Lucy Cola erős, kemény nő, aki valóra váltva álmát, űrhajósként eljutott a világűrbe. A végtelen feketeségben úszva, szemében tükröződik a Föld kék márványa, a félelem és csodálat érzése keveredik benne…
Harry kisstílű tolvaj. Betör az áruházba, hogy az unokaöccsének játékot lopjon karácsonyra. Megszólal a riasztó, menekülnie kell, ő pedig végső kétségbeesésében egy színész-meghallgatáson bújik el. Mire…
A filmrendező Salvador Mallo visszatekint életére, alkotásaira, szerelmeire. Gyermekkorára, a hatvanas évekre, amikor szüleivel a Valencia melletti faluban telepedtek le a jobb élet reményében. Az első…
Egy ismert bűvész holtan esik össze a színpadon a veszélyes trükk közben a közönség előtt. A váratlan halálesetről kiderül, hogy valójában gyilkosság történt. Tess Harper, a New York Sentinel Crosswords…
Az Easttowni rejtélyek című sorozat Pennysylvania állam egyik kisvárosában játszódik, ahol egy helyi nyomozó, Mare Sheehan (Kate Winslet) próbál egy gyilkosság végére járni, miközben magánéleti konfliktusainak…
John Oliver az elmúlt évek egyik legviccesebb, legfrissebb személyisége, aki megvetette a lábát a televíziózás világában, és egy rendkívül sikeres showműsort vezet az aktuális és éppen legérdekesebb politikai…
Paul, Ally és Darren a gyerekekkel és Michael hamvaival vidékre indulnak, és Darren házában kötnek ki. Ally azon gondolkodik, melyik helyszín lenne a legjobb, hogy szétszórja apja hamvait. A körülötte…
"A kedvenc" Oscar-díjra jelölt írója, Tony McNamara jegyzi ezt a műfajok határán egyensúlyozó sorozatot, melynek főhőse Nagy Katalin cárnő. A széria a 18. századi Oroszországba repít, hogy elmeséljen egy…
Hat, New Yorkban élő jóbarát életén keresztül pillanthatunk be a barátságok, a karrierépítés és a randizás rejtelmeibe, és kapunk viccesen ismerős képet a felnőtté válás szorongásairól és abszurditásairól…

Folytatódik a harc Westeros földjén, ahol a nyár és a tél is évtizedekig tarthat, de a hatalomvágy az egyetlen, ami örök. Délen lázas tervek születnek, vágy és intrika vezérli az embereket, miközben…
Bran a Háromszemű Hollóval edz. Ser Alliser le akar számolni Davosszal, amikor Vadak támadják meg őket. Tommen a Vörös toronyban őrízteti Cerseit. Jaime tanácsokkal látja el Tomment. Daenerys távoztával Meerenben elszabadul a pokol…
Daenerys visszatér Vaes Dothrakba, és szembesül a jövőjével, Bran pedig a múltjával. Megtudjuk, hogyan akarta kiszabadítani Ned Stark a húgát, Lyannát, akit Rhaegar Targaryen rabolt el. Tommen szembeszáll a Főverébbel…
Sansáék megérkeznek a Fekete kastélyba. Sansa a terveikről beszélget Havas Jonnal. Brienne elmondja Davosnak, mi történt a csatatéren, amikor Stannist legyőzték. Üzenet érkezik Ramsay Boltontól, melyben…
Sansa Vakondvárosban találkozik Kisujjal. Később Jon, Sansa, Davos és a többiek számba veszik a lehetséges szövetségeseket. Braavosban Jaqen elmeséli Aryának az Arctalan Emberek történetét. A Vas-szigeteken Yara bejelenti igényét a trónra…
Meera és Bran életét megmenti a régen látott Benjen Stark. Sam találkozik a szüleivel Horn Hillben. Királyvárban Tommen meglátogatja Margaeryt a börtönben. Másnap Jaime és Tyrell-sereg bevonul a várba…
Ray testvér, a kiugrott pap megmenti Véreb életét. A Főveréb mielőbb utódot szeretne. Közben Cersei találkozik a Töviskirálynővel, és beismeri hibáit. Havas Jon a Vadak táborában próbál támogatókat szerezni Sansával Deres visszafoglalására…
Braavosban az öreg színésznő megmenti Arya életét. A Folyóvidéken Véreb találkozik Bericcel és Thorosszal, és leszámolnak a falut elpusztító katonákkal. Meerenben Varys visszatér Westerosba, hogy előkészítse a terepet Danynak és seregének…
Tyrion és Dany számbaveszi a helyzetet az ostromlott Meereenben. Később a sárkányok és a dothrakiak segítségével leszámolnak a rabszolgatartókkal. Dany egyezséget köt Yarával. Deresnél szembenéz egymással…
Az évadzáró részben Cersei tárgyalására készülnek. Miközben megtelik Baelor temploma, Cersei az előkészített zöld folyadékkal fölgyújtja azt. Látja viszont a harmadik gyerekét is meghalni, a borzalmak láttán Tommen öngyilkos lesz…
A tizennégy éves Susie egy napon nem érkezik haza az iskolából. Ahogy telik-múlik az idő a Salmon család aggódni kezd a legidősebb lányuk miatt, aki nem szokott kimaradni ilyen sokáig. Kétségbeesve keresni kezdik, de nem találják…