Az álomherceg legendája
Olasz-német fantasy (1992)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Alisea nevű kislány, aki öt bátyjával együtt egy gonosz varázsló, Azaret fogságában élt. A fiatal lánynak egy nap sikerült elszöknie a kastélyból. Menekülése során megismerkedett a kis Demian herceggel. A fiú édesapja, a zsarnok Kurdok király elől szökött meg, aki nagy harcost akart nevelni gyermekéből. A két fiatal szökevény egymásba szeretett, és örök hűséget esküdött egymásnak, ám a sors rövidesen szétválasztotta őket. Évekkel később Demianból nagyszerű harcos vált, Alisea pedig a vén Azaret menyasszonya lett. Kurdok király mindent megtett, hogy távol tartsa őket egymástól, ezért elhitetette a lánnyal, hogy szeretett Demianja meghalt.
Mikor lesz Az álomherceg legendája a TV-ben?
Az álomherceg legendája című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!