Szerzetesnek álltam
Dokumentumfilm (2019)
A shoeshine.hu, több nagyfilmes projektje mellett, 2019 tavaszán mutatta be új, rendhagyó filmalkotását. A dokumentarista trash-film alaptörténetében néhány fiatalt „költöztettünk be” egy valódi szerzetesi kolostorba azzal a céllal, hogy éljenek néhány napig úgy mintha ők maguk is szerzetesek lennének. Dolgozzanak, imádkozzanak, csendesedjenek el, vegyenek részt a közösség és a kolostor életében. Arra hívtuk meg őket, hogy váljanak szerzetessé egy időre majd nézzük meg mi történik velük. Ifjú főszereplőinknek olyan személyeket választottunk, akik nem vallásos közegből érkeznek, s ezáltal csupán a sztereotípiáik alapján ítélik meg egyházat, az egyházban tevékenykedőket. A mozi a fiatalok és a szerzetesek közötti kapcsolatot és a fiatalok rövid útját mutatja majd be egy nagyon furcsa helyzetben. Célunk az volt, hogy megmutassuk az egyház és a Szent Istváni magyar hagyomány, a keresztény hit képviselői által képesek kortárs válaszokat adni a fiatalok életvezetési kérdéseire, és segítséget tud nyújtani nekik saját életpéldákon keresztül.
Mikor lesz a Szerzetesnek álltam a TV-ben?
A Szerzetesnek álltam című műsor jelenleg egyetlen TV csatornán sem lesz a közeljövőben. Ha értesülni szeretnél róla, hogy mikor lesz ez a TV műsor, akkor használd a műsorfigyelő szolgáltatást!