52 perces dokumentumfilmemben bemutatom a Kongói Demokratikus Köztársaság borzalmait és szépségeit, amit a gyerekek szemében láttam. Szegénység és leírhatatlan nyomor uralkodott mindenhol. Megtapasztaltam…
Szilvi az apácaság gondolatával kacérkodik, Valikát a Malacos vezetősége előléptetéssel és továbbképzéssel kecsegteti, Jánoson viszont átok ül: nem elég, hogy Valika nem jön hozzá feleségül, még a munkaviszonyát…
Magazinműsor magyar szakemberek, történészek, nyelvészek, néprajzkutatók közreműködésével a magyarság eredetéről, és az elmúlt ezeréves történetéről kíván tájékoztatást adni mindazoknak, akik érzik, hogy…
Hoi An ősi városa Vietnám központi részén, a Thu Bon folyó partján a tengertől négy kilométerre fekszik. Egykoron a tengeri selyemút egyik állomása volt. A 19. században a Thu-Bon folyó eliszaposodott…
Rendelő rovatunkban dr. Kertész Péter állatorvossal ormányos medvéket oltunk, Együtt sportolunk rovatunkban kipróbáljuk a kutyaszánozást. Vigyázz rám rovatunkban Vobarára, a koalára emlékezünk. Állati…
1913-ban az első jelentős magyar cserkész megmozdulás egy tutajtúra volt a Vágon. 10 tutajon, 360 kilométert tettek meg a cserkészek azért, hogy a környező településeken tagokat toborozzanak. Idén a túra 100…
egyházi magazin
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait…
Körkép a hazai divatéletről, mely bepillantást enged a nemzetközi divatba is. A műsor szórakoztató időtöltést kínál, ugyanakkor segít a bizonytalanabbaknak a stílusos megjelenés kialakításában.
Az ország északkeleti csücskébe, Mikóházára a helyi Ízőrzők Egyesület hívta fel a figyelmünket. A Zempléni-hegység egyik szép völgyében megbúvó kisközséget jó szívvel ajánljuk mindazoknak, akik nyugodt…
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe…
Enno Vogt juhász kedvenc fekete báránykája eltűnik, és már-már bele kell törődnie, hogy végleg elveszett. Felbukkan Rügenen egy állítólagos állatvédő, Viktor Zeller, aki a gyanútlan állatbarátoktól adományokat…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
A város mint téma a festészetben Az adásban kiderítjük, hogyan működik a város mint ihlető forrás a festészetben. Kortárs festők mesélik el, miért választották ezt a témát, miért pont városi helyeket festenek…
"Van lelke a köveknek. Ezt majd látni fogjatok itt, Lengyelországban. Igenis van lelkük. Ahogy a jóféle csöndek is lélekből vannak. Es lelek vezérli a jóféle utazásokat is. S a jóféle utazások ideje pedig…
2018. június 2-án a Duna Médiaszolgáltató ötödik alkalommal rendezte meg nagyszabású, egész napos rendezvényét Torockón. A Duna Ház fennállása óta minden évben a Nemzeti Összetartozás Napjához legközelebbi…
Eredeti hang digitálisan Stefan, Kostas és Hanno GPS-sel kincset keresnek az erdőben. Eközben Tappancs rátalál egy félig eszméletlen emberre, akit feltehetőleg kígyó mart meg. Az illetőt kórházba szállítják…
Rejtő Jenő egyik legmulatságosabb és legizgalmasabb regénye alapján készült film. Kis-Lagondán bubópestis járványra hivatkozva lezárták a szállodákat, köztük a Grand Hotelt is. Ennek ellenére Félix azon…
Magyarország legnépszerűbb gasztronómiai műsorában hétről hétre újulnak meg a múlt ízei a jelen konyháiban. A Gasztroangyal mostanra igazi mozgalmat teremtett, és arra ösztönzi a nézőket, hogy értékeljék a valódit, a természeteset…
A SzerencseSzombat 50 perces műsorában hétről hétre kisorsoljuk a Luxor, a Joker és a legnépszerűbb hazai szerencsejáték, az Ötöslottó nyerőszámait. A műsort sztárvendégek produkciói, élőzene, tánckar…
Tombol a hőség a városban. Levi a Titanicot nézi, állítása szerint csak a jég miatt. Bence menekül Karolin elől, aki meghívatja magát vacsorára Laurával. Ákos hazugsága lelepleződik Luca előtt. Zsófi és…
Sárkányölő Szent György történetének romantikus feldolgozása. A Szentföldért folytatott első hosszú hadjárat véget ért és György, az angol lovag szeretne végre megállapodni. A vágya az, hogy félreteszi…
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül!
A személyes hangvételű portréfilm-sorozat 3. epizódjában a "Száll a kakukk fészkére" kilenc Oscar-jelöléséből ötöt díjra is váltott, s ez alkalomból Miloš Forman oly sok év után újra láthatta Csehszlovákiában élő ikerfiait…
Mottó - "Nincs Prágában csajom…" Könnyelmű fiatalok könnyelmű ígéretei, a gyöngédség felfedezése, a másik nem igenje, az első tapasztalatok és csalódások. Így lehetne röviden jellemezni, összefoglalni Miloš Forman második játékfilmjét…