúlt 7 napban?
Linkek
Epizód
544. részGyártási év
2021Eredeti cím
XXI. század – a legendák velünk élnek- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése