Norah Prince és társai egy kutatóbázison dolgoznak 11 ezer méter mélyen, a Mariana-árok sötétségében. Miután vízalatti földrengésben megsérül a laboratóriumuk, megpróbálják megmenteni a létesítményt, de kiderül, hogy a helyzet reménytelen…
Folytatódik a vicces, szenzációs és pörgős jeleneteket, narratív szkeccseket felvonultató sorozat, amelyet a történelemben először fekete nők írtak, rendeztek és játsszák benne a főszerepet, egy hagyományos…
Az évad befejező részében a valdrogianiak megtámadják a királyságot. Miután elfoglalják a falut, Cragnoor király elmenekül. Alexandra, Chauncley herceg és Lord Vexler is követhetné az uralkodó példáját…
A kreatív válságot megélő nashville-i énekesnő-dalszerző, Shayna Cook éppen feladná karrierjét, hogy visszatérjen kisvárosi otthonába, Silveradóba, ahol a helyi zenei fesztivál kezdődik, amikor véletlenül…
John Smith egy különleges képességekkel megáldott fiú. Valójában egy idegen a Lorien bolygóról, akinek hazáját leigázták a mogok. Csak kilenc fiatalnak sikerült elmenekülnie, a szökevények nyomában azonban ott lihegnek az üldözőik…
Az ünnepelt írónő néhány régi barátjával egy utazásra indul, hogy végre kikapcsolódjanak, szórakozzanak, és közben begyógyítsák a régi sebeiket. Velük tart az unokaöccse is, aki nemcsak civakodik a hölgyekkel…
Az őrült médiamágnás, Elliot Carver destabilizálni akarja a világot, hogy a Holnap című globális napilapja és a műholdcsatornái számára különféle gazdasági előnyöket sarcoljon ki. Ennek érdekében feszültséget…
John Oliver az elmúlt évek egyik legviccesebb, legfrissebb személyisége, aki megvetette a lábát a televíziózás világában, és egy rendkívül sikeres showműsort vezet az aktuális és éppen legérdekesebb politikai…
Az Agymenők című sorozat előzményszériája a 12 éves Sheldon Cooper és családja megpróbáltatásait követi nyomon. Nem könnyű a matekzseni gyerkőc élete Texasban, ahol a templomba járás és az amerikai foci a király…
A Bezzegszülők 2. évadában tovább követhetjük Paul és Ally vesszőfutását, ahogy próbálnak zsonglőrködni teljes munkaidős karrierjük, idősödő szüleik, jelzálogkölcsönük, kapcsolati problémáik, valamint…
"A kedvenc" Oscar-díjra jelölt írója, Tony McNamara jegyzi ezt a műfajok határán egyensúlyozó sorozatot, melynek főhőse Nagy Katalin cárnő. A széria a 18. századi Oroszországba repít, hogy elmeséljen egy…
Hat, New Yorkban élő jóbarát életén keresztül pillanthatunk be a barátságok, a karrierépítés és a randizás rejtelmeibe, és kapunk viccesen ismerős képet a felnőtté válás szorongásairól és abszurditásairól…

A Mayans M.C., a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) saga spin-offjának következő évada folytatja a Jax Teller halála utáni világ történéseinek elbeszélését. A főszerep Ezekiel "EZ" Reyesé, a börtönből…
Három évvel azután, hogy Batman rejtélyes módon eltűnt, Gotham kétségbeesésbe süllyedt. A köpenyes lovag nélkül a gothami rendőrséggel szemben túlerőbe kerültek a bűnbandák. Jacob Kane és katonai védelmi…
A második évad végén Spencer (Daniel Ezra) úgy dönt, hogy utolsó középiskolai évére visszatér a South Crenshaw középiskolába Billy Bakerrel (Taye Diggs), az új vezetőedzőjével. Közösen azt találják ki…
A 2. évadban újra találkozunk Matthew-val (Matthew Goode) és Dianával (Teresa Palmer), ezúttal az Erzsébet-kori London utcáin, ahova visszamentek az időben, hogy elrejtőzzenek a gyülekezet elől. Nemcsak…