Az epizód a Tambora-hegy lejtőin kezdődik, ahol egy borzalmas kitörés 1815-ben két fokkal megváltoztatta a bolygó átlaghőmérsékletét, és számos természeti és társadalmi katasztrófát okozott az északi féltekén…
Műsorvezetőnk Görögországba utazik, hogy saját szemével lássa, hogyan fejlődött a tengerészet az ókori Görögországban, és megvizsgálja a híres háromárbocos hajó modernkori reprodukcióját.
Kövesse az eseményeket, amint az Enterprise hadihajó a háború egyik legnagyobb tengeri csatáját vívja. A széthulló ellenséges flotta mellett Amerika utat vág Tokió felé.
Folytatódik az ásás Breach-6-nél, de a csapat leállásra kényszerül, amikor egy vízi csapdába botlanak. A hegy mélyébe vezető új utat keresve LiDAR érzékelővel egy újabb barlangot fedeznek fel, amit a japán…
A századok során számos kutató, köztük a nagy Magellán is ellátogatott a Patagóniaként ismert területre Dél-Amerikában, és arról számoltak be, hogy óriásokat láttak itt.
Ebből a részből megismerhetik a KKK történetének csaknem 150 évét, és a rengeteg próbálkozást, hogy örökre elsöpörjék a Ku Klux Klan szegregációt és a fehérek felsőbbrendűségét illető követeléseit.
Tudják meg, hogy évekig tartó ellentét után hogyan tudta egy kis görög sereg legyőzni a perzsákat ésszel és egy zseniális védelmi stratégiával!
A méreg az állatok világának leghalálosabb fegyvere, amely különböző lényekben alakult ki, legyen szó medúzáról, rovarokról, kígyókról vagy éppen emlősökről.

A mikroszkópikus baktériumoktól a kék bálnáig, a túlélésért folyó küzdelemben egyes állatok kicsik, mások pedig óriásiak lettek.
Utánajárunk az elektromosság történetének, és kiderítjük, milyen hatalmas szerkezet rozsdásodik a Grenoble környéki veszélyes körzetben, amely akár a III. világháborút is kirobbanthatta volna.
A New York-i Time Warner Center a magasélet csúcsa, melyben megvan minden kényelem, amire csak vágyhatunk. De a magaslati életmód nem olyan modern találmány.
Az amerikai haditengerészet körbezárja Okinawát és a japán hátországot, de a császárság pokoli fegyvert állít hadrendbe. Ellenáll-e az Enterprise a kamikaze támadóknak?
A csapat bombára utaló jelzést talál, ezért egy bombaszakértő segítségével kutatják át a barlangot, amely Jamasita tábornok főhadiszállása lehetett a háború alatt. Odabent csapdára bukkannak és talán az első, kincsre utaló jelre…
Marc Seifer kutató bizonyítékot talál arra, hogy az amerikai hadsereg meg akarta szerezni Tesla titkos dokumentumait. Jason Stapleton és Travis Taylor megvizsgálja a kapcsolatot Tesla utolsó szabadalma…
Bemutatjuk, hogy a Hitler eszméivel szimpatizálók hogyan építették ki a fehérek uralmát hirdető erőszakos szubkultúrát.
A Biblia az egyik legnagyobb hatású írás, de a fordítás és a cenzúra hatására nem csorbult-e a benne leírt igazság?