2019-ben egy rejtélyes járvány a Föld lakosságának többségét vámpírrá változtatta. A megmaradt emberiség a kihalás szélére került, veszélyeztetett, másodrangú faj lett. Bujkálni kényszerülnek, mert vadásznak…
Huo Ant (Jackie Chan), a nagy tiszteletben álló parancsnokot és századát egy elhibázott akció miatt rabságra ítélik, és egy város újjáépítésén kell letölteniük büntetésüket. Kiderül, hogy mindössze két…
Rachel Rozmant (Stana Katic) azzal keresi fel a kórházban Jake Al-Shadi (Raza Jaffrey), a külügyminisztérium ügynöke, hogy öccse meghalt Jordániában, és azonosítania kell a holttestet. Ammánba repülnek…
Armando (Will Ferrell), a kissé szerencsétlen fiú apja árnyékában él Mexikóban, a családi birtokon. Öccséről, Raulról (Diego Luna) kiderül, hogy drogügyletbe bonyolódott, és összetűzésbe került a legveszélyesebb drogbáróval…
New York, 1855. A bíróság immár ikszedik perükre idézi be a Daltonokat. De a négy borzadalom megszökik és gondosan kirabolja a város összes bankját. Az őrült üldözés folyamán csak Joe Daltonnak marad ideje…
A Csingiling és a kalóztündér egy vérbeli tengeri kaland, amelynek középpontjában Zarina, a tündérpor őrzője áll. A kíváncsi természetű tündérlány puszta jóakaratból hatalmas galibát okoz, ezért száműzik Tündérzugból…
Grabowskit újra akcióba szólítják. A dzsungel mélyén élő macskapopuláció ugyanis továbbra sem hagyott fel az egerek üldözésével. Vadászat közben elkapják a Stanley nevű újságíró egeret, akinek persze eljár a szája…
Paddington boldogan éldegél a Brown családdal Windsor Gardensben, és készülődik imádott nagynénje, Lucy századik születésnapjára. Amikor Mr. Gruber régiségboltjában észrevesz egy különleges könyvet, azonnal…
A Pixar legújabb animációs alkotása a Dinó tesó arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történt volna, ha a dinoszauruszok pusztulását okozó aszteroida elkerüli a Földet és a gigantikus állatok a mai napig életben maradtak volna…
Banános Joe (Bud Spencer) balszerencséjére a Mr. Torsillo (Gianfranco Barra) vezette helyi maffia ráteszi a kezét a banánkereskedelemre. Joe nem hagyja magát, és úgy dönt, üzletéhez megszerzi az összes hivatalos papírt…
Riggs (Mel Gibson), Murtaugh (Danny Glover) és Cole (Rene Russo) nyomozó állandó segítőjük, a hiperaktív Leo Getz (Joe Pesci) segítségével újra romba döntik a várost. Ezúttal a kínai triádokkal kerülnek…
Thanos minden idők legnagyobb fenyegetését jelenti az univerzumra. Arra készül, hogy a végtelen kövek segítségével a felére csökkenti az élők számát. Benner megszökik, és értesíti a Bosszúállókat a veszélyrôl…
2018-ban egy amerikai űrhajó landol a Holdon, s a személyzet legnagyobb meglepetésére egy náci várost talál a sötét oldalon, ahol Wolfgang Kortzfleisch (Udo Kier) a parancsnok. Az 1945-ben A Holdra menekült…