Kathey Horn eltűnik éjszaka Traverse City-ben. A rendőrség fáradhatatlanul igyekszik a nyomára bukkani. A nyomozás nomád hippikből és boszorkányokból álló társasághoz vezet…
Két kis család él a szép Aranyfészek Lakóparkban. A sorozat két főszereplője, Laci, az eladósodott, de nagy lábon élő konditerem-tulaj és Béla, egy háromtagú könyvelőiroda szorgalmas…
RTL+Film adatlapja1. évadSzobolits Béla elkötelezett dokumentumfilmes, a műfajt megújító, annak méltóságát megteremtő generáció tagja. Messziről, konkrétan és átvitt értelemben is az erdőből érkezett a pályára…
Szikra Szilvi koncertszínpadának készítése közben akad egy kis vizes probléma. De a brigád ebből is kihozza a legjobbat. // Gabriel mogyoróvajvásárt tart a boltja előtt.Rubble és a brigád pedig ismét egy jó megoldással segíti elő a sikert. Rubble és családja…
rendező: Rohonyi Gábor; operatőr: Szatmári Péter Portréfilm Szőcs Miklós Tui szobrászművészről. Életútjának, alkotói korszakainak, alkotásainak, és azok szellemi hátterének bemutatásán…
Tylort megbízzák az első munkájával. Mike és Sulley közben egy ember kisbabára vigyáz…
1982-ben Wim Wenders A 666-os szoba című filmjében megkérdezte 16 kollégáját, hogyan látják a mozi jövőjét. Az időközben eltelt negyven év a filmiparban rengeteg változást hozott…
Az RTL KETTŐ műsorán a Showder Klub - újabb résszel - folytatja a Showder Klub bemutatja című sorozatát. Ebben a Showder Klub legismertebb humoristái mutatkoznak be önálló, egész estés műsoraikkal…
Egy helyi lány eltűnése egy nőből gyermekkora traumáját hozza elő, amikor egy magát Nemzetségnek nevező, egy nő által vezetett szekta tagja volt. Ez a pszichológiai thriller a bőr…
Disney+Amikor barbabébik különös barlangot találnak, Barbanett elmeséli, hogyan jött létre az ős Barbacsalád. // Eljött a pizsama buli ideje, csakhogy csapdát kell állítani a szekrény-szörnyeknek. Üstökösként tér vissza a világ képernyőinek legnépszerűbb famíliája!…
Az elhivatott, fiatal Carla a hetedikesek osztályfőnöke egy németországi iskolában. A tanárok és a diákok multikulturális közegében viszonylagos nyugalom van, amíg az egyik gyereket meg nem gyanúsítják lopással…
A pszichothriller Manhattanben játszódik 1979. nyarán, amikor is egy fiatal férfit letartóztatnak egy sokkoló bűneset miatt — majd egy meghökkentő nyomozó lép színre, hogy megoldja a tett mögött álló rejtélyt…
Apple TV+Amikor SpongyaBob összetéveszt egy szökött fegyencet az új vezetés oktatójával, végül az új tanár kap leckét. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs, SpongyaBob, aki az óceán mélyén él egy városban, Bikinifenéken. Legjobb…
Magyarország és az Apostoli Szentszék több mint ezer éve szövetségben állnak. Ezalatt a tíz évszázad alatt voltak felemelő és kevésbé örömteli időszakok. De az mindenképp tény, hogy…
A harcsa visszatérése. A Folyami szörnyek első nyomozásakor Jeremyt a hegyi folyóba rántotta egy akkora gyilkos harcsa, mint ő maga. Tíz év elteltével már azért aggódik, hogy az ilyen halak már kipusztultak…
A nagykátai családi gazdaság zöldségeiből, gyümölcseivel készülnek természetesen és vegyszermentesen szörpök, ecetek, savanyúságok, amik nem csak színesek, hanem varázslatosan ízesek is. A szezonális kínálatból válogatva főzünk – egyaránt fókuszba kerülnek a kevésbé…
Az első kamerát 1895-ben találták fel, ma mintegy 45 milliárd kamera működik világszerte. A fim rendkívüli utazás a 19. század végétől az Instagramig és a közösségi médiáig bezárólag…
MaxA több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc fogásai, minden kiderül az egykori sorozat kulisszatitkairól is…
Az HBO 15. dokumentumfilmjében Alexandra Pelosi néhány emberre irányítja kameráját, akik 2021. január 6-án megrohamozták az amerikai Capitoliumot. Az elmúlt két év során készített…
MaxAdolf Hitler a 20. század leghírhedtebb gonosztevője és a történelem legsötétebb korszakának karmestere. A Nemzetiszocialista Párt szerény ausztriai családban nevelkedett vezetőjeként…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy…
A Subway szóvivője mindenkit elbűvöl és inspirál hihetetlen fogyástörténetével, de ez a szerethető figura valójában veszélyes titkokat rejt…
Amikor négy nő végre elindul a gimnázium óta tervezgetett nagy utazásra, fogalmuk sincs, miféle dolgokba botlanak majd – néha szó szerint – útközben…
NetflixA filmben az elítélt Lawrence Musgrove utolsó napjait követhetjük nyomon, amint végleg elbúcsúzik feleségétől, Leticiától és fiától, mielőtt tizenegy év fogság után kivégeznék. A fogoly személye és embersége mélyen megérinti az őt őrző Sonnyt, amit apja, a rasszista Hank mélyen elítél…
Miután túléli Godzilla San Franciscó-i támadását, Cate ismét megdöbbentő titok birtokába jut. Életveszélyes fenyegetések közepette világkörüli kalandra indul, hogy megtudja az igazat…
Apple TV+Val McKee és barátja, Earl Bassett éppen elhatározzák, hogy elhagyják Nevada-t, amikor furcsa rengések akadályozzák meg elindulásukat. Egy csinos földrengésszakértő diáklány segítségével rájönnek, hogy a városkát a föld alatt élő, gigantikus, emberevő szörnyek fenyegetik…
Az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság kísérőműsora…
A Blunderbuss kalózcsalád otthonra lelt a Sandsborough nevű tengerparti városkában. Ám az egész közösség felbolydul, amikor a szomszédba nindzsák költöznek. Hiszen…
Hihinek hirtelen elkezd nagyon viszketni a háta, Kikivel kiderítik, hogy csalánba esett és amiatt. Közben Morcos Sapi kieszel egy szérumot, amitől mindenki viszketni fog és el is kapja vele Kikit. Hihinek kell kitalálnia valamit, hogy megmentse, és talán a csalán még előnyére is válhat…
A fesztivál elsődleges célja hagyományaik megőrzése, és széles körű népszerűsítése, valamint a magyar néptánckincs minél több táncának improvizatív elsajátítása mellett a hagyományos értékrend mélyebb megismerése, és a tánc tiszteletére való nevelés…
Nagy Szőri kistesója beleesik egy lyukba és Trackert magával viszi Nagy Szőri, hogy segítsen. Indulhat a dzsungel mentőakció. // Merész Danny kipróbálja az extrém sziklamászát Ásszal. A kutyik mentik meg a párost. A fantasztikus kutya-csapat az energikus Ryder…
Általános tapasztalat az, hogy egy nő, férfi hatására válik vadásszá. Persze akadnak olyanok is, akik csak úgy maguktól kezdenek el hódolni ennek a nemes szenvedélynek. A nők ugyan utólag csöppentek bele ebbe a férfiasnak tűnő világba, mint amilyen a vadászat…
A szörnyek éppen Halloween megünneplésére készülnek, amikor is új küldetést kapnak. Modesto-ba kell menniük, hogy kivizsgálják a földönkívüliek jelenlétére utaló jeleket. A nyomozás során pedig meggyűlik a bajuk a lábat növesztett tökökkel…
Sanjay és Craig kirúgatja Megant a kedvenc klubjából. // A srácok egy szomorú számot hajszolnak, ami feldobja őket. Sanjay és Craig (aki történetesen egy beszélő kígyó) elválaszthatatlan barátok, akik hihetetlen kalandokba és lehetetlen helyzetekbe keverednek…
Amikor váratlanul egy addig ismeretlen lény bukkan elő a Mekong folyóból, a városban pánik tör ki. A szörny féktelen pusztítását a helyi erők igyekeznek megállítani, mielőtt túl késő lesz és a fenevad még több áldozatot szed. Eközben biológusok egy csoportja…
Egy macska, egy béka és egy cunami segítenek egy banki ügyintézőnek, csalódott nejének és egy skizofrén könyvelőnek megmenteni Tokiót a földrengéstől…
Trisha Yearwood countryénekes és népszerű szakácskönyvíró beenged a konyhájába és megosztja velünk kedvenc családi receptjeit…
Kelly (Rose Byrne) és Mac (Seth Rogen) csendes, kisvárosi életre vágynak újszülött gyermekükkel. Az idill egy csapásra véget ér, amikor egy zajos diákszövetség költözik a szomszédba Teddy (Zac Efron) és Pete (Dave Franco) vezetésével. A háború elkerülhetetlenné…
Anika és Jasmyn elszabadul a padlásról, de előbb még létfontosságú nyomokra bukkannak. Sal és Oliver újabb rejtvénykő után kutat, de kisül, hogy nem csak ők keresik. Ki kaparintja meg előbb? Amikor Mr. és Mrs. Hunter-nek nyoma vész, öt örökbefogadott gyerekükre…
Az Anya, az állatorvos egyformán lehet az állatbarátok, illetve a kórház- és családsorozatok rajongóinak új kedvence. A helyszín a lipcsei állatkert, ahová új állatorvos érkezik, Dr. Susanne Mertens, aki valójában egyáltalán nem új a terepen, hiszen édesapja…
Egy férfinak különös kinövés keletkezik a csuklóján. Egy ápolónő ágszerű valamiket vesz észre a vizeletében. Egy terhes nőnél influenzaszerű súlyos tünetek jelentkeznek…
Evie, a tájépítész méltó ellenfélre lel új ügyfele, a makacs Ryan személyében, viszont a férfi lányai megkedvelik Evie-t, így hamarosan kezdetét veszi az "ültessünk barátnőt" hadművelet…