Eredeti hang digitálisan Efy férfi kómába kerül, a szülei viszont nem tudják eléengedni. A feleségének, bár jól tudja, hogy a férje távozni szeretne, senki nem hisz, mivel úgy gondolják, csak a pénzt akarja…
Az Ismerős Arcok zenekar a jelenkor zenei irányzatának alternatívájaként kínálja azt a jellegzetes, izgalmas és magával ragadó hangzásvilágot és egyedi gondolatokat, amely kiemeli az együttest a kortárs magyar rockzene táborából…
Elindult a PIM, az A38 Hajó és a Petőfi tv közös projektje, az “ÉN VAGYOK ITT“ különkiadása az “Én vagyok itthon”! A kezdeményezés célja, hogy a jelenlegi helyzetben otthonról segítsük a művészeket…
A Blues From Hell koncertjén egy olyan utazáson veszünk részt, amely bemutatja a blues megannyi arcát az 1920-as évektől a West Coaston át a napjainkig. A zenekar 2016-ban alakult Debrecenben. A koncerten…
Eredeti hang digitálisan Frida, az ajakos medve megtámadja az öt éve vele élő kismajmot. Ilyen még sohasem fordult elő, s mindenki nagyon meglepődik, mikor megtudják agresszivitásának okát. A családban…
Töf-Töf és Robi vidáman játszik a szél által feléjük sodort madártollal. A páva méltatlankodva visszaköveteli ékességét, helyére illeszti, szétnyitja farkát majd elégedetten bámulja magát a tükörben. Robiék…
A benzinszívó szúnyog minden autóból kiszívja a benzint, még a csokoládészállítóból is...
A főtéren gyepmester gyűjti be a kóbor kutyákat. Ez adja az ötletet Lukréciának, hogy Frakktól végre egyszer s mindenkorra megszabaduljanak. Már csak a főtérre kell csalni valahogy…
Ugrifüles nem győz betelni árnyékával, mindenkit elzavar. Barátai megsértődnek, "Ne vedd el, amit nem adhatsz" - mondással érvelve szeretnék az árnyékukat bemutatni a felfüggesztett lepedőn. Mire a három…
Az Umizoomik ezúttal egy játékboltban vannak, barátjukal Colinnal, aki egy játékkutyusra vágyik. Pénzt is gyűjtött hozzá, ami azonban szétgurul a boltban. A kis Umizoomik azonban segítenek neki összegyűjteni…
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
Póló egy bájos kis kutya, aki egy nagy fában lakik a tenger közepén. Barátaival mindenkinek segít, akinek csak tud, miközben izgalmas és fantasztikus kalandokban vesz részt.
Péter késő este ér Wendyékhez,akik már azt hiszik nem is megy. Kiderül elvesztek az Elveszettek. Gyorsan Sohaországba indulnak megkeresni őket. Péter Hook kaptányt és társait gyanúsítja.
Alvin zombis filmet szeretne nézni, ami nem neki való. Ám szerencsére, vagy Alvin szerencsétlenségére a szomszéd néninél sikerül megnéznie egy epizódot. Éjszakai rémálmai azonban elveszik a kedvét ettől…
A Bajszikák kis barátjukkal, Buckyval este a parkban, mindenféle érdekes és ijesztő történetet mesélnek, a titokzatos fehér orángutánról. Azt azonban nem is sejtik, hogy valóban létezik…
A Macsmancsok cicalány csapat koncertet ad a városban. Mica, az énekes véletlenül kificamítja a bokáját és azonnal ki kell találni valamit, hogy megmentsék az esti fellépésüket.
Itt a tavasz, és minden új életre kelt. Nyílnak a virágok, a fészekben pedig megjelennek a fiókák. Kis Mezei Nyuszi és barátai meglátogatják Kék Madár családját, és tanúi lesznek annak, hogyan tanulnak meg repülni és fedezik fel a világot…
Charley és barátai úgy gondolják Mehdi és Anna szerelmesek egymásba, mert együtt járnak futni. A végén kiderül az igazság...
Charleyék megpróbálják kideríteni ki és mitől fél a legjobban. Mehdinek van egy ötlete, hogy a félelmet hogyan lehet leküzdeni.
A Szorgos-szurdok felett kerekedő viharos szélben hatalmas leszakadt faág torlaszolja el a település egyetlen hídját, így sajnos leáll a szélerőművek építése a túlparton. Az Észnégyek leleményes találmánya…
A dózerkék fellépésre készülnek az esti szuperkoncerten, s mikor hírül veszik, hogy mindenki más énekelni fog, úgy döntenek, ők maguk különlegesebb produkcióval rukkolnak elő, hogy kitűnjenek a többiek közül…
Az 513-as kísérlet alapprogramja a földrengés-keltés. Képes megtalálni a sziget leggyengébb pontjait, hogy egy hatalmas földrengést okozzon. Lilonak és Stitchnek meg kell kadályozni, hogy eljusson a vulkán…
A tikifák tavaszi mulatságot rendeznek, melyre Jake-et és barátait is meghívják. Izgalmas ünnepség vár a csapatra! Hook és csapata kincsvadászatra mennek, ahol a kapitány beleesik a nefelejcs virágok közé…
Papa mackó megfázott és túl beteg ahhoz, hogy elvigye Goldie-t és Mackót túrázni. Tojás Tóbiás ajánlkozik, hogy elviszi a gyerekeket a Kristály-sziklákhoz. Ám Tóbiásnak más elképzelése van a túrázásról…
Szófia családja bált ad a sellők tiszteletére. Mázli, a kicsit öntelt sellőfiú egyetlen célja, hogy mindig ő legyen a figyelem középpontjába. Most is egy remek ötlettel áll elő, hogy ő legyen a bál fénypontja…
Apuci megígéri, hogy mérleghintát épít Kis Királylánynak, de más elfoglaltsága van. Szakács és Kertész sem tud segíteni, ezért a Kis Királylány mindenkit számon kér az elmaradt ígérete miatt.
Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…
Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…
Peppa és családja kirándulni mennek mikor észrevesznek egy szivárványt. Elindulnak megkeresni a végét, mert ott kincs rejlik.
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naiv. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
Töf-Töf és Robi vidáman játszik a szél által feléjük sodort madártollal. A páva méltatlankodva visszaköveteli ékességét, helyére illeszti, szétnyitja farkát majd elégedetten bámulja magát a tükörben. Robiék…
A benzinszívó szúnyog minden autóból kiszívja a benzint, még a csokoládészállítóból is...
A főtéren gyepmester gyűjti be a kóbor kutyákat. Ez adja az ötletet Lukréciának, hogy Frakktól végre egyszer s mindenkorra megszabaduljanak. Már csak a főtérre kell csalni valahogy…
Ugrifüles nem győz betelni árnyékával, mindenkit elzavar. Barátai megsértődnek, "Ne vedd el, amit nem adhatsz" - mondással érvelve szeretnék az árnyékukat bemutatni a felfüggesztett lepedőn. Mire a három…
Pityke a komputerteremből kamerán keresztül ellenőrzést tart egy cirkuszban. Kiszúrja, hogy a perecárus egy hírhedt tolvaj. Marcipán és Csusza segítségével akcióba lép.
A hungárusok hét fejedelme tanácsot tartott, hogy szülőföldjét elhagyja, s új hazát keres magának. Választásuk a Pannón pusztákra esett. A hét vezér szabad akarattal és egyetértéssel vezérül Álmost választotta…
Bubo doktor a parlament elé terjeszti indítványát az állatok jogaiért. Az indítvány elfogadása után megindul a jogok - sokszor öncélú és másokat semmibe vevő - kiszélesítése, és a gyengébben jogainak teljes csorbulása…
Paula és Kriszta az egymillió dollárral visszaindulnak kiszabadítani Gézát és Aladárt. A pénz persze nem Hufnágel Pistitől érkezett, Púpos Bill akarja a bőröndnyi hamis dollárt átjuttatni a határon…
A majmok viszketőport szórtak szét a faluban. Kodynak és barátainak meg kell találniuk az antiviszketőbokrot, hjogy elmulasszák a kellemetlen viszketést.
Mogo és a majmok elvezetik a falu vizét, mert egy vizividámparkot akarnak maguknak. Kody és barátai a víz után erednek.
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Zacc néni azt hiszi sikerült neki egy másik dimenzióba kerülnie, de kiderül csak a szennyvízcsatornába esett bele. Bobby és Bill segítenek neki kikerülni onnan.
Bill megijed, mert zivatarokat jósolnak villámlással együtt. Bobby megkéri Zacc nénit, hogy csináljon nekik villámhárítót, de egy idős bajuszos bácsi is felajánlja segítségét.
Galilea egy Toszkánában élő lány szereti az éjszakai égbolton megjelenő csillagképeket. Fel is fedezett magának egy sajátot, melyhez történetet is kitalált. Miközben meséli a barátainak amesét, a csillag egyszer csak eltűnik…
Buster kutyus egy labdázás során felugrik egy ismeretlen teherautó platójára, ami útnak is indul vele. Az Umizoomik utánaerednek, hogy visszahozzák a kis gazdájának.
A karácsony közeledtével egyre több szó esik az ünnepről. Muki, a piros buldózer karácsonyi manó szeretne lenni, de ez nem egyszerű feladat!
Csirip tanár néninek elég lesz a tanítás egy időre, ezért azt tervezi, hogy elutazik. Helyét Cirkás veszi át, ám hamarosan kiderül, hogy csapnivaló tanár. Ezért Blinky és Jacko megpróbálják Csirip nénit…
Tig és Leo próbálják az erdő madarait védeni a nyusztok ellen, de véletlenül leverik a fészküket, és emiatt a szárnyasok elköltöznek. A tajgát ezután szúnyogok hada támadja meg. Mapa Pandiga megérteti…
Tig, Leo és Mila a parton játszva egy tojást találnak, amiből egy teknősbéka bújik ki. A két jóbarát leopárdként és tigrisként szeretnék felnevelni őt, de Pici T egyszercsak eltűnik. Mapa Pandiga elmeséli…
Kézy Daisy katicabogár-szárnya elromlik. Flexi örömmel vállalja a javítást, de kicsit túllő a célon: a felújított szárny olyan gyors lesz, hogy mikor – a próbamenet során – megszökik, a dózerkék sehogy sem érik utol…
Egy visszavont megrendelés után Sróf bácsi, a pék, Molly apukája ott marad nem kevesebb, mint száz darab fincsibogyós muffinnal a nyakán. A dózerkék keresztül-kasul beszaladgálják Szorgos-szurdokot, hogy elkínálgassák a finomságokat…
Charley egész délelőtt szomorú, mert nem köszöntötték fel a születésnapján. Szerencsére a tanítónéninek még időben eszébe jut, így délután bepótolják az elmaradt születésnapot.
Pár napra új kisfiú érkezik az iskolába Steven, így egy amerikai játékot játszanak, neve green light, red light. Charley és barátai nagyon élvezni fogják.
Békés Márta: Pedagógusgyerek című versét Gregosits Péter mondja el.
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
A parkban minden állat bolhás lesz, még Tizedes is. Zacc néni ezt nem tűri és saját fejlesztésű levendula porával mindenkit végigfúj.
Zacc néni beköltözik Bobbyék házába, mert Gyurika a lakását festi. Egy napot töltenek együtt a szomszédok, de a helyzet elég kaotikussá válik.
Lina mama elutazik, de bőven hagy elemózsiát cicuskáinak. Azonban a haspók Gombóc befal mindent és a gyomorrontása miatt éjszakánként nem tud aludni. Minden éjjel felébred és álmában járkál, amivel az őrületbe kergeti kis barátait…
Bongó, a fehér orángután fél kiállni a közönség elé Csoki és Cuki cirkuszában, ezért bemenekül a Bajszikák garázsába. Szerencsére a kis csapat remek ötlettel áll elő, hogy visszaszerezzék Bongo önbizalmát…
Mertle-nek lesz egy kutyája, akit elvisz Honoluluba az Ifjúsági Eb-kiállításra. Lilo úgy érzi, ő sem maradhat le, ezért benevezi Stitch-et is. Mertle viszont nem bírja elviselni, hogy Stitch győzzön, ezért…
Párácska egy szeretetreméltó tündér, ám néha gonosz boszorkánnyá változik. Most is ez történik, és csak Jake-en és barátain múlik, hogy nem történik nagyobb baj. Bones szerencsepénze csak neki hoz szerencsét…
Goldie és Mackó egy csodalámpát találnak, amit azonnal megdörzsölnek. Egy kezdő dzsinn jön ki a lámpából, aki teljesíti három kívánságukat. De vajon mi legyen az a három? Ez már fejtörést okoz a két jó barátnak, és a Dzsinnek egyaránt…
Vivien hercegnő családja új kastélyba költözik, aminek a kis Vivien nem örül. Ezért felbéreli a koboldokat, hogy szellemjárta helyet csináljanak a szép kastélyból. Így mire Vivien megszereti a kastélyt, a szülei akarnak elköltözni belőle…
MIndenkinek megvan a maga kabalája, és ez alól nem vétel Blinky és Jacko sem. Ám amikor Mr. Nostrile, Jacko kedvence eltűnik, Blinky-vel az oldalánfelkerekednek, hogy megkeressék. Csak épp azzal nem számolnak…
Michael annyira összeveszik testvéreivel, hogy azt mondja, nincs is szüksége rájuk. Ekkor jön meg Pán Péter, aki elviszi őket Sohaországba. Michael itt is otthagyja összes barátját, és útnak indul egyedül…
Eredeti hang digitálisan A három kis mókus a legmenőbb táborba szeretne menni a nyáron. Dave túl drágának találja ezt a nyári mulattságot, de végül beadja a derekát, és befizeti a mókusokat. Ám mint hamarosan…
Jett Oroszországba megy Huddinhoz, akinek egy kenyeres kosarat visz. Huddin anyukája kórházban van, mert eltört a lába. A kisfiú megszeretné őt lepni születésnapján egy kis karavai-jal, ami egy hagyományos születésnapi kenyér…
A Hetedhét kaland különkiadással jelentkezik a koronavírus idején. A nézők találkozhatnak a Hetedhét kaland műsorvezetőivel, akik elmondják, hogyan töltik a napjaikat, hogyan védekeznek a vírus ellen és…
Eredeti hang digitálisan Algie szülei elutaztak Ausztráliába, ezért a kisfiú beköltözik a palotába. Kis Királylány és Algie semmit nem tudnak Ausztráliáról, ráadásul Algie-nak honvágya van a saját szobája után…
Pedro köhög az iskolában, így Medve doktor bácsi megvizsgálja. Kiderül fertőző betegsége van, és mindenki elkapja.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
Eredeti hang digitálisan Az egész családot rendkívül megviseli, hogy Jonas az édesapjához költözik Berlinbe. Az egyedüli öröm az ürömben, hogy kiderül: Susanne gyanúja beigazolódott, kisbabát vár. Ahhoz…
Elindult a PIM, az A38 Hajó és a Petőfi tv közös projektje, az “ÉN VAGYOK ITT“ különkiadása az “Én vagyok itthon”! A kezdeményezés célja, hogy a jelenlegi helyzetben otthonról segítsük a művészeket…
Miután megölik Castiel barátját; Benjamint, Castiel, Sam és Dean elindulnak kideríteni ki volt a tettes. Ám közben kiderül, hogy a tettes angyalokon áll bosszút, ezért Samnek és Deannek meg kell mentenie…
Reggae körökben a február hónap a világ bármely pontján Bob Marley szellemisége, zenei és társadalmi munkássága előtti tisztelgés jegyében zajlik. Ezen időszakban felcsendülnek örökbecsű dalai és elhangzanak máig aktuális gondolatai…
Eredeti hang digitálisan Ezúttal tényleg nagyon furcsa szellemmel akad össze Melinda. Egy fiatalember kísértete ugyanis több alakban valósággal a bolondját járatja vele. Hollyt veszélyes görcsökkel kórházba…