Sam és Dean Chicagóba látogatnak. Kiderül, hogy a várost a szörnymaffia öt családja uralja, és épp háború van kirobbanóban az alakváltók és a vérfarkasok között.
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán. Az egykori NOX együttes énekesnője, Péter Szabó Szilvia immáron…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Az együttes a fiatalos bohóság és a komoly munka határán egyensúlyoz. 2019-es debütáló albumuk, a Corduroy Club mind a közönség, mind a kritikusok részéről pozitív fogadtatást kapott, melynek köszönhetően…
Olga és Ramallo között egyre több és egyre nagyobb veszekedések zajlanak a féltékenység miatt. A diákok nyomozni kezdenek, mivel egyre több dolog tűnik el tőlük, vagyis egyértelműen tolvaj van köztük…
Mekk Elek molnárként szeretne karriert csinálni, ezért szélmalmot épít a dombtetőn. Első megrendelője a fukar Hörcsög Ödön, aki nagy nehezen szánta el magát egy zsák rozs megőröltetésére.
Kukorit a tojáseladásnál becsapja a róka. Pénzt kell szereznie, ezért statisztának áll be egy forgatásra....
Töf-Töf sok veszélytől óvja meg az iskolába igyekvő, kissé szórakozottan közlekedő barátját, Robit.
A vihar elől Ugrifüles, Tüskéshátú, és a madár egy házikóba menekülnek, ahol az anyóka cicáknak nézi őket. Egy darabig próbálják utánzással macskáknak kiadni magukat, de amikor szalagot akarnak a nyakukba…
Flexi kobakja tönkrement – így már nem védi meg őt a sérüléstől. A dózerke azonban ragaszkodik régi “cimborájához”, így ahelyett, hogy kidobná, megpróbálja újrafelhasználni…
Az Észnégyek csak egy kis közös zenélgetésre vágynak, de hangszereikkel mindenhol útban vannak. Megpróbálnak a szabadban játszani, de a szél úgy süvít, hogy a saját hangjukat sem hallják. A dózerkék előnyt…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Petúnia, Gladys és Kunigunda pezsgőfürdőzni mennek, ahova Loopdidoo is szívesen menne, de ez egy lányos nap. Loopdidoo úgy dönt, megrendezi a saját szépség és lazulás partiját csak fiúknak...
Tűz üt ki Tengelyváros egyik hídján, és a tűzoltóparancsnok Láng és AJ segítségét kéri.
Eltörik Simon szemüvege, így kénytelen a régiben menni suliba, ahol az iskola legundokabb diákjai kipécézik maguknak. Az eszes mókus igyekszik felülkerekedni, ám végül rájön, hogy többségben az erő.
A környékbeli macskák Halloween bulit tartanak, de mikor Pilu tudomást szerez egy sötétben lopakodó szörnyről, inába száll a bátorsága. Szerencsére a Bajszikák remek tervvel sietnek kis barátjuk segítségére…
Egy átlagos napon a Bajszikák, Lina mama tésztájára várnak. De ebéd előtt még rendet kell tenniük a padláson. A küldetés nem tűnik egyszerűnek, ezért Igor, a legerősebb macska segítségét kérik.
Új rovarok zavarják meg a rét békés életét, mivel a békák hirtelen eltűnnek. A szúnyogok foglalják el a tavat elviselhetetlen zümmögésükkel. Ezt nem hagyhatják szó nélkül Majáék!
Chip a városba érve nagyon meg van ijedve, de Buksi a kutya utána ered és megmenti őt.
Fácánkák megismerkednek Pingvinnel a Déli-sarkról, aki az óceánhoz szeretne eljutni.
Rézi és Ugri beindítják az Ugronc Küldönc postafutárszolgálatot. A lilinkók rejtélyes faragott ajándékokat kapnak. Az ismeretlen adakozó utáni kutatást néha meg-megzavarja a postán tortát rendelő Habzsi…
Lápisápi, a kiskacsa szülinapi meglepit szeretne készíteni Rózinak. Hogy zavartalanul dolgozhasson, Rézi és Ugri magukkal viszik a mit sem sejtő Rózit egy álküldetésre. De a kiskacsa számításába hiba csúszik…
Elena és a család elindul, hogy pár napot az unokatestvérénél töltsön Nueva Vistában. Cristobal, az unokatestvér örömmel látja vendégül az uralkodónőt, ám amikor Elena megemlíti, hogy az úton sziréneket láttak, eltűnik a boldogsága…
Ezúttal a Calisto családnak egy aszteroidát kell eltéríteniük, hogy ezzel megmentsenek egy holdat, majd egy grandiózus dinoszaurusz mentőakcióban vesznek részt.
Eltűnik Ormi dinoszaurusza, ezért hívja a Zűroldókat, akik ős-Zűroldónak öltöznek be a feladathoz... Malacka hívja a Zűroldókat, mert egy félelmetes új teremtményt látott az erdőben. Kiderül, hogy egy…
Csavaros, a gonosz feltaláló óriásrákok bevetésével szeretné legyőzni a tengerparti kis rákokat. Jake és barátai azonban sarokba szorítják a gonosztevőt és segítenek a rákocskákon. Hook kapitány ellopja…
Lolával interjút készít az Állatbarát magazin, ő lesz a hét gazdija. Viktor irígy Lola sikerére és megpróbálja kicselezni a riportert.
Lola és Viktor is a Galaktikus táncparkett című játékkal játszanak. A nyeréshez már csak egy játékkártyára van szükségük, ám az hiánycikk. Vajon kinek sikerül megszereznie az utolsó játékkártyát?
Mobil elveszette a festékeit. Akkor most hogyan fog festeni?
Hattie-nak nagyon melege van. A majmok sárral próbálják hűteni, de a vízilónak vízre van szüksége, csakhogy a tó tele van virágokkal, amikbe folyton beleakad. Ellington próbálja kiszedni őket, de végül Gail, a bálna találja meg a megoldást…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Nem is olyan messze, vadszeder közt rejtve, megbújik egy királyság. Apró népek lakják. Apró népek, manók és tündérek. Manó Benő és a kis tündér, Lili hercegnő kedves kalandjaikkal szórakoztatnak bennünket…
Mekk Elek molnárként szeretne karriert csinálni, ezért szélmalmot épít a dombtetőn. Első megrendelője a fukar Hörcsög Ödön, aki nagy nehezen szánta el magát egy zsák rozs megőröltetésére.
Kukorit a tojáseladásnál becsapja a róka. Pénzt kell szereznie, ezért statisztának áll be egy forgatásra....
Töf-Töf sok veszélytől óvja meg az iskolába igyekvő, kissé szórakozottan közlekedő barátját, Robit.
A vihar elől Ugrifüles, Tüskéshátú, és a madár egy házikóba menekülnek, ahol az anyóka cicáknak nézi őket. Egy darabig próbálják utánzással macskáknak kiadni magukat, de amikor szalagot akarnak a nyakukba…
Miközben a Nagy-Ho-Ho-Ho-Horgász a párnákon gyakorolja a horgászás örömeit, felesége arra kéri, hogy vigyázzon a szomszéd csecsemőre. Ödönke először mélyen alszik, de amikor felébred, semmivel sem lehet megvigasztalni…
Egy nagygazda szíves vendéglátásban részesítette Krisztust és Szent Pétert, akik cserébe egy fiúgyermekkel áldották meg, akinek minden kívánsága teljesült. Szolgájuk János azonban ellopta a gyereket, és…
Csőrmester, a terroristák elharapódzó akciói ellen, védekezés céljából, Gorilla testőröket képeztet ki. Dr. Bubo és Ursula, akik az egészről mit sem tudnak, megelégelik Csőrmester tehetetlenségét az állatrabló…
Hufnágel Pisti megint rászedi őket, ellopja a repülőgépet és Mézgáék Máris szomszéddal egyedül maradnak a sivatagban. A segítség az utolsó pillanatban érkezik. A kórházi ápolást követően egy szívélyes…
Háti mérgező gombát evett, amitől nagyon furcsán viselkedik, senkit sem ismer fel és képzelődik. Amikor ezt Sir Kán megtudja, felkerekedik, hogy megtámadja az elefántot. Szerencsére Maugli a védelmére…
A fa, amin Maugli, Balu és Bagira aludni szoktak, megbetegedett. Amíg Balu Bagira segítségével a megfelelő gyógymódót keresi, Maugli új alvóhelyet keres a kis csapat számára, ami nem is olyan egyszerű feladat, mint amilyennek elsőre tűnik…
Miki bácsikája Pisti, a légi mentő látogatóba jön a varázslatos buborékaival, amik mindent megdupláznak, amihez hozzáérnek. Mikor Robi manó újra és újra megduplázza magát, Mikin a sor, hogy megállítsa…
Tóth Ivett olimpikon műkorcsolyázó ezúttal a Gyerekjáték Példaképe. Az adásból kiderül, Ivett hogyan kezdett el korcsolyázni,mit jelent neki a jeges világ, megmutatja egy- egy elem megtanulását, bepillanthatunk…
Miffy és barátai sárkányt eregetnének, de Miffy véletlenül eltöri a sárkányának az egyik tartópálcáját. Végül Boris maci készít neki egy új sárkányt, amihez tartópálca se kell.
A V terület energiaszintje instabil lesz és a jég elkezd olvadni. Victor épp a jégbarlangban tartózkodik, mikor az olvadás következtében összeomlik. A barátok azonnal a segítségére sietnek.
A kutyik alig várják, hogy találkozzanak a sellőkkel. Illetve a sellőkutyikkal, akik egy varázslatos palotában élnek. A kutyatlantisz erejét egy kagyló adja, mely folyamatosan ontja magából az újabb - és újabb gyöngyöket…
Franklin szeretné ha a nagynénje megtanítaná néhány cirkuszi mutatványra. Nagy sikere van az osztály előtt a tányérpörgetéssel. Franklin és barátai a Föld-napjára a Zöldjárók klubjával sok-sok fát ültetnek…
Katina és barátai vonatosat játszanak, melyben a vonat egy kötél. El is indulnak a sziget tetejére naplementét nézni, de a barátok összevesznek, és a kötél elszakad. Hogy fognak, így időben odaérni?
Bob irodájában nagy a felfordulás, ezért az ügyes mester egy napot arra szán, hogy rendet pakoljon. Nemcsak a telefonját, de Bajusz úr kerti bódéjának tervét sem találja. Így nem csoda, ha mindent összekever!
Bob és csapata egy felhőkarcolót épít. A munka nagy odafigyelést és sok-sok munkát igényel, de azért marad idő, Bob megünneplésére is. Ezt még egy félreértés sem akadályozhatja meg!
A lilinkók diót szedni mennek, a mókusok pedig járatokat ásnak télire az elemózsiának. Szegény Moha unja a dióbegyűjtést, Hapsi pedig az ásást. Ígyhát álruhát öltenek, és szerepet cserélnek, de a cselt…
Lassan vége a télnek, Rézi és Ugri az első hóvirágot keresik. Helyette azonban egy hatalmas tappancsnyomot találnak. Vajon miféle irdatlan lény hagyhatta a hóban? Talán a mesebeli óriás-hószörny? És mi…
Fácánmama beteg, a csibék hoznak neki vizet a patakról. Mivel a patak be van fagyva, a Nyúl segít nekik a kútból vizet húzni.
Létezik egy kisváros, ahol egy kedves családban él Süti, Puding és Cuki, a három kiscica. A testvérek sokféle apró-cseprő, az élettel együttjáró kérdéssel szembesülnek, és a maguk bűbájos módján igyekeznek azokat megoldani…
Romhányi József: Interjú a farkassal című versét Balla Pável mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
Szakács benevez egy versenybe. Kokóék azon mesterkednek megakadályozzák a győzelmét, mert attól félnek, hogy a felfalók szakács nélkül maradnak.
Broderick Mini Mo-nak nagy zenei karriert ígér, így Mini Mo otthagyja Tűzokádófalvát. Kokó és barátai eleinte örülnek, hogy barátjuk valóra tudja váltani álmát, ám a végén utánamennek és hazaviszik.
Edison, a tudós macska híres találmánya, a mechanikus szárnyak segítségével a macskák is repülhetnek. Az önkéntes kísérleti alany Gombóc, aki örömmel vállalja a tesztelést. Vajon ő lesz az első repülő…
Indiana Macs, a régészmacska Nefertiti macskájának nyakörvét keresi, ami az első lépés a nagy Fáraómacs kincséhez. A bajszikák boldogan segítenek a nagy macskalandornak. Ám mások is pályáznak a híres kincsre!
Hála Marisának, a szirén hercegnőnek, Elena megmenekül. A szirének segítségével együtt vehetik fel a harcot Shuriki ellen, akit Cristobal is segít. Úgy tűnik, Elena és Mateo sokat fejlődött a varázslás…
Loretta és Miles azt a feladatot kapják az iskolában, hogy a hétvégén készítsenek egy videoriportot. / Miles egy kirándulásra magával viszi Loretta karlexét, amit sikerül elveszítenie. A kütyü nagyon fontos…
Tigris azt hiszi, hogy Nyuszi sütőtökké változott a kívánsága miatt, ezért hívja Zűroldó társait, hogy megoldják a rejtélyt... Malacka hívja a Zűroldó barátait, mert valaki egy rajzot ragasztott a fájára…
Jake és barátai három kalandor szerepébe bújva kiszabadítják a vasálarcos férfit a várból, valamint megtalálják minden idők legdicsőbb lovagját Keselyű kapitány történeteiben.
December 1-jétől 24-ig minden nap egy másfél perces, karácsonyra-készülődős kis „hangulatanyagot” tűzünk műsorra. Minden nap kinyílik egy ablak az adott dátummal, és a „Karácsony-gyárba” csöppenünk, ahol…
Egyre több a furcsaság az új Mikulás körül, és Selma teljesen biztos abban, hogy az új bejegyzés Nikolas naplójában előző nap nem volt ott. A manógyerekek sem örülnek az új szabályoknak, ráadásul a Mester…
Fantom Mása képében elkapja Aljonkát, akit békává változtat. A lányoknak segíteniük kell visszaváltozni, miközben meg kell fejteniük egy rejtélyes üzenetet, ami elvezeti őket a kulcsokhoz. A kulcsokhoz, melyek Meseváros kapuját nyitják…
Eredeti hang diigitálisan Egy tesztből kiderül, hogy Alvin igazi lelki társa Brittany lenne. Ettől mindketten megrémülnek és mindent megtesznek, hogy úgy viselkedjenek, ami a másiknak valószínűleg nem tetszene…
Hanae, Kauri és Wilow nyamm-csicsi növény gyűjtés közben talál egy tobzodilt, aki mindenki nagy kedvence lesz. Bukfenckin véletlenül összetöri Sylvus professzor harmónia porzóit, így nem tudja befejezni az álomelixírt…
Capix szoros felügyelete alá helyezik Bukfenckint, míg a többiek elindulnak a Harmónia tisztásra, harmónia porzót gyűjteni. Az idő nagyon sürgeti őket.
Gertie tele van bogarakkal, mert Otis éppen a nyaralását tölti. Wissper meg akarja fürdetni a zsiráfot, hogy megszabaduljanak az élősködőktől, de hiába. Dan, a panda a hosszú karmaival próbálja csökkenteni a viszketést…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
Alex majdnem lebukik az apja előtt, amikor az jade kíséretében beállít Germánhoz. A stúdióban történő lopások ügyében Andres nyomozni kezd, ám váratlanul előkerülnek a lopott holmik - Andres szekrényéből…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Carter és Jarvis elrabolják Rufus Huntot, hogy többet megtudjanak a Tanácsról. Miután megkapják a tagok neveit és az ülések helyét, Carter és Sousa felkészíti az STT-t, hogy behatoljon az Aréna Klubba…
Ég az erdő címmel jelent meg a Kistehén zenekar alapító-frontembere, Kollár-Klemencz László és Kamarazenekarának új albuma a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként…