A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
Az M2 Matricák sportos rovata a Gyerekjáték, amely kéthetente látható szombatonként az M2-ön. A célunk az, hogy bemutassunk különböző sportágakat, megértessük szabályait, hogy a gyerekek megismerjenek…
Rendhagyó ezúttal a Gyerekjáték adása, hiszen Budapesten rendezik meg az Asztalitenisz Világbajnokságot április 21.-28. között. Így ezúttal a Matricák sportrovata is az asztalitenisszel foglalkozik. A…
Szenes Iván minden idők legjátszottabb szerzője. Több, mint 2000 sláger, 200 színdarab, tucatnyi film és sok sikeres tévéműsor fűződik a nevéhez. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni örökzöldjei…
A kiegyezés utáni Magyarországon gróf Ráday Gedeon kormánybiztos megkezdi az ország közbiztonságának helyreállítását. Elsősorban azokat a betyárokat, szegénylegényeket szeretné ártalmatlanná tenni, akik…
"...hogy egy bizonytalan álorcát a késő világ ne csudáljon..." A filmsorozat dokumentumszövegek, önéletírások, levelek felhasználásával rajzolja meg a történelmi személyek portréját. Könyves Kálmán 1095-től…
Ridikül, minden ami belefér! – jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Szolgáltató magazin A műsor aktuális tájékoztatást ad a nyugdíjasokat érintő témákban. Hasznos információkkal, praktikus tanácsokkal, orvosi javaslatokkal és kulturális ajánlókkal segíti a mindennapjaikat…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
Kallós Zoltán a táncházmozgalom és a magyar népzenei élet emblematikus alakja 2006-ban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Köszöntésén az Élő népzene forgatócsoportja is részt vett.
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…

Riportok, portrék, összefoglalók – pillanatképek a világról, katolikus szemmel. Hiteles emberek, egyházi közösségek, karitatív kezdeményezések, kulturális örökségünk bemutatása a liturgikus év menetéhez igazodva…
Húsz évvel ezelőtt az Önkéntesség Nemzetközi Évét tartották a világban, tíz évvel ezelőtt az Önkéntesség Európai Éve hívta fel a figyelmet az unióban tevékenykedő önzetlen segítők millióira. Most pedig jön az Önkéntesség Magyarországi Éve…
Kovács Lajos idegesen sétál a parkban. Eltökélt szándéka, hogy megöli kikapós feleségét, Olgát, akinek névtelen levélben adott randevút. Balázs Péter tanár is itt várja feleségét, Stefániát, a közeli vendéglő…
A Visegrádi Négyek országainak közös magazinműsorában lengyel, cseh, szlovák és magyar tájakra látogatunk, hogy feltérképezzük a hasonlóságokat és az eltéréseket, s így a térségben élő embereket közelebb hozzuk egymáshoz…
Hat nemzetiség hét nyelven beszélő műsora, amely a bolgárok, görögök, lengyelek, örmények, ruszinok és ukránok mindennapjaiba nyújt betekintést, mutatja be sokszínű kultúrájukat. 2022. január 28-tól új időpontban, pénteken 07…
A megújult közéleti magazin továbbra is foglalkozik a mindennapokat érintő témákkal, a testi és lelki egészséggel, a családokat érintő napi kérdésekkel. Fiatalok, idősebbek, nők és férfiak is megtalálják…
Reziben a legtöbben a várat ismerik, bizonyára sokan jártak már az oda vezető tanösvényen is, de azt talán kevesebben tudják, hogy a faluban a régi parókiából átalakított turistaház kertjében mintagazdaság működik…
250. adásunkat Mezőszilason, Fejér megye déli részén forgattuk. A község nevét mezőföldi fekvéséről és a területén őshonos szilfáról kapta. Németh László szülőföldjének tekintette. Az író emlékére…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Kalmár Tibor sorozatában ezúttal az 1988-as szilveszteri műsorból láthatnak részleteket. Közreműködik többek közt: Mensáros László, Törőcsik Mari, Psota Irén, Szabó Sándor, Tábori Nóra, Csákányi László…
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Ridikül, minden ami belefér! – jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges…
Az m1 Szabadság tér '89 című műsora egy éven át hétről hétre arra vállalkozik, hogy újra kinyissa 1989, azaz a rendszerváltoztatás negyed századdal ezelőtti aktáit. Napilapokat, híradó részleteket, titkos…
A Hazajáró a bal parti csodák után ezúttal a jobb parton folytatja dunakanyari barangolását. A legszebb kilátópontokat, a jól és kevésbé ismert turisztikai látnivalókat keressük fel, miközben továbbra…