Don Matteót a püspök a repülőklubba hívja. Arra készülnek, hogy együtt kiugranak ejtőernyővel egy repülőből. A püspök ejtőernyőjével azonban valami gond van, és nem nyílik ki, így ő és tandemtársa ugyan földet ér valahogy, de nyoma vész…
Lars egyre közelebb férkőzik Laurenhez, nem sok kell már hozzá, hogy értékes információkhoz jusson. Egy tragikus körülmény azonban keresztülhúzza a számításait. A Berlin fal túloldalán Gregor Weber kerül…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
XIII. évadához érkezett a Család-barát! Augusztus 31-től minden hétköznap és szombatonként várjuk nézőinket a Duna csatornán 10.25-től! Magazinunk középpontjában továbbra is a családi értékek állnak. Foglalkozunk…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül! Adás:…
A közszolgálati televízió Roma Magazinja 1992 óta mutatja be a hazai legnagyobb lélekszámú nemzetiség életét: hétköznapjait, kultúráját, hagyományait és társadalmi problémáit. A magazin célja a roma közösség…
A Domovina hetente jelentkező szlovák kulturális magazin, mely tájékoztat a magyarországi szlovákság kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről…
A Ridikül 2020-as őszi évada továbbra is izgalmas, szórakoztató, elgondolkodtató témákkal, sokunkat foglalkoztató kérdésekkel, nyereményjátékkal, értéket közvetítő vendégekkel várja nézőit. Szó esik…
Közeledik a karácsony, amit a Martini család nehezen él meg. Ilyenkor mindenkinek még jobban hiányzik Elena, Lele volt felesége és a gyerekek anyja. Enricának még a válás is nehezíti a helyzetét, és azt…
Úgy tűnik Damla és Arda jól megvannak Hüsnyie házában, Feride asszonnyal együtt. A harmónia azonban nem tart sokáig, Baris ugyanis találkozni szeretne a lányával, de amikor megérkezik a házhoz, ott találja Fatmát…
XIII. évadához érkezett a Család-barát! Augusztus 31-től minden hétköznap és szombatonként várjuk nézőinket a Duna csatornán 10.25-től! Magazinunk középpontjában továbbra is a családi értékek állnak. Foglalkozunk…
Michela közreműködésével betekinthetünk Dél-Olaszország forgalmas piacainak és népszerű street food standjainak világába, valamint megismerkedhetünk a hagyományos termelőkkel, és ellátogathatunk az igazi…
Mi vagyunk az első nemzedék, amelyik felismeri, hogy súlyosan káros hatással vagyunk a bolygó egészére. Az emberek hosszú ideig úgy gondolták, hogy az óceán egy végtelen erőforrás, amelyet ki kell aknázni…
Hanife megzsarolja Ganimet, ha nem ad neki pénzt, mindent elmond Zeynepnek. Szultan továbbra is azt hiszi, Efsun az ő lánya, és arra készül, hogy ezt világgá kürtölje. Hulya kifizeti Salih-t a gyilkosság felvételeiért cserébe…
Egy női holttestet találnak az áldozat saját lakásán. A 32 éves Teresa Zauli feltehetően ismerte a gyilkosát, mert a helyszínelők szerint erőszakos behatolásnak nyoma sincs a lakásban. A nő dulakodás közben…
Don Matteo Rómába utazik, arra az időre Don Faustino érkezik a parókiára, hogy helyettesítse. Ám mindenki azon mesterkedik - élükön Cecchinnivel -, hogy kiutálják Spoletóból az új jövevényt. Don Matteót…
A Ridikül 2020-as őszi évada továbbra is izgalmas, szórakoztató, elgondolkodtató témákkal, sokunkat foglalkoztató kérdésekkel, nyereményjátékkal, értéket közvetítő vendégekkel várja nézőit. Szó esik…
Damla eltűnése felforgatja a Celen villa életét. Arda arra gyanakszik, hogy Baris keze van a dologban. Amikor azonban kiderül, hogy a lány az apjához sem ment, Azrának van egy ötlete. Sumru szerez egy…
Egy nyolcéves kisfiúra találnak rá – nagyon súlyos állapotban. A kis Giovanni Zanetti feltehetően egy pedofil áldozatává vált, s ezt a sajtó is azonnal megneszeli, ezért minden lehetőséget megragadnak…
Kékfény Bűnügyi magazin Aktuális és nem hétköznapi témák
Anna megállapítja, hogy Karol menthetetlen, nem reagál semmire, és ezt kollégáival is közli. Artmanra egy újabb tiltott transzplantációs műtét vár, ezért Anna Wolski segítségét kéri. Michalnak követnie…
A Kenó játékban 80 számból legalább 1, legfeljebb 10 számot kell megjelölni. A sorsoláson 80 számból 20-at sorsolnak ki. A cél az, hogy minél többet eltalálj a naponta sorsolt 20 nyerőszám közül! Adás:…
A Ricci család tanyáján a méhek között holtan találják Margheritát, a legidősebb nővért. Ikertestvére Barbara pár hónapja végzett magával, és ez az eset is öngyilkosságnak tűnik. A család minden tagja súlyos titkokat rejteget a háttérben…
Baleset történik a helyi gimnáziumban. A nyomok szerint a tanárnő összevitatkozhatott valakivel, aki valószínűleg lelökte a lépcsőn. A diákok tagadják, hogy egyáltalán találkoztak vele. Don Matteónak sikerül…