A férfi nappal porszívókat javít, éjjel pedig az utcán gitározik és énekel. A lány virágot árul, miközben egy zongoráról álmodozik, amelyet azonban nem engedhet meg magának. Egyik nap a lány megcsodálja…
A sorozat a Roy família történetén keresztül a hatalom, a politika, a pénz és a család témáját járja körül. A középpontban a világ egyik legnagyobb médiavállalatával rendelkező család utódlási kérdése…
Éjszaka van. Egy szikla tövében egy élettelen test hever Belmontében. Fentről Macarena néz le rémülten és egyedül. Három nappal ezelőtt Macarena élete még teljesen más volt.
Senkit sem hagy hidegen Iván sajtónak tett nyilatkozata, amelyben tisztázza, hogy kiskorú volt-e akkor, amikor Macarenával szexelt. Eközben Macarena megpróbál bocsánatot kérni a családjától, és mindent elmond a férjének és a lányának…
Cassie visszaköltözött szülővárosába, Dickensbe, miután kipróbálta magát rendezőként a New York-i Broadway-n. Most azt a feladatot kapta, hogy rendezze meg a "A Christmas Carol" című helyi előadást a város 100…
Jessica egy hollywoodi filmrendező, aki a karácsonyi filmjeiről ismert. Amikor megjelenik Christopher és a gyártás leállításával fenyegetőzik, Jessica nem csak a karácsonyi filmjét próbálja megmenteni…
A világot megihlető igaz történeten alapuló film főszereplője Richard Williams (a kétszeres Oscar-jelölt Will Smith), a rettenthetetlen apa, aki nagyban hozzájárult a két teniszcsillag, Serena és Venus…
Miután arra kényszerül, hogy fizetett szabadságra menjen a munkájából, Mike megpróbál pihenni, de az egyedüllétét Brick veszélyezteti, aki szeretné, ha beváltaná az összes ajándékkupont, amit korábban az apjának adott…
Frankie megdöbben, amikor megbilincselik, letartóztatják, majd a rendőrségre viszik.
Nehéz helyzetben van a March család az amerikai polgárháború idején. Miközben az apa a csatamezőn harcol, a felesége és a négy lánya férfi nélkül próbál boldogulni a világban. A négy lány - Jo, Meg, Amy…
A régóta házasságban élő Billy és Ingrid meglepődnek, amikor legidősebb lányuk, Sofia látogatóba érkezik Miamiba. A meglepetések azonban fokozódnak, amikor bejelenti, hogy új barátja van, és Adannal közös életüket Mexikóban tervezik…
Joachim Trier rendező romantikus drámája a modern oslói élet klasszikusan felépített karakterportréja, egy kis csavarral. A főszereplő Julie életének négy évébe kapunk betekintést, miközben a szerelmet…
Diana Spencer walesi hercegné a karácsonyi ünnepeket a királyi családdal a norfolki Sandringham birtokon tölti, amikor úgy dönt, hogy véget vet a Károly herceggel kötött tízéves házasságának.
Satu, Knox és Gerbert megérkezik Madisonba, a Bishop-házba, ahonnan Matthew és Diana pont eltűnt. Mivel modern ruháikat hátrahagyták, világos, hogy a múltba menekültek.
Jackie a kamerák előtt a győzelmét ünnepli, de zárt ajtók mögött mélypontra jut. Decourcy sikere akár politikai karrierjét is megelőlegezheti, de Siobhan nem sokáig lehet büszke a férjére, mert egy váratlan árulás mindent tönkretesz…
John Oliver, az utóbbi évek egyik legviccesebb tévés személyisége az HBO-n egy szatirikus talk show-val jelentkezik, hogy egyedi szemlélettel álljon elő az Amerikát és a világot érintő társadalmi, politikai és egzisztenciális kérdésekben…
Az összetört szívű Kimberly azt tervezi, hogy csal egy vizsgán. Leighton fél a coming outtól, ami felforgatja a hétvégi kirándulását Aliciával. Bela a támadásának következményeivel birkózik. Whitney szembesül az igazsággal Daltonról…
Kimberly megsérti a becsületkódexet, ezért kizárással fenyegetik. Bela állást foglal a Catullan-kultúra ellen. Whitney őszinte lesz az anyjával, Leighton is elmondja az igazat.
Diane az első "terápiás" kezelése után kezd mindent pozitív színben látni. Liz részt vesz egy fekete ügyvédekkel kapcsolatos diákprojektben, és módot kell találnia arra, hogy megakadályozza hírnevének tisztességtelen megrontását…
A frissen megalapított Rómát a Titus király vezette szabinok inváziója fenyegeti.