Kortanúk - Rendszerváltozás a hadseregben - Lőrincz Kálmán vezérezredes
Dokumentumfilm (2019)
Éppen harminc esztendeje, hogy az 1989-es rendszerváltás következményeként megkezdődött a haderő gyökeres átalakítása. A Magyar Néphadsereg nyugatra „tájolt”, jelentős támadó képességekkel rendelkező, jól felszerelt és vezetett tömeghadsereg volt. Radikálisan csökkenteni kellett a létszámát, a fegyverzetét, és védelmi típusú haderővé kellett átalakítani. A kormány a Magyar Honvédség parancsnokává Lőrincz Kálmán vezérezredest, az 5. Hadsereg parancsnokát nevezte ki, hármas követelménnyel. Az új védelmi koncepciónak megfelelően át kellett alakítani a haderőt és annak vezetését. A Magyar Honvédségnek távol kellett tartania magát a belpolitikai küzdelmektől, és a drasztikus átalakítási folyamatok mellett meg kellett őriznie reagáló képességét. Mindezt a Varsói Szerződés megszűnése, a szovjet csapatok kivonása mellett, valamint egy fenyegető délszláv válság árnyékában. Erről az időszakról készített filmet a HM Zrínyi Katonai Filmstúdió az idén 81 esztendős tábornokkal, Lőrincz Kálmán vezérezredessel.
Mikor lesz a Kortanúk - Rendszerváltozás a hadseregben - Lőrincz Kálmán vezérezredes a TV-ben?
A Kortanúk - Rendszerváltozás a hadseregben - Lőrincz Kálmán vezérezredes című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!