16:5517:55-ig1 óra
Bűbájos boszorkák - 4. évad - 17. rész
Leo közlegény megmentése
Amerikai misztikus filmsorozat (1998)A történet három, a huszas éveiben járó testvérről szól. A három lány - Prue, Piper, és Phoebe - édesanyja még kiskorukban meghalt, őket a nagyanyjuk nevelte fel, aki pár hónappal korábban hunyt el.
Phoebe hazaköltözik a testvéreihez San Franciscóba a nagyszülői házba. Ő lesz az, aki a padláson rátalál az Árnyak Könyvére, felolvas egy varázsigét és ezzel a három testvér megkapja azt a varázserőt, ami a legerősebb boszorkákká teszi őket a világon. Ez persze teljesen váratlanul éri őket, ám sok idejük nincs megszokni az erejüket, mert a túlvilág démonai azonnal célkeresztbe veszik őket, hogy megszerezzék az erejüket. Bár a három boszorka egyenként is erős, Prue tárgyakat tud mozgatni, Piper megfagyasztja az időt, Phoebe pedig a jövőbe lát, akkor a legerősebbek, ha egyesítik az erejüket.
Két szellem tér vissza Leo múltjából, hogy bosszút álljanak. Azzal vádolják ugyanis Leot, hogy cserben hagyta őket annak idején a második világháborúban, amikor fiatal katonaorvosként tevékenykedett és egy bombatámadás során mindhárman meghaltak. Leo felelősnek érzi magát a történtekért olyannyira, hogy a két szellemnek sikerül megtörnie őt, ezzel veszélybe sodorva Piper életét is. Mindeközben a Forrás hatása alatt álló Cole egyre többet győzködi Phoebe-t, költözzenek külön lakásba.
Mikor lesz még a Bűbájos boszorkák a TV-ben?
Mikor volt Bűbájos boszorkák az elmúlt 7 napban?
Szereplők
Rendezte
Linkek
Évad
4. évadEpizód
17. részGyártási év
1998Eredeti cím
Charmed: Saving Private LeoMennyire tetszett ez a műsor? Szavazz!
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése