Élhetővé tenni az életet
Magyar dokumentumfilm (2013)
A nemi erőszak áldozataival, valamint bántalmazott nőkkel és gyerekekkel foglalkozó ESZTER Alapítvány novemberben elején indította kampányát. A szokatlan hangvételű filmmel a a társadalom széles rétegeinek figyelmét szeretnék felhívni a sokszor láthatatlan, családon belüli erőszakra."Magyarországon százezres nagyságrendben élnek olyan felnőttek, akiket gyerekkorukban megerőszakoltak. Az erőszak nem fülledt erotika; ez hatalom, kiszolgáltatottság, brutális és romboló megalázás. Az ESZTER Ambulancián húsz éve dolgozunk azért, hogy a lélekpusztítás következményeivel küszködők élete élhetővé váljon" – írja közleményében Virág György. Az ambulancia vezetője szerint az áldozatoknak csak akkor van esélyük, ha nem maradnak megszégyenítetten egyedül. "Azt szeretnénk, ha minél többen értenék meg, hogy a közösségnek össze kell fognia, ha minél többen ismernék fel, hogy nem maradhatnak közömbösek tovább."
Mikor lesz az Élhetővé tenni az életet a TV-ben?
Az Élhetővé tenni az életet című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!