Mirat hazaviszi Szerdemet, hogy maguknál ápolja. Eközben a férfi érzi, hogy Deniz meglehetősen távolságtartó vele. Hulya Nejatnak is elmondja, amit megtudott. Musztafa elmondja az apjának, hogy mit érez…
Downton Abbey kitárja kapuit a közönség felé egy jótékonysági adománygyűjtés reményében, hogy kisegítse a kórházi alapot. Mary és Tom ötlete nem mindenkinek tetszik. A kórház jövője körüli csata megviseli Corát…
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol…
Itt az idő – állítják a 21. század történészei -, hogy a 19. századi történelem szemlélet toposzaitól elszakadjunk és máshogy értékeljük történelmünk nagyjelentőségű eseményeit, többek között a mohácsi…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
Rendező: Vizi Mária. Operatőr: Szepesi Gábor „Létrehozni a lehetetlent, megvalósítani az épületek történeti folytonosságát, természetes fejlődését. Segítségül hívni az egykori lakókat, építeni, fényt adni…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
05.19. Küldetésed van! JÁNOS EVANGÉLIUMA 20,19-23 …„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek…
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Miért engedi meg Isten a rossz jelenlétét a világban? Miért hagyja szenvedni az ártatlanokat? Ezeket a kérdéseket tették fel a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium 10-es diákjai iskolalelkészüknek…
As I Went Down - Észak-Amerikai keresztény himnusz
A Duna csatornán minden vasárnap 9 órakor jelentkező magazinban a protestáns egyházak (református, evangélikus, baptista, metodista, unitárius) egy közös műsorban. a Lét-Igében jelennek meg január 23-tól…
Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató…
Templomismertető, Nógrád, Nagyboldogasszony-templom
Riportok, portrék, összefoglalók – pillanatképek a világról, katolikus szemmel. Hiteles emberek, egyházi közösségek, karitatív kezdeményezések, kulturális örökségünk bemutatása a liturgikus év menetéhez igazodva…
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Néhány gondolat az Agapé adásából, amelyben pünkösd ünnepéről beszélgettünk.
Templomismertető, Nógrád, Nagyboldogasszony-templom
Református istentiszteletet közvetítünk Szerencsről. Igét hirdet Balázs Pál lelkipásztor.
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Ralben Edit a végzet asszonya. Amikor Dr. Egry Iván életében először meglátja a lépcsőházban, menten beleszeret. Nem törődik azzal, hogy a lány Ahrenberg gróf menyasszonya. Hamarosan ő kéri meg a csodálatos…
Napóleon és csapata már a Fertő-tó ausztriai oldalán áll és a magyar nemesség készülődik a háborúra. Vavel grófnak is döntenie kell további sorsukról. Megkéri szeretett Katalinja kezét, hogy legyen kire bíznia Marie-t és okmányait…
A Szerencsejáték Zrt. második legnépszerűbb hazai lottójátékában 45 számból kell 6-ot megjelölni. A műsor vasárnap 16 órakor látható a Dunán. Műsorvezetők Pártos Viktor, Papp Lili, Király-Virág Anita
A Dunán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
A dokumentumfilm egyszerre klasszikus és rendhagyó módon idézi fel a 2021-es esztendő kiemelkedő, történelmivé nőtt eseményének, az 52. Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak legfőbb üzeneteit…
Ebben az epizódban Marcsi megmutatja, hogyan készül a tökéletes vajas csirke, mitől lesz szaftos a csirkemell, és milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani a megfelelő csirkét a főzéshez. Marcsi vendége…
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Vasárnap esténként a képernyők elé vár mindenkit a Duna, aki szereti Magyarországot és a látványos, vidám vetélkedőket. 19.45-kor kezdődik a Magyarország, szeretlek, a jó hangulatú, esti showműsor, sok…
Kr.u. 67. Néró, a történelem legvéresebb kezű uralkodója a keresztényeket kiálltja ki bűnösnek Róma felgyújtásáért. Krisztus leghűbb követője, Tarzuszi Saul, akit a római világ Pálként ismer, utolsó napjait…
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül…
Dr. Béres József a hatvanas évek végén laboratóriumi kutatóként fedezte fel a nyomelemek kedvező hatását a növényekre, és ezt továbbgondolva fejlesztette ki legendás készítményét, a Béres-cseppet. A világ…