Ali magára marad az ötéves kisfiával, Sammel, akit alig ismer. Lakás, pénz és barátok híján a Dél-Franciaországban élő nővérénél, Annánál húzzák meg magukat. Ali egy éjszakai klubban kriobbant verekedés…
A Skate Kitchen átirata New Yorkban játszódik, és egy fiatal nőkből álló sokszínű társaságról szól, akik a férfiak által dominált gördeszkás világban élnek. Az öt lány vezéregyénisége az erős akaratú…
A félórás epizódokból álló vígjátéksorozat David Andrew Burd rapper és komikus életén alapul. A 2010-es évek elején tűnt fel, a művészneve, Lil Dicky talán jobban ismert. A széria történetének középpontjában…
A minden héten jelentkező magazinműsor a mozi álomvilágába, Hollywood kulisszái mögé kalauzolja a nézőt. Minden adásban három olyan nagyszabású, kasszasikernek ígérkező produkciót mutat be, amelyek hamarosan…
Joe Glass tengeralattjáró-parancsnok éppen egy vészhelyzetbe került amerikai tengeralattjáró nyomát kutatja a Jeges-tenger mélyén, amikor tudomást szerez egy készülő orosz puccsról. Hamarosan rájön, hogy…
A dokumentumfilm a két kiváló újságíró és író, Jimmy Breslin (1928-2017) és Pete Hamill (1935-) történetét meséli el. A New York Daily News vasárnapi kiadásának vezető kolumnása, illetve a New York Post…
Julie, a harmincas írónő alkotói válságban szenved. Elhatározza, hogy egy év alatt megfőzi az összes receptet, ami Julia Child híres, a francia szakácsművészetről írt könyvében található, és internetes…
Michaela Coel forgatókönyvíróként és főszereplőként is jegyzi a bátor, őszinte és provokatív sorozatot, amely a szexuális együttlétbe való beleegyezés kérdését vizsgálja. A Londonban élő Arabella gondtalan…
A második évadban Liz az elveszett szerelmét gyászolja. Az emlékek elől a munkába menekül, a tudományban keres vigasztalást földi, illetve földönkívüli módon, miközben Rosa Kyle-hoz fordul, hogy segítsen…
A sorozat szülőanyja, egyben társ-forgatókönyvírója és főszereplője, Issa Rae visszatér az HBO-ra a komédiaszéria negyedik évadában, ami követi kedvenceinket, ahogy az előző szezon végén meghozott döntéseik következményeivel birkóznak…
A szórakoztató, inspiráló és valóságos alapokon nyugvó sorozat nem előre megírt forgatókönyvön alapul. Amerika három legnagyobb drag - amikor férfiak lánynak, nőnek öltöznek - szórakoztatójának kalandjait…
A vígjátéksorozat a szülői lét paradoxonját tárja fel, amit a legtöbb szülő jól ismer, de sosem vallaná be: szívesen meghalna a gyermekeiért, de gyakran meg is akarja ölni őket. A nyílt és őszinte szériában…
A vámpírokat meghívják Sean Super Bowl-partijára, bár félreértés miatt ők Szuper Bagoly partinak gondolják. Sean megemlíti Nandornak és Laszlónak, hogy csak éjjel látja őket, és azzal viccelődik, hogy biztos vámpírok…
A minden héten jelentkező magazinműsor a mozi álomvilágába, Hollywood kulisszái mögé kalauzolja a nézőt. Minden adásban három olyan nagyszabású, kasszasikernek ígérkező produkciót mutat be, amelyek hamarosan…
Carly és Jason egy főzőiskolában találkoznak, ahol a tudásukat fejlesztik, hogy top séfek legyenek. Jason váratlanul eltűnik, és csak három év elteltével találkoznak újra egy gasztrovetélkedőben, melynek győztese saját éttermet nyerhet…
Klaatu a világűr mélyéről érkezett a Földre, űrhajójával a Central Parkban száll le. Különös tervvel áll elő, mellyel meghökkenti és elborzasztja a világot. Szerinte a bolygónk rendkívül rossz állapotban van…
A Kemény motorosok szülőatyja tovább szövi a népszerű motoros sagájának előzménysorozatát. Ezekiel EZ Reyes (JD Prado) és társai, a kaliforniai-mexikói határvidéken ténykedő Mayans motoros banda tagjai…
A sorozat az esélyegyenlőségi jogok módosításának ratifikálására indult mozgalom, valamint egy konzervatív nő, Phyllis Schlafly (Cate Blanchett) történetét meséli el. A korszak feministáinak - Schlafly…
Hat hónap telt el, hogy a pénzügyi világ majdnem összeomlott a gazdasági válságban. Az új, szigorúbb szabályozások rendkívül megnehezítik az üzletet a világ harmadik legnagyobb bankja, a Deutsche Global Invest számára…
A harmadik évad nyitó részében Rusk, a Scotland Yard felügyelője a fogoly Ethant kíséri a vonaton, ami átszeli a vadnyugatot. Közben a világ másik végén, Zanzibárban Sir Malcolm, aki a barátját, Sembenét…
Lily és Dorian Gray megmentenek egy fiatal nőt. Sir Malcolm folytatja útját a rejtélyes Kaetenay-jel. Közben Ethan váratlan segítséget kap Hekatétól. Dr. Frankenstein és Dr. Jekyll tervet szőnek, mialatt…
Ethan vonakodva bár, de csatlakozik Hekatéhoz, hogy együtt keljenek át a sivatagon, Ethan üldözése közben Sir Malcolm és Kaetenay forró nyomra bukkan. A Szörnyeteg visszatér Londonba, és kétségbeesetten próbálja felvenni régi életét…
Vanessa Ives a Banning Klinikán tölti napjait. Dr. Seward segítségével megpróbálja átvészelni az ott töltött időt. Amikor a lány új információt szerez egy múltbeli dologról, meggyőzi Dr. Sewardot, hogy…
Hekaté és Ethan a túlélésért küzdenek a zord új-mexikói sivatagban. Sir Malcolm és Kaetenay a nyomukban járnak, hogy elkapják és meggyógyítsák Ethant, vagy megöljék őt. Az üldözés közben Kaetenay feltárja…