Amikor Grace és Cal is belekeveredik egy gyanús cserbenhagyásos balesetbe, Ben elhatározza, hogy a végére jár a dolognak. Michaela egy brutális támadás ügyében nyomoz a hívők templománál, de rá kell jönnie…
Torres és McGee egy cserbenhagyásos gázolás után nyomoznak, azonban az egyik gyanúsítottról megdöbbentő információkat tudnak meg. Vance lánya pedig bajba kerül, amikor bolti lopáson kapják.
Rocher rendőrparancsnoknak pszichológiai vizsgálaton kell átesnie ahhoz, hogy újra munkába állhasson a rendőrség bűnügyi részlegénél. Ezért felkeres egy szakembert, ám hamarosan rájön, hogy a nő, aki fogadja…
Minden irányból veszély leselkedik, amikor a Közép-Wilshire körzet rendőrei a Los Angeles városát ért titkos támadás utóhatásaival igyekeznek megküzdeni, amely miatt Bradford rendőrtiszt életveszélyes helyzetbe is kerül…
A törvény embere, Raylan Givens (Timothy Olyphant) rendőrbíró ízig-vérig hős, méghozzá a szó klasszikus értelmében! Stetson-kalapban, western csizmában, az övén pisztolytáskával jár, s fegyverét csak akkor…
Az egy éve hivatalban lévő Kirkman elnök – aki egyben a hadsereg főparancsnoka is – eltökélt azt illetően, hogy újjáépíti a Capitoliumot, és elfogja az Egyesült Államok elleni katasztrofális támadás mögött álló terroristákat…
Amikor Sebastian egy emberrablás megakadályozására tett sikertelen kísérlet közben megsérül, az NCIS mindent megtesz, hogy megtalálják az elrabolt nőt és az emberrablókat is. Az egység lehetőséget kap…
Az egység egy tengerbiológus halála ügyben nyomoz, akinek az volt a hobbija, hogy a népszerű „városi legendákat” tesztelt, és a végzete is a jelek szerint a mocsárban élő rejtélyes lény lett. Khoury nyomozni…
Torres és McGee egy cserbenhagyásos gázolás után nyomoznak, azonban az egyik gyanúsítottról megdöbbentő információkat tudnak meg. Vance lánya pedig bajba kerül, amikor bolti lopáson kapják.
Minden irányból veszély leselkedik, amikor a Közép-Wilshire körzet rendőrei a Los Angeles városát ért titkos támadás utóhatásaival igyekeznek megküzdeni, amely miatt Bradford rendőrtiszt életveszélyes helyzetbe is kerül…
Nolan az új ügyeletes nyomozóval, Pablo Armstronggal indul kivizsgálni egy gyilkossági esetet, amely során váratlanul összetalálkozik egy korábbi szerelmével. Bradford vonakodva bár, de elfogadja Chen…
Ben és Saanvi együtt próbál meg összehozni egy meglepetésnek szánt családi programot a 828-as járat érzelmileg elszigetelt utasainak. Olive még távolabb sodródik a családjától. Jared további információhoz…
Lucifer két hétre eltűnik, majd felbukkan újdonsült feleségével, Mandy-vel, az egzotikus táncosnővel. Közben Charlotte megpróbálja arra használni új feleségét, hogy megtudja Lucifer mit tervez vele.
Jason Hayes vezeti az egységet egy szerbiai küldetésre, amely során egy olyan szervezet felkutatása a cél, amelyet amerikai katonai bázisokat bombázásával hoztak kapcsolatba.
A Bravo egység folytatja küldetését Szerbiában, ahol próbálják megtalálni azt a szervezetet, amelyet amerikai katonai bázisok bombázásával hoztak kapcsolatba. Hayest ismét megkísérti a múltja, és arra készteti, hogy végiggondolja a jövőjét…
Az egység egy tengerbiológus halála ügyben nyomoz, akinek az volt a hobbija, hogy a népszerű „városi legendákat” tesztelt, és a végzete is a jelek szerint a mocsárban élő rejtélyes lény lett. Khoury nyomozni…
Egy ellopott furgonban megtalálják a 10 napja eltűnt Willis alezredest. Gibbs és a csapat összefogva egy rég nem látott ügynökkel azon vannak, hogy mihamarabb elkapják a tettest. Abby pedig leleplezi McGee titkát…
Lucifer két hétre eltűnik, majd felbukkan újdonsült feleségével, Mandy-vel, az egzotikus táncosnővel. Közben Charlotte megpróbálja arra használni új feleségét, hogy megtudja Lucifer mit tervez vele.
Chloe és Lucifer egy rangos magániskola vezetőjének meggyilkolása ügyében nyomoz és minden jel arra utal, hogy az áldozat ismerte a gyilkost.
Egy gyerekrablással kapcsolatos riasztás során a csapat az idővel fut versenyt, hogy megtaláljanak egy újszülött kisbabát, akit egy helyi kórházból raboltak el. Mindeközben West és Chen utolsó műszakjukat…
Harper és Nolan egy folyamatban lévő bankrabláshoz indul, ahol rájönnek, hogy a rabló indítékai sokkal összetettebbek, és nem csak pénzt szeretne. Nem teljesen az elképzelések szerint alakul West és Chen…
Az egyik kábítószer-razzia tragikus következményekkel jár New Yorkban. A bűnözők négy zsarut kelepcébe csalnak és a kialakult tűzharcban kettő közülük életét veszti, a másik kettő pedig életveszélyes sérüléseket szenved…