Miután megölik Castiel barátját; Benjamint, Castiel, Sam és Dean elindulnak kideríteni ki volt a tettes. Ám közben kiderül, hogy a tettes angyalokon áll bosszút, ezért Samnek és Deannek meg kell mentenie…
Elindult a PIM, az A38 Hajó és a Petőfi tv közös projektje, az “ÉN VAGYOK ITT“ különkiadása az “Én vagyok itthon”! A kezdeményezés célja, hogy a jelenlegi helyzetben otthonról segítsük a művészeket…
Reggae körökben a február hónap a világ bármely pontján Bob Marley szellemisége, zenei és társadalmi munkássága előtti tisztelgés jegyében zajlik. Ezen időszakban felcsendülnek örökbecsű dalai és elhangzanak máig aktuális gondolatai…
Barabás Lőrinc trombitás-zeneszerző kétségkívül generációjának kiemelkedő zenésze, aki azon kevés dzsesszista közé tartozik, aki különböző formációival a dzsessz világán kívül is jelentős népszerűséget szerzett…
Eredeti hang digitálisan Az egész családot rendkívül megviseli, hogy Jonas az édesapjához költözik Berlinbe. Az egyedüli öröm az ürömben, hogy kiderül: Susanne gyanúja beigazolódott, kisbabát vár. Ahhoz…
Töf-Töf és Robi elcsúszik az eldobott banánhéjon. A majom kárörvendően kineveti őket, mutogat, pofákat vág, utánozza és kicsúfolja mindkettőjüket, miközben csúnyán hahotázik. Számtalan eredménytelen kísérlet…
A Szögkihúzó mindenből kirángatja a szögeket, így minden szétesik, mígnem kap Gombóc Artúrtól egy pár kesztyűt...
Frakk világgá akar menni, mert a macskák ármánykodása folytán összetört egy szép, régi kuglófformát. Szerencsére a régiségboltban még árulnak ilyesmit.
A nyuszi megirigyli a pillangó, a madár repülési tudományát és ő is repülni tanul. Megnyeri partnernek a sünit, akivel fára másznak, hogy onnan repüljenek. Mindketten rájönnek, hogy jobb a földön.
Buster kutyus egy labdázás során felugrik egy ismeretlen teherautó platójára, ami útnak is indul vele. Az Umizoomik utánaerednek, hogy visszahozzák a kis gazdájának.
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naív. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…

Póló egy bájos kis kutya, aki egy nagy fában lakik a tenger közepén. Barátaival mindenkinek segít, akinek csak tud, miközben izgalmas és fantasztikus kalandokban vesz részt.
Michael annyira összeveszik testvéreivel, hogy azt mondja, nincs is szüksége rájuk. Ekkor jön meg Pán Péter, aki elviszi őket Sohaországba. Michael itt is otthagyja összes barátját, és útnak indul egyedül…
A három kis mókus a legmenőbb táborba szeretne menni a nyáron. Dave túl drágának találja ezt a nyári mulattságot, de végül beadja a derekát, és befizeti a mókusokat. Ám mint hamarosan kiderül, Alvin egy másik táborba jelentkezett a neten…
Lina mama elutazik, de bőven hagy elemózsiát cicuskáinak. Azonban a haspók Gombóc befal mindent és a gyomorrontása miatt éjszakánként nem tud aludni. Minden éjjel felébred és álmában járkál, amivel az őrületbe kergeti kis barátait…
Bongó, a fehér orángután fél kiállni a közönség elé Csoki és Cuki cirkuszában, ezért bemenekül a Bajszikák garázsába. Szerencsére a kis csapat remek ötlettel áll elő, hogy visszaszerezzék Bongo önbizalmát…
Kis Mezei Nyuszi és Kis Mezei Egér is csodaszép virágokra bukkan a patakban. Feltétlenül látni szeretnék a fát, amiről ez hullott, így Nagy Mezei Nyuszi elvezetei őket. De nem ám a legrövidebb úton, hanem rejtvények segítségével…
Charley egész délelőtt szomorú, mert nem köszöntötték fel a születésnapján. Szerencsére a tanítónéninek még időben eszébe jut, így délután bepótolják az elmaradt születésnapot.
Pár napra új kisfiú érkezik az iskolába Steven, így egy amerikai játékot játszanak, neve green light, red light. Charley és barátai nagyon élvezni fogják.
Kézy Daisy katicabogár-szárnya elromlik. Flexi örömmel vállalja a javítást, de kicsit túllő a célon: a felújított szárny olyan gyors lesz, hogy mikor – a próbamenet során – megszökik, a dózerkék sehogy sem érik utol…
Egy visszavont megrendelés után Sróf bácsi, a pék, Molly apukája ott marad nem kevesebb, mint száz darab fincsibogyós muffinnal a nyakán. A dózerkék keresztül-kasul beszaladgálják Szorgos-szurdokot, hogy elkínálgassák a finomságokat…
Mertle-nek lesz egy kutyája, akit elvisz Honoluluba az Ifjúsági Eb-kiállításra. Lilo úgy érzi, ő sem maradhat le, ezért benevezi Stitch-et is. Mertle viszont nem bírja elviselni, hogy Stitch győzzön, ezért…
Párácska egy szeretetreméltó tündér, ám néha gonosz boszorkánnyá változik. Most is ez történik, és csak Jake-en és barátain múlik, hogy nem történik nagyobb baj. Bones szerencsepénze csak neki hoz szerencsét…
Goldie és Mackó egy csodalámpát találnak, amit azonnal megdörzsölnek. Egy kezdő dzsinn jön ki a lámpából, aki teljesíti három kívánságukat. De vajon mi legyen az a három? Ez már fejtörést okoz a két jó barátnak, és a Dzsinnek egyaránt…
Vivien hercegnő családja új kastélyba költözik, aminek a kis Vivien nem örül. Ezért felbéreli a koboldokat, hogy szellemjárta helyet csináljanak a szép kastélyból. Így mire Vivien megszereti a kastélyt, a szülei akarnak elköltözni belőle…
Algie szülei elutaztak Ausztráliába, ezért a kisfiú beköltözik a palotába. Kis Királylány és Algie semmit nem tudnak Ausztráliáról, ráadásul Algie-nak honvágya van a saját szobája után. A család, hogy…
Millió csillag között van egy kisbolygó, Okidoki. Ezen a varázslatos bolygón él a barátságos kis földönkívüli Buckó, aki barátaival Hopszival, Grubival, Edivel, Sztellával, Rájjal, Kom-A-val és Tata bolygóval vidám kalandokat él át…

Pedro köhög az iskolában, így Medve doktor bácsi megvizsgálja. Kiderül fertőző betegsége van, és mindenki elkapja.
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naív. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
A kedves kék sárkánynak a csokis keksz és a narancs juice a kedvenc étele ketchuppal. Bár barátságos és segítőkész, de egy kicsit naív. Ez utóbbi tulajdonsága sokszor hozza nehéz helyzetbe, így különböző…
Töf-Töf és Robi elcsúszik az eldobott banánhéjon. A majom kárörvendően kineveti őket, mutogat, pofákat vág, utánozza és kicsúfolja mindkettőjüket, miközben csúnyán hahotázik. Számtalan eredménytelen kísérlet…
A Szögkihúzó mindenből kirángatja a szögeket, így minden szétesik, mígnem kap Gombóc Artúrtól egy pár kesztyűt...
Frakk világgá akar menni, mert a macskák ármánykodása folytán összetört egy szép, régi kuglófformát. Szerencsére a régiségboltban még árulnak ilyesmit.
A nyuszi megirigyli a pillangó, a madár repülési tudományát és ő is repülni tanul. Megnyeri partnernek a sünit, akivel fára másznak, hogy onnan repüljenek. Mindketten rájönnek, hogy jobb a földön.
Kukucs meghívja Pitykét és Katit az iskolabajnokság döntőjére. Kukucs csapata az első félidőben a kapus meglepően rossz teljesítménye miatt leszerepel. Pitykének kell lelket önteni a csapatba és rájönni…
Géza halála után fia, István állt a nép élére. Koppány át szerette volna venni tőle a vezéri hatalmat, de István hadat üzent neki. Összegyűjtötte seregét és támadásba lendült, mely hosszú ideig tartott…
A tél közeledtével fellendül a turizmus "másvilág" tájak felé, a krokodil, a sas és a hiéna szervezésében. A doktor kezdetben az utazás pozitív hatásai miatt támogatja a projekteket, de amikor Ursulát…
Mézga Géza és fia, Aladár hőlégballonnal szöknek tovább a forgatás helyszínéről, így a nagy találkozás elmarad. Ám a pénz is oda, mert véletlenül Géza kidobja azt a kosárból. Paula a nála megmaradt dollárokból…
Mogo álruhában próbálja átverni Kodyt, hogy elterelje őket a faluból egy bajbajutott kitalált történetével.
A Zafír sárkány táncát minden évben eljárja Li mester és családja, így ezúttal Kodynak is csatlakoznia kell. Ő viszont nem szeret táncolni, mert nem igazán tud. A tánchoz szükséges maszkok azonban váratlanul…
Roncsföldön, Roncskastélyban él, sok furcsa lény közt, Rozsdalovag. Bár kissé rozsdás már, azért ő egy nagy hős. Mindig segít a bajbajutottakon és izgalmas kalandokat él át barátaival, a mindig bájos Szélvésszel…

Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
Mit jelent az, hogy valami nagy? Mi a barátság? Mitől lesz valaki bátor? Mit jelent felnőni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Hugo, egy kíváncsi kisfiú. És te mit gondolsz?
A parkban minden állat bolhás lesz, még Tizedes is. Zacc néni ezt nem tűri és saját fejlesztésű levendula porával mindenkit végigfúj.
Zacc néni beköltözik Bobbyék házába, mert Gyurika a lakását festi. Egy napot töltenek együtt a szomszédok, de a helyzet elég kaotikussá válik.
Jett Oroszországba megy Huddinhoz, akinek egy kenyeres kosarat visz. Huddin anyukája kórházban van, mert eltört a lába. A kisfiú megszeretné őt lepni születésnapján egy kis karavai-jal, ami egy hagyományos születésnapi kenyér…
Presto egy igazi bűvész, az Umizoomik barátja. Egy varázslat során azonban Presto beszorul egy görögdinnyébe egy tanyán. Az Umizoomik felkerekednek, hogy kiszabadítsák.
Bob és csapata pillangóházat építenek. Trixi, a kis betonkeverő nagyon szereti a pillangókat, és nagyon izgatot. Szeretné, ha egyszer rászállna egy pillangó. Trixi álma nem várt módon teljesül.
MIndenkinek megvan a maga kabalája, és ez alól nem vétel Blinky és Jacko sem. Ám amikor Mr. Nostrile, Jacko kedvence eltűnik, Blinky-vel az oldalánfelkerekednek, hogy megkeressék. Csak épp azzal nem számolnak…
Teodor a gólya elveszti ihletét, így nem tud verset költeni. Tig és barátai először egy varázslatos kőben vélik felfedezni a segítséget, de kiderül, hogy ők maguk az "ihlet-adók".
Spike és a többi nyuszt elfoglalja Tig és Leo által fából készített játék hajót. Annak érdekében, hogy meg is tudják tartani, egymás ellen ugrasztják a jó barátokat. Szerencsére gyorsan fény derül a nyusztok ármánykodására…
Furfang professzor új találmánya, a szupi-pucevátor, ami porszívó-, sikáló-, mikáló- és felmosógép is egyben, megbokrosodik a rajta civakodó dózerkék kezében, és kipukkaszthatatlan buborékokkal árasztja el Szorgos-szurdokot…
Flexi saját készítésű faliórával szeretné meglepni nagypapáját közelgő születésnapjára. Mikor az utolsó néhány alkatrészt kellene beszerelni, Flexi sokoldalú csodaszerszámának – a dószerszámnak – csak hűlt helyét leli…
Charley örökbe szeretné fogadni Apacsot, a pónilovat, mert meghallja, hogy Daisy el szeretné ajándékozni. Vajon mit szólnak a szülei a hír hallatán?
Charley apák napjára bűvészmutatvánnyal készül, mert a rajz amit az iskolában készített tönkrement.
Tamkó Sirató Károly: Kattentotta című versét Tóth Zsófia Mária mondja el.
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Négy bátor, önjelölt hősünket követhetjük nyomon: Alexander herceget, a bátor lovagot, aki meg szeretné ismerni a világot, miközben helyrehozza az igazságtalanságokat; Gene-t, a műszaki zsenit, akit csak…

Lina mama almáspitét akar sütni, de elfogyott az összes hozzávaló, ezért elmennek Kalász, a gazdamacs tanyájára a hiányzó dolgokért. Sikerül is mindent beszerezni, és még egy fontos leckével is gazdagabbak lesznek…
Lina mama sodrófája véletlenül összetörik, és ahhoz, hogy tésztát tudjon nyújtani, szüksége van egy újra. A Bajszikák Mázli segítségét kérik, de előtte teljesíteniük kell a sodrófa küldetést.
Lilo és Stitch véletlenül kihallgatják, amikor Kobra elárulja egy tudósnak, hogy egy aszteroida közeledik a Föld felé, aminek a becsapódása végzetes lehet. Ezt nem hagyhatják annyiban és saját kezükbe veszik a bolygó megmentését…
Jake és csapata egy palackot talál a tengerbe, melyből egy kalózdzsin bújik elő. A dzsin ereje már elfogyott, így egyetlen kívánságot sem tud teljesíteni. Ám ha a dzsinek kútját megtalálja, újra képes lesz varázsolni…
Farkas testvére, Phil érkezik látogatóba a Mese-erdőbe. Phil ajándékot és jókedvet hoz nemcsak testvérének, de még Goldie-nak és Mackónak is. Ám Farkas visszaél testvére népszerűségével. Tojás Tóbiás szereti…
Az iskola apa-lánya kirándulást szervez a Bűbájos Állatkertbe. Szófia szomorú, mert Roland nem az édesapja, hanem a mostohapapája, így kicsit mellőzöttnek érzi magát testvérei körében. Amber kedvessége…
Cirkás és Wombo között nagy a vita. Wombo szeret mindent újrahasznosíta, Cirkás viszont úgy gondolja, hogy minden csak roncs körülötte. Wombo ezért Angliából érkezett unokatestvéreit kéri meg, hogy szerezzenek…
Wendy nagyon szomorú valamiért, de nem árulja el problémáját. Sohaországba érve Péter és barátai rájönnek, hogy biztos felnőttitisze van, aminek a gyógymódja a sok nevetés. Neki állnak mókázni, amibe még Hook kapitány is beszáll…
Eredeti hang digitálisan Simon új kísérlete hibátlanul sikerül, csak az alma helyváltoztatása helyett Alvin és Jeanette cserélt testet. Ez különösen a délutáni programnál kínos, Alvin ugyanis Derekkel készült egy mindent eldöntő bunyóra…
Jett szörfdeszkát szállít egy Clara nevű lánynak, aki az ausztráliai Aranyparton él. Clara apukája nem ér rá, hogy megtanítsa őt szörfőzni. A szörfbökkenőn Mira Vad Csapata segít. A tanulás közben egy cápa bánatát is megoldják…
Eredeti hang digitálisan A Kis Királylány csillogó kitüntetéseket szeretne, ám azokat nem egyszerű kiérdemelni!
Peppa és Zsoli a könyvtárral ismerkednek meg.
A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként.
Eredeti hang digitálisan Susanne édesapja, Georg szinte minden idejét a farkasok tanulmányozásával tölti, s eközben egy megdöbbentő találkozásban lesz része. Egy fiatal oroszlán támadását csak a véletlennek köszönhetően kerüli el…
Elindult a PIM, az A38 Hajó és a Petőfi tv közös projektje, az “ÉN VAGYOK ITT“ különkiadása az “Én vagyok itthon”! A kezdeményezés célja, hogy a jelenlegi helyzetben otthonról segítsük a művészeket…
Egy boszorkány üldözése során Dean-t megátkozzák. Az emlékei lassan megfakulnak, végül már a saját nevére sem emlékszik. Sam végül Rowena segítségét kéri a boszorkánycsalád legyőzéséhez és az átok megtöréséhez…
A Meet Me Midway Béky Patrik (ének, gitár) és Barna Joci (gitár) duója. 2010-es megalakulásuk óta számos alkalommal bizonyították, hogy egy duófelállás is tud teljes értékű koncertélményt nyújtani. Játszottak…
Eredeti hang digitálisan Az Éjféli kör egy titokzatos elnevezés, ahol valaki hamarosan meghal - legalábbis egy szellem szerint. Melindának nemcsak arra kell rájönnie, hogy ez micsoda, hanem azt is, hogy ki van veszélyben…