Erdély leírása a XX.század végén
Magyar dokumentumfilm (2015)
A film a 2014 szeptemberében elhunyt alkotójának Kézdi-Kovács Zsoltnak utolsó interjújában elhangzó krédójával indul: „Meg kell próbálni igazat mondani. Nincs más mód, nincs más út." Egy falusi temetés menete és a tradicionális halotti tor képei után következik a férjét frissen elvesztett Berti néni siratója. A Passió részben a hosszú tél után ébredő, gyönyörű erdélyi tájba ágyazott kora kereszténységtől a késő barokkig terjedő templomok falfreskóin és oltárképein mesélődik el az Új Szövetség Károli Gáspár féle fordításának szövegei alapján, a klasszikus zeneirodalom legszebb vallásos dallamaitól kísérve Jézus Jeruzsálembe való bevonulásától kereszthaláláig és feltámadásáig tartó története. A Húsvét: Krisztus halálát gyászoló és feltámadását ünneplő csíkszentdomokosi húsvéti templomi „Lamentáció”archaikus szövege és énekei idézik fel az árván maradt zsidó nép siralmát, szenvedéseit a rabság alatt, majd az öröm és a feltámadt Krisztus imádásának gesztusait.
Mikor lesz az Erdély leírása a XX.század végén a TV-ben?
Az Erdély leírása a XX.század végén című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!