Grimm meséiből: Terülj, terülj asztalkám!
Mesefilm (2010)
Egy embernek volt három fia, akik közül a két idősebb elindult szerencsét próbálni. Max, a legkisebb is világot akart látni, s vinni valamire, hogy majd elnyerhesse Lotte kezét. A legidősebb kitanulta az asztalos mesterséget, a középső molnárlegénynek állt, Maxot pedig egy szabó fogadta fel. A három próbaév leteltével mestereik mindhármukat értékes ajándékkal indította haza. Az első egy „terülj, terülj asztalkámat”, a második egy aranyat fialó szamarat, a harmadik pedig egy igazságot tevő furkósbotot kapott. A hazafelé vezető úton a két idősebb fiú megszállt egy fogadóban, ahol a kocsmáros és kapzsi felesége kicsalta mindenüket. Szerencsére zsákjával Max is arra tévedt.
Mikor lesz a Grimm meséiből: Terülj, terülj asztalkám! a TV-ben?
A Grimm meséiből: Terülj, terülj asztalkám! című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!