Ötödik alosztály - Vörösterror az Országházban
Dokumentumfilm (2019)
1919. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltása után a Forradalmi Kormányzótanács hozzálátott a diktatúra karhatalmi alakulatainak felállításához. Ugyanezen időszakban hozta létre Cserny József a Lenin-fiúk néven hírhedté vált több száz fős terrorosztagát is, melynek célja a Tanácsköztársaság vezetőinek védelme és az ellenforradalminak ítélt mozgalmakkal és személyekkel szembeni fellépés volt. Cserny József, Kun Béla javaslatára, 40-50 legmegbízhatóbbnak tartott emberével 1919 áprilisának végén beköltözött az Országházba mint a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának V. alosztálya. A Korvin Ottó vezette országos politikai nyomozó szerv kizárólagos feladata a Tanácsköztársaság megdöntésére irányuló mozgalmak feltárása és elfojtása volt. Az 1919. június 24-én kirobbant fővárosi katonai felkelés leverése után a politikai nyomozó osztály, illetve a Vörös Őrség is fokozott hajszát indított a diktatúrát megdönteni szándékozó ellenforradalmárok ellen. Az Országház termei rövid időn belül megteltek a letartóztatott ludovikás növendékekkel, illetve az akció további katonai és polgári résztvevőivel.
Mikor lesz az Ötödik alosztály - Vörösterror az Országházban a TV-ben?
Az Ötödik alosztály - Vörösterror az Országházban című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!