A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Az M2 Matricák sportos rovata a Gyerekjáték, amely kéthetente látható szombatonként az M2-ön. A célunk az, hogy bemutassunk különböző sportágakat, megértessük szabályait, hogy a gyerekek megismerjenek…

„A négyszögletű kerek erdő egy olyan világnak a jelképe, ami nincs, de nagyon jó volna, ha lenne.” – mondta a meseíró és elbeszélő Lázár Ervin, akin generációk nőttek fel már eddig is, és remélhetőleg…
Új lakást kap a Kertesi házaspár csak azért, hogy a velük élő nagynéni személyében a kerületben is éljen 100 évet megélt állampolgár. Gizi néni születésnapját a tanács méltón - a "protokoll" szabályainak…
"...hogy egy bizonytalan álorcát a késő világ ne csudáljon..." A filmsorozat dokumentumszövegek, önéletírások, levelek felhasználásával rajzolja meg a történelmi személyek portréját. Korányi Frigyes, magyar…
Ridikül, minden ami belefér! – jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Novum az innováció, a tudomány és a technológia magazinműsora. Műszaki-, és természettudományok, kutatás-fejlesztés, hazai innováció, fiatal tudósok, természettudományos életpálya, start-upok, tehetséggondozás…
1. Koronavírus Aktuális helyzet 2. A koronavírus elleni oltóanyag gyártása Oltóanyaggyártás. A járvány leküzdéséhez gyorsan nagy mennyiségű vakcinára van szükség. 3. Az új ausztrál médiatörvény tanulságai A…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Szolgáltató magazin A műsor aktuális tájékoztatást ad a nyugdíjasokat érintő témákban. Hasznos információkkal, praktikus tanácsokkal, orvosi javaslatokkal és kulturális ajánlókkal segíti a mindennapjaikat…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…

Milyen alapokon nyugszik a keresztény férfi identitása? Mit tart értéknek és hogyan képviseli azt a társadalomban?
A keresztény közösségek friss hírei és eseményei, aktuális kérdései és vitatémái, missziós küldetésük sikerei és nehézségei itthon és a nagyvilágban, kitekintéssel mindazokra a más vallásokra, amelyekkel…
Találkozás – egymással, önmagunkkal és Istennel. Elgondolkodtató, magunkkal hozott családi, társadalmi és spirituális örökségünkkel szembenézésre késztető, sokszor megrendítő, ám mindig felemelő, katartikus találkozások…
Vörös Imrének barátja állást kínál Budapesten, de ő lemegy Szentgyörgyre, mert onnan kapja az ösztöndíjat. A falu lakosai kedvezően fogadják, a vezetők hozzáállása nem egyértelmű. Ezért barátnője tanácsát…
Az idén harmincéves Slovenski utrinki a magyarországi szlovének kéthetente jelentkező televíziós magazinja. A szerkesztőség tagjai igyekeznek jelen lenni a hazai szlovénség minden jelentős eseményén, illetve…
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Hétről-hétre bemutatunk ismert embereket kedvenceikkel és olyan sportokat, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és praktikus állatorvosi tanácsokat is adunk…
A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják…
PALÁNKI FERENC debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mondja a műsor bevezetőjében: "Bár Debrecenben élek mostanában, az elmúlt hat esztendőben ott szolgáltam, most mégis Csesztvét és környékét választottam…
A Hagyományőrző Egyesület meghívására érkezett Álmosdra az Ízőrzők stábja. A település Hajdú-Bihar megye keleti kapujában irodalmi és történelmi emlékeket egyaránt őriz. Itt élte gyermekkorát Kölcsey…
Almásfüzitő Komárom-Esztergom megyében, Komárom szomszédságában található település. Sokáig timföldgyártásáról volt híres, kevésbé volt köztudott, hogy itt a római korban „Azaum” néven katonai tábor működött…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Szenes Iván minden idők legjátszottabb szerzője. Több, mint 2000 sláger, 200 színdarab, tucatnyi film és sok sikeres tévéműsor fűződik a nevéhez. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni örökzöldjei…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Ridikül, minden ami belefér! – jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges…
A Kilenc hónap háború egy anya-fiú történetet mesél el az ukrán-orosz fegyveres konfliktus árnyékában. A magyar nemzetiségű Jani (24) félárva, egyke gyerek. Egy nyugat-ukrajnai kisvárosban, Beregszászon él…
Ki ne ismerné a jellegzetes Dunakanyar-látképeket, a Hegyes-tetőről, a Prédikálószékről… De vajon mi van a kirakat mögött? A Hazajáró ezúttal a Dunakanyar kevésbé ismert ösvényeire kalauzol! De nem csak…