Öt templom fesztivál karanténban
(2020)
„Az Öt Templom Fesztivál arra az – európai szinten is egyedülálló – kuriózumra épül, hogy Győr Újváros városrészében egyetlen utcában megtalálható az öt történelmi vallás egy-egy temploma. Öt vallás és öt közösség élt egymás mellett évszázadokon át egy utcában ismerve, tisztelve, segítve egymást. Az öt templom építészeti mementó és egyben példa arra, hogy Európa közepén, Magyarországon, évszázadok óta békében élnek együtt evangélikusok, katolikusok, reformátusok, szerb ortodoxok és zsidók. Kulturális sokszínűségük, közösségeik hite erőssé és változatossá teszi Magyarország kultúráját, érdekessé és fontossá Európa és a világ számára. Az Öt Templom Fesztivál ennek a történeti és emberi értéknek a fontosságára, a kultúrák, vallások, közösségek és egyének között évszázadok óta meglévő párbeszédnek a felerősítésére és támogatására hívja fel a figyelmet.” Roby Lakatos: hegedű ifj. Cséki Kálmán: Zongora
Mikor lesz az Öt templom fesztivál karanténban a TV-ben?
Az Öt templom fesztivál karanténban című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!