Harmat a csillagon - Emlékforgácsok Kányádi Sándorral
Dokumentumfilm (2019)
A film Kányádi Sándor halála utáni főhajtás egy rendhagyó pályakép és keserű korrajz is, mely egy kisebbségi sorsú, magyar értelmiségi vesszőfutását tárja fel, mint rész az egészben. A szép szó erejével szól hűségről, hazaszeretetről, helytállásról, megpróbáltatásokról, és az életigenlő derűről. A portré Kányádi életének egyik sorsfordító, pillanatával indul: 2008-ban, a fiatal korában a maga ácsolta, kolozsvári manzárdlakásából a hatóság kiköltözésre szólította fel. Noha a kincses városnak volt magyar alpolgármestere, mégse kapott új tetőt a feje fölé, mennie kellett, Nagygalambfalvára vagy Budapestre. A bedobozolt könyvtár, a föltekert szőnyegek, a spárgával átkötött kéziratos dossziék, az oldalára fordított zongora, az írógép s a betört üvegű csillár a másnap érkező rakodómunkásokat várta. Ekkor és itt készült vele az a felvétel, mely talán az élete során a legmegrázóbb. A korábban meghitt otthon romjain hontalanná lett. Ekkor vonta meg élete keserű mérlegét, tervezte újra a jövőt, ki tudja már hányadszor éppen 80 évesen.
Mikor lesz a Harmat a csillagon - Emlékforgácsok Kányádi Sándorral a TV-ben?
A Harmat a csillagon - Emlékforgácsok Kányádi Sándorral című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!