Nada a kórházban felébred a kómából, de Don Matteo gyanakszik, hogy nem mondja el az igazságot arról, hogy mi történt vele igazából. Anna helyzetét nehezíti, hogy Nardi betegsége miatt Sarával kell együtt dolgoznia…
Az U-822 tengeralattjáró az amerikai partok felé halad, ezalatt a szárazföldön Hoffmann a megbeszélt találkozóhely közelében várakozik. Duval eltűnt, Margot pedig a legrosszabbtól tart. Az ellenállás tajgai eldöntik, tervüket megvalósítják…
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol…
Operatőr: Horváth Péter, Szép Attila; Felelős szerkesztő: Treszkony Virág; Műsorvezető: Fodor Imre, Rendezte: Kender Krisztina
A születés és az emberi test működésének a csodája, az Élet(kezdetének) meghatározása orvosilag, jogilag. Vajon meg tudjuk magyarázni az emberi élet kezdetét, pusztán a biológia keretein belül? Egy különleges…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
rendező: Kovács László, operatőr: Kovács László, Rácz Balázs, Tudja Zsolt Rudolf Mihály következetes szakmai életúttal a hazai regionalizmus kiemelkedő alakja, karakteres képviselője. Áldozatos munkával…
A téma kapcsán szó lesz a "nyitott" és "zárt" házasságokról, a testvérek kapcsolatát öntudatlanul megrontó szülői magatartásról és a féltékenység egy kevésbé bevallott fajtájáról is...
A Főmenü miniepizódjában ezúttal a világ legerősebb paprikáival ismerkedünk meg. Egy olyan helyen, ahol többmint 20 féle chilit termesztenek, hogy különböző fantázianéven szószkülönlegességeket készítsenek belőlük…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Amit a Szentírás üzen mindenkinek. Vasárnapi evangélium és hozzá fűzött személyes gondolatok, világos magyarázatok, katolikus papoktól.
A keresztény közösségek friss hírei és eseményei, aktuális kérdései és vitatémái, missziós küldetésük sikerei és nehézségei itthon és a nagyvilágban, kitekintéssel mindazokra a más vallásokra, amelyekkel…
Miért engedi meg Isten a rossz jelenlétét a világban? Miért hagyja szenvedni az ártatlanokat? Ezeket a kérdéseket tették fel a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium 10-es diákjai iskolalelkészüknek…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
A Duna csatornán minden vasárnap 9 órakor jelentkező magazinban a protestáns egyházak (református, evangélikus, baptista, metodista, unitárius) egy közös műsorban. a Lét-Igében jelennek meg január 23-tól…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Néhány gondolat az Agapé eheti adásából.
Egy történet - családról, anyaságról, örökbefogadásról és a hitről.. Egri-Nyári Barnabás és Napsugár Nagyhalászon élnek. Barnabás a helyi és a nyirbogdányi baptista általános iskola lelkésze, Napsugár…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Riportok, portrék, összefoglalók – pillanatképek a világról, katolikus szemmel. Hiteles emberek, egyházi közösségek, karitatív kezdeményezések, kulturális örökségünk bemutatása a liturgikus év menetéhez igazodva…
„Abban tűnik ki nagyságunk, hogyha mi magunk teremtünk nagyot kicsinyből, rosszból hasznosat, a bajból jót, s – bármily helyen – virulunk a vészben is, a kínból enyhülést orzunk munkás kitartással.” John…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Templomismertető, Nógrád, Nagyboldogasszony-templom
Igét hirdet Bacsó Benjámin lelkipásztor
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Az Ízőrzők műsorai bővelkednek a könnyen hozzáférhető, olcsó alapanyagokból elkészíthető étkekben, hiszen a régi falusi háztartások egyik legfőbb jellegzetessége volt, hogy kevésből tudtak finomat sütni-főzni…
Korláthy gróf lánya a falusi vásárban megismerkedik Baracs István vasútépítő mérnökkel, és egymásba szeretnek. A grófi család persze soha nem egyezne bele a házasságba, ők csak nemesi vőlegényt szeretnének…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
A Szerencsejáték Zrt. második legnépszerűbb hazai lottójátékában 45 számból kell 6-ot megjelölni. A műsor vasárnap 16 órakor, 5 perces időtartamban látható a Duna csatornán. Műsorvezetők: Király-Virág…
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Marcsi ezúttal egy sós kelt tésztát, tót lepényt készít. A vendégei Dudás Szabolcs és Szilárd lesz, akik savanyú káposztás báránylevest főznek.
Közreműködik: Vári-Kovács Péter
A téma kapcsán szó lesz a "nyitott" és "zárt" házasságokról, a testvérek kapcsolatát öntudatlanul megrontó szülői magatartásról és a féltékenység egy kevésbé bevallott fajtájáról is...
Az év utolsó napján kicsit összekeverednek a játékok és a szabályok, folyton pörög a szerencsehordó, különleges produkciók és meglepetések nevettetik meg a játékosokat és a tévénézőket is!
Az Iron Lady háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok magyar úszónő. Számos világcsúccsal ma is a legjobb a világon. De Katinka valaki más is. Nem csak egy elképesztően…
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül…
A film a kétszeres Goncourt-díjas francia író, Romain Gary életrajzi regényéből készült, amit élete első 40 évéről írt. Arról, hogy milyen félelmetes erő hajtotta őt egy életen át, hogy valóra váltsa anyja…