A villámlás

A légkörben zajló elektromos jelenségek kutatása a modern tudományok egyik legizgalmasabb területe. A nagysebességű kameráknak hála egy, a valóságban pár tized másodperces villámról akár több száz értékes kép is készülhet. A modern villámkutatás korszaka mintegy négy évtizeddel ezelőtt kezdődött. 1969-ben a második holdmisszióra induló Apollo 12 esete erős lökést adott a villámkutatásnak. A nagy napon heves viharok tomboltak Floridában. Harminchat másodperccel a kilövés után két egymást követő villámcsapás rövidre zárta az űrhajó elektronikus rendszerét, kis híján katasztrófát előidézve ezzel. Martin Uman, a nemzetközi villámkutatás úttörője. Florida szívében található erdei tisztás az ő birodalma. Az évtizedek során csapatával villámok sokaságát fogták be, hogy részletesen kielemezhessék őket. A villanás sebessége elérheti a szinte elképzelhetetlen félmilliárd kilométer per órát is. Az emberi szem képtelen érzékelni a részleteket. A fényes villanás és az azt követő villámlás a természet erejének leglenyűgözőbb megnyilvánulása. Léteznek más, túlviláginak tűnő fényjelenségek is, amiket az elmúlt évek során rögzítettek először. Ilyenek például a hatalmas fény-szökőkutak, az úgynevezett blue-jetek. Az elfek lemezszerű, vízszintes villanások. Száz kilométeres magasságban születnek, az átmérőjük pedig a négyszáz kilométert is elérheti. A sprite-okról nagyon kevés jó minőségű kép készült. A sprite tündért jelentk. Úgy néznek ki, mintha tündérek táncolnának az éjszakai viharfelhők felett.