Az akciósorozat a Kínából Amerikába érkezett harcművészeti próféta történetét meséli el, aki a polgárháború után a San Francisco kínai negyedben dúló véres tongháborúk középpontjában találta magát. Ah…
Három évvel azután, hogy Batman rejtélyes módon eltűnt, Gotham kétségbeesésbe süllyedt. A köpenyes lovag nélkül a gothami rendőrséggel szemben túlerőbe kerültek a bűnbandák. Jacob Kane és katonai védelmi…
Az egoista és megalomániás Lucy az ehető evőeszközöket gyártó cég igazgatója. Egy nap csapatépítő programot, egy barlangtúrát szervez Új-Mexikóba a dolgozóknak. Amikor beüt a katasztrófa, kicsúszik…
Az illegális bevándorló, Okwe nappal taxizik, éjszaka pedig portás egy hotelben. Ugyanitt szobalány a török Senay, akinek lakásában Okwe napi néhány órára menedékre lel. A férfi és a nő alig ismerik egymást…
A tízéves Harry (Daniel Radcliffe) nevelőszülőknél nőtt fel szülei korai halála után. Vernon (Richard Griffiths) és Petunia (Fiona Shaw) nem bánnak jól a kisfiúval, aki amolyan magányos Hamupipőke a családban…
Harry Potter (Daniel Radcliffe) első nyári vakációja nem a legjobban sikerült. Nehezen boldogult túlzottan gondoskodó rokonaival, sőt még mintha legjobb barátai is elfeledték volna, mivel egyetlen levelére sem válaszoltak…
Keserédes vígjátéksorozat egy egyedülálló anyáról és színésznőről, aki a három lányával az oldalán próbál boldogulni Los Angelesben. Sam Fox anya, apa, bíró és zsaru egy személyben, aki odafigyel az angol…
Az Emmy-győztes drámasorozat új vizekre evez a 4. évaddal. Az empatikus, ám saját démonjaival is küzdő terapeuta, Dr. Brooke Taylor három nagyon különböző páciensének segít eligazodni a modern élet útvesztőiben, a világjárvány árnyékában…

A disztópikus, rémisztően lebilincselő mese tovább folytatódik Gileád totalitárius társadalmában, amely a természeti katasztrófák árnyékában az egykori USA területén jött létre. A körülmények összjátéka…
Philadelphia külvárosában, az olasz szegénynegyedben él Rocky Balboa, akit mindenki csak az "olasz csődörnek" hív. A húsüzemben dolgozik, emellett mindenféle alkalmi munkát elvállal. Szeretne kitörni…
Miután Rocky Balboa (Sylvester Stallone) veszít a nehézsúlyú világbajnokkal szemben, a bokszrajongók visszavágót követelnek. De Rocky, mivel súlyos sérüléseket szenvedett a viadal során, bejelentette visszavonulását…
Az 1950-es években Kansas Cityben játszódó Fargo 4. évadában a két bűnszövetkezet meg akarja szerezni a részét az amerikai álomból, ezért súlyos feltételekkel békét köt, hogy együtt irányíthassák a kizsákmányolás…
Az évad befejező epizódjában a teljesen eladósodott, és ezért a templomosok pénzére pályázó Fülöp király a tanácsadója, Guillame de Nogaret javaslatára összehangolt támadást indít a lovagrend ellen. 1307…
Bernard elveszíti a fiát, de kiderül, hogy csak álom volt. Charlotte célja, hogy Theresa segítségével felfedje a part tulajdonosa, Dr. Ford teremtményeinek veszélyes hibáit. A legnagyobb gond, hogy szinte…
Cormoran Strike (Tom Burke) magánnyomozó irodájába egy Billy Knight nevű zaklatott fiatalember érkezik, hogy elmesélje egy sok évvel ezelőtt megfojtott gyermek történetét. Strike-ot eközben Jasper Chiswell…
A Mayans M.C., a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) saga spin-offjának következő évada folytatja a Jax Teller halála utáni világ történéseinek elbeszélését. A főszerep Ezekiel "EZ" Reyesé, a börtönből…
Hat, New Yorkban élő jóbarát életén keresztül pillanthatunk be a barátságok, a karrierépítés és a randizás rejtelmeibe, és kapunk viccesen ismerős képet a felnőtté válás szorongásairól és abszurditásairól…

1926-ban New Yorkba érkezik az ifjú Salmander professzor, a bűvös fenevadak szakértője. Egy új bestiát készül beszerezni a ritka és veszélyeztetett mágikus lényekből álló gyűjteményébe, ám hamarosan fordul…