Menü betöltése...
»Film»A Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenye
Bejelentkezés
Várj...
E-mail:
Jelszó:
Bejelentkezés
Adatok mentése...
TV csatorna sorszáma
Itt megadhatod, hogy ez a csatorna a TV-dben hányas sorszám alatt látható:

A Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenye

(1974)

A karmester látványos gesztusai nem pusztán a zenészeknek jelentenek nagy segítséget. Az apró, melódiát követő arcjátékból, a dirigensi mozgás szelídségéből, finomságából vagy éppen harciasságából, a pulpituson álló művész egyénisége is kirajzolódik. A Magyar Televízió 1974-ben rendezte meg az első Nemzetközi Karmesterversenyt, amely szinte minden zenekedvelőt a tévéképernyő elé szegezett. A közvetítésnek köszönhetően egy ország ismerte meg és zárta szívébe a versenyzőket. A Díjkiosztó gálaesten Zeneakadémia Nagytermében egymás mellett ültek a kulturális élet kiválóságai, a zsűri elnöke a világhírű maestro, Ferencsik János volt. A hangversenyen elsőként a harmadik helyezett lépett színpadra. Hector Berlioz Római karneváljának nyitánya csendült fel, a zenekar élén Ondrej Lenárd állt. Ezt követően Medveczky Ádám (a második helyezett) Kodály Zoltán Galántai táncok c. művének vezénylésével maradandó, örömteli pillanatokat okozott a hazai nézőközönségnek. A megmérettetés győztese, Kobajasi Kenicsiró frenetikus hangulatot varázsolt, amikor beintette Richard Strauss Till Eulenspiegel vidám csínyjei c. alkotását. A japán géniusz később így nyilatkozott a versenyről: „Én akkor voltam a legjobb formámban és a budapesti verseny igazi ritkaságnak számított akkoriban. A lehető legjobb lehetőség volt, hogy megmutathassam magamat.” Közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.

Mikor lesz A Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenye a TV-ben?

A Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenye című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!

Oszd meg ezt az oldalt: A Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenye

Facebook

Twitter

Viber

Messenger

WhatsApp

Telegram

Skype

Blogger

Flipboard

LinkedIn

Reddit

Buffer

E-mail

Gmail
Műsorfigyelő
Filmgyűjtemény
Kategória