Von Reinhartz és Wrangel saját legénységeikkel küzdenek a tengeren. Cassandrát csak Hoffmann érdekli, de a férfi helyzete egyre veszélyesebb. Az elfogott zsidókat La Rochelle-ből Lengyelországba készülnek szállítani…
Hogy volt?! – Boncz Gézára emlékezünk A magyar humor egyik legeredetibb képviselője volt, akinek viccein nem csak akkor nevettünk, ha ő volt a színpadon. Boncz Géza ugyanis szórta a poénjait, és szófordulatait…
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol…
Operatőr: Horváth Péter, Szép Attila; Felelős szerkesztő: Treszkony Virág; Műsorvezető: Fodor Imre, Rendezte: Kender Krisztina
A Főmenü minisorozatában ezúttal a befőzéses tartósításról lesz szó. Megtudjuk, hogyan készeül a chutney, másnéven a hagymalekvár.
A görög-magyar kapcsolat összefonódását kutattuk a múltban és a jelenben, csatlakozzanak hozzánk és nézzék meg, milyen forrásokra leltünk!
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Szereplők: Parapatics Andrea, a Pannon Egyetem nyelvésze, Csőre Gábor műsorvezető Romlik vagy csupán változik a folyamatos online jelenlét okán a nyelvhelyességünk és a helyesírásunk? Mennyiben érzékelhetők…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA Február 25. a Kommunizmus áldozatainak emléknapja. A hazai ukrán közösség a Terror Háza Múzeumnál gyertyagyújtással és emlékmenettel rótta le tiszteletét. Az emléknap…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
Minden hétköznap reggel ajánljuk Önöknek a megújult Család-barát legérdekesebb témáit!
A portréfilm kísérletet tesz arra, hogy a csodagyerek Mozartot, s az örökkön örökké szárnyaló ifjút minden oldaláról bemutassa, s a kort, amelyben élt. 1761-től 17956-ig élt, alkotott és lángolt. Mindössze 35 év adatott meg neki…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Ali egy autóval lepi meg Mavit, amitől a ház többi asszonya is vérszemet kap. Fatma találkozik Ömerrel, aki megpróbálja lelkileg támogatni a nőt, amit Hatice is észrevesz. Ali is észreveszi, hogy Fatma…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Petőfi Sándor: A tavaszhoz című versét Szemerédi Bernadett mondja el.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Umberto meg akarja tudni, honnan volt Martának pénze az áruház hitelére. Lánya tettét a család elleni támadásnak értékeli, és olyannyira összevesznek, hogy Marta az elköltözést fontolgatja. Salvatore és…
Almáriumunk egyedi válogatás az MTVA gazdag archívumának kincseiből. E hónapban témánk: Valentin-Bálint és ehhez kapcsolódóan a szerelem. Újra láthatunk Mazsolát és Manócskát tévémacival, régi Híradó részleteket…
Minden tájnak megvannak a maga különlegességei. Puglia régió központjában, Ruvo di Puglia, Andria, Altamura és Castellana Grotte között a gelato artigianale, a lóbab tésztában sült hajtáscsúcsa, a focaccia és a tenger gyümölcsei…
Almáriumunk egyedi válogatás az MTVA gazdag archívumának kincseiből. E hónapban témánk: Valentin-Bálint és ehhez kapcsolódóan a szerelem. Újra láthatunk Mazsolát és Manócskát tévémacival, régi Híradó részleteket…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Kőröshegy jól ismert somogyi település a Balaton közvetlen szomszédságában. A gótikus Szent Kereszt templom a község jelentős műemléke. Hajdan ferences kolostor is állt az épület mellett, amelyre ma már…
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Refika attól tart, hogy Birgül elárulja Fatma és Cemal titkát. Az asszony ezért úgy intézi, hogy a szolgálót jó indokkal el tudja távolítani a házból. Birgül azt hiszi, az egész mögött Hasibe áll. Pembe…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Francesco megtalálja Daphnét, és letartóztatják. Kiderül, hogy 6 évvel ezelőtt ő tört be Ormonddal Oblak villájába. A férfi azt állítja, hogy Daphne és Beric ölték meg a feleségét, és rabolták el a lányát…
Pataki Mari és Bíró Máté a szövetkezeti közös munkák alatt egymásba szeretnek. Az öreg Pataki azonban elhatározza, hogy kilép a szövetkezetből a nagygazda Fekete Sándorral együtt, és házassággal egyesítik…
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül…
Gyuszi bácsi, Imre nagybátyja életművész volt. Imre mind a mai napig, ha bármi csapás éri - többek között, amikor éppen veszít az ügetőn - csak felidézi Gyuszi bácsi emlékét, és máris könnyebbé válik az élet…