Abaddon alkut köt Crowleyval, hogy megszerezze az Első Pengét. Castiel titokban felkeresi Gádréelt, és megpróbálja a saját oldalára állítani.
Az egyik fogadóban megölnek egy műtárgykereskedőt, aki előző nap vett meg egy árverésen egy festményt harmincezer euróért. A képnek is nyoma vész. Severino egy akció során megállít egy autót, és előállít…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Ég az erdő címmel jelent meg a Kistehén zenekar alapító-frontembere, Kollár-Klemencz László és Kamarazenekarának új albuma a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként…
Konzol, PC, e-sport, kütyük és minden a bennünket körülvevő elektronikai világból, ami a valós, vagy virtuális térben létezik; a képességfejlesztő eszközökön át, az okos hűtőig! A KiberMa csapata hétről-hétre felkészíti a nézőket a jövőre…
Alex majdnem lebukik az apja előtt, amikor az jade kíséretében beállít Germánhoz. A stúdióban történő lopások ügyében Andres nyomozni kezd, ám váratlanul előkerülnek a lopott holmik - Andres szekrényéből…
Az egerek macskafogó szerkezetet rendelnek. Mekk mester Kandúr szomszédját hívja segítségül a szerkezet megépítéséhez.
Kotkoda kapirgálni hívja Kukorit, de a kakast persze fárasztja a munka. Elhiteti tehát Kotkodával, hogy a tojásfesztivál zsűrijébe hívták, ám a TV-közvetítésen sehol sem látszik...
A tanítási óra rendjét alaposan megzavarja a nyitott ablakon berepülő légy. A tanár bácsi minden igyekezete ellenére is csak Töf-Töf közreműködésével tudja kiűzni a betolakodót.
Az egérnek van egy zsák búzája, ezért meghívja az állatokat vendégségbe. A telhetetlen hörcsög annyit eszik, hogy nem tud hazamenni.
Feltalálók vetélkedője a Dózer-világkiállításon – kit ne vonzana ez az esemény?! Spikie is lelkesen készül, olyannyira, hogy buzgalmában Daisynek és Kimnek is megígéri, hogy párban indul velük a versenyen…
Az Észnégyek barátaikkal – Kimmel, Timmel és Zippával – közösen építik meg az Égigérő dózertorony makettjét a világkiállításra, később pedig a világ négy sarkából összegyűlt dózerek segítségével magát a tornyot is…
Tik-Tak falvára megérkezett a Vidámpark. Minden lakó ott szórakozik, kipróbálnak minden csodás játékot, csak Vahuhú szomorú, mert a kutyusvonat olyan nagy, hogy nem fér fel egyetlen játékra sem. Barátai…
Eljött a szellemjárás ideje, Tik-Tak falván mindenki szellemesdit játszik. Mindenki igyekszik megijeszteni a másikat. Vahuhút úgy megijesztik, hogy elbújik, és akkor sem jön elő, amikor Tommyt és Talluláht az Órához kell vinni…
Loopdidoo be akarja bizonyítani Gladys-nek, hogy ő igenis divatszakértő, ezért rendeznek egy divatbemutatót...
Gabby kifejleszt egy szuper távirányítót, amivel az autószerelő robotjait egy gombnyomásra aktiválni tudja. Zúzó viszont ellopja, hogy meg tudja nyerni a Tengelyvárosi nagydíjat.
Egy tesztből kiderül, hogy Alvin igazi lelki társa Brittany lenne. Ettől mindketten megrémülnek és mindent megtesznek, hogy úgy viselkedjenek, ami a másiknak valószínűleg nem tetszene.
Edison, a tudós macska híres találmánya, a mechanikus szárnyak segítségével a macskák is repülhetnek. Az önkéntes kísérleti alany Gombóc, aki örömmel vállalja a tesztelést. Vajon ő lesz az első repülő…
Indiana Macs, a régészmacska Nefertiti macskájának nyakörvét keresi, ami az első lépés a nagy Fáraómacs kincséhez. A bajszikák boldogan segítenek a nagy macskalandornak. Ám mások is pályáznak a híres kincsre!
Shelby felfedezi, hogy Lara meg tudja jósolni a jövőt. Amint ezt elújságolja a barátainak, a rétlakók ajándékokkal kezdenek zarándokolni, hogy meghallgathassák Lara jóslatai. Maja azonban nem hisz a jóslatokban…
Fácánmama beteg, a csibék hoznak neki vizet a patakról. Mivel a patak be van fagyva, a Nyúl segít nekik a kútból vizet húzni.
Létezik egy kisváros, ahol egy kedves családban él Süti, Puding és Cuki, a három kiscica. A testvérek sokféle apró-cseprő, az élettel együttjáró kérdéssel szembesülnek, és a maguk bűbájos módján igyekeznek azokat megoldani…
A lilinkók diót szedni mennek, a mókusok pedig járatokat ásnak télire az elemózsiának. Szegény Moha unja a dióbegyűjtést, Hapsi pedig az ásást. Ígyhát álruhát öltenek, és szerepet cserélnek, de a cselt…
Lassan vége a télnek, Rézi és Ugri az első hóvirágot keresik. Helyette azonban egy hatalmas tappancsnyomot találnak. Vajon miféle irdatlan lény hagyhatta a hóban? Talán a mesebeli óriás-hószörny? És mi…
Hála Marisának, a szirén hercegnőnek, Elena megmenekül. A szirének segítségével együtt vehetik fel a harcot Shuriki ellen, akit Cristobal is segít. Úgy tűnik, Elena és Mateo sokat fejlődött a varázslás…
Loretta és Miles azt a feladatot kapják az iskolában, hogy a hétvégén készítsenek egy videoriportot. / Miles egy kirándulásra magával viszi Loretta karlexét, amit sikerül elveszítenie. A kütyü nagyon fontos…
Tigris azt hiszi, hogy Nyuszi sütőtökké változott a kívánsága miatt, ezért hívja Zűroldó társait, hogy megoldják a rejtélyt... Malacka hívja a Zűroldó barátait, mert valaki egy rajzot ragasztott a fájára…
Jake és barátai három kalandor szerepébe bújva kiszabadítják a vasálarcos férfit a várból, valamint megtalálják minden idők legdicsőbb lovagját Keselyű kapitány történeteiben.
Lola, Pat és Kapucni az esti égboltot kémlelik, a hullócsillagokat figyelik. Lola jól felkészül a nagy eseményre, pikniket szeretne rendezni. A galambok azonban lecsapnak a finomságokra!
Victornak születésnapja van, de egyedül ünnepel a kutyájával. Lola úgy dönt, egy partit szerez a szomorú fiúnak, hogy feldobja a szülinapját.
Ma elég szeszélyes az idő. Talán még eső is lesz.
Gertie tele van bogarakkal, mert Otis éppen a nyaralását tölti. Wissper meg akarja fürdetni a zsiráfot, hogy megszabaduljanak az élősködőktől, de hiába. Dan, a panda a hosszú karmaival próbálja csökkenteni a viszketést…
Tik-Tak falvára megérkezett a Vidámpark. Minden lakó ott szórakozik, kipróbálnak minden csodás játékot, csak Vahuhú szomorú, mert a kutyusvonat olyan nagy, hogy nem fér fel egyetlen játékra sem. Barátai…
Eljött a szellemjárás ideje, Tik-Tak falván mindenki szellemesdit játszik. Mindenki igyekszik megijeszteni a másikat. Vahuhút úgy megijesztik, hogy elbújik, és akkor sem jön elő, amikor Tommyt és Talluláht az Órához kell vinni…
Az egerek macskafogó szerkezetet rendelnek. Mekk mester Kandúr szomszédját hívja segítségül a szerkezet megépítéséhez.
Kotkoda kapirgálni hívja Kukorit, de a kakast persze fárasztja a munka. Elhiteti tehát Kotkodával, hogy a tojásfesztivál zsűrijébe hívták, ám a TV-közvetítésen sehol sem látszik...
A tanítási óra rendjét alaposan megzavarja a nyitott ablakon berepülő légy. A tanár bácsi minden igyekezete ellenére is csak Töf-Töf közreműködésével tudja kiűzni a betolakodót.
Az egérnek van egy zsák búzája, ezért meghívja az állatokat vendégségbe. A telhetetlen hörcsög annyit eszik, hogy nem tud hazamenni.
A papagájok színházba készülődnek s előtte fölteszik a kávét főni, de megfeledkeznek róla. Mire este hazaérkeznek kellemetlen meglepetés vár rájuk...
A rátótiak találtak egy tököt, tojásnak nézték és a csikóval akarták kiköltetni.
Csőrmester elszántan küzd a válások számának növekedése ellen, de a válási kedv nemhogy csökkenne, hanem nő. A férjek elégedetlenségére válaszul a doki plasztikai beavatkozásokat végez a feleségeken,…
A rendőrségi jutalompénzből kellemesen töltik az időt Mézgáék és Máris szomszéd a Francia Riviérán, Nizzában. Géza a kaszinóban, ruletten szeretné kipróbálni a szerencséjét, megálmodta a piros 29-est…
Triki, a kismajom, összebarátkozik egy kis krokodillal, ám ezt a szüleik nem nézik jó szemmel. Ám, amikor a kis barátok eltűnnek, a szülők összefognak a keresésükre – amit nagyon jól tesznek, mert Sir Kán is portyázni indul…
Maugli, akaratán kívül, egyik percről a másikra egy nagy csapatnyi állatkölyök felvigyázója lesz. Szerencsére Bagira és Balu is besegít az újdonsült óvóbácsinak – és bizony el is kél a segítség mert…
Miki bácsikája Pisti, a légi mentő látogatóba jön a varázslatos buborékaival, amik mindent megdupláznak, amihez hozzáérnek. Mikor Robi manó újra és újra megduplázza magát, Mikin a sor, hogy megállítsa…
Laci bácsi észreveszi, hogy körülötte vn egy csomó 7-es szám. Meg is keres egy párat közülük.
Eljött az utolsó tanítási nap, és Miffy papája egy felfújható ugrálóvárral lepi meg Miffyt és barátait.
Victor motorja súlyosan megsérül a baleset következtében, Selly Kay motorján keresztül próbálja megjavítani. Alf és Duke rájönnek mi okozta a jég megolvadását.
Hanae, Kauri és Wilow nyamm-csicsi növény gyűjtés közben talál egy tobzodilt, aki mindenki nagy kedvence lesz. Bukfenckin véletlenül összetöri Sylvus professzor harmónia porzóit, így nem tudja befejezni az álomelixírt…
Capix szoros felügyelete alá helyezik Bukfenckint, míg a többiek elindulnak a Harmónia tisztásra, harmónia porzót gyűjteni. Az idő nagyon sürgeti őket.
Franklin nagy izgalommal készül a karácsonyi ünnepségre. Tanti egy kedves dalt tanít a gyerekeknek, amivel meglephetik a felnőtteket.
Jett és Cecili együtt játszanak Spencerrel a játékmackóval. Mikor kiviszik az udvarral a szél hirtelen elfújja Spencert. Jett utána megy, de a sok esernyőtől nem találja a macit.
Egy bank széfje rendkívül biztonságos építmény, nagy gondot kell rá fordítani. Bob és csapata nehéz feladat áll, amikor egy bank széfjét kell megépíteni. Ezt a munkát Trixi mindenki számára megnehezíti…
Sandy az iskolába viszi jólnevelt kiskutyáját. Markos is szeretne egy jól idomított kisállatot, ezért legközelebb magával viszi Makrélát, a cicát. Másnap az állatkertben dolgozik a csapat, ahol a cica véletlenül a medvék lakóhelyére kerül…
A lilinkók és a kert állatai lelkesen várják az aranysziromnapot. Az ünnep kulcsfigurája Szirom, aki napok óta nem tudja kialudni magát a sok-sok éjszakai hangtól. Vajon mi lehet a zajok forrása? Opszi…
Vihar dúl a kertben, s a lilinkók nekilátnak helyrehozni a vad szél okozta károkat. Ehhez mindannyiuk minden bűverejére szükség van, ám Bogi és Sapi a nyuszkáknak, Poci pedig Habzsinak, a botcsinálta fő-ételügyi…
Cuki, Süti és Puding filmet szeretnének készíteni. Kijelölik mindenkinek a feladatát, és belevágnak. Ám a filmkészítés nem olyan egyszerű feladat, mint az elsőre látszik.
A család piknikezni indul, ám a piknikkosár eltűnik. A gyerekeknek mindenféle ötletei vannak, hogyan lehetne élelemhez jutni. Mindent kipróbálnak, de türelmesnek és élelmesnek kell lenniük.
Vesztergom Andrea: Kistestvérem született c. versét Schmidt Antónia mondja el.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
Szakács vizsgát tart a Főzőiskola Fiatal Felfalóinak, akiknek hibátlanul kell elkészíteniük egy ötfogásos lakomát. Ám az ötödik fogás Wart kedvenc barátja Felix lenne.
Wartnak nincsenek barátai, így képes mindeféle butaságot megtenni a cél érdekében. Kokó és barátai próbálják ezt megakadályozni, de nem is olyan könnyű feladat ez.
A Bajszikák dalait egy különleges vendég, Trilla a vörösbegymama fütyüli el, aki attól olyan boldog, hogy hamarosan kikel a fiókája a tojásból. Ám mire a fészkéhez visszaér a tojásnak hűlt helye. Kétségbeesetten…
Lampo és Milady mindig versenyeznek egymással. Gombóc és Pilu megelégelve ezt vicces próba elé állítja a két hencegőt, akiknek a legfurább kihívásokat kell teljesíteniük.
Elena szeretné, ha egyezséget kötnének a szirének és az emberek. Ennek érdekében egy szerződést készít elő, amit tervei szerint egy lakoma követne. Ám nem mindenki ért egyet ezzel a tervvel, így a szirénkirály főparancsnoka, Daria sem…
Miles és Loretta kölcsönkapnak egy játékkészítőt, de elfelejtenek vészleállítót tenni az épülő játékba, így idővel az egész káoszba fordul. / A Callisto család vásárlás közben ismét összetalálkozik Gadfly-val a gengszterrel…
Tarajos sül fuvolája eltűnik, pedig az esti koncerthez szüksége van rá. Dalma megígéri neki, hogy még időben megtalálják a hangszerét... Dalma kitalálja, hogy készítsenek fényképet a pagonybéli barátaikról…
Árnyék Bolondok-napján mindenkit megtréfál. Nincs egyedül, Hook kapitányt is ugratják a matrózai. Ha ez nem lenne elég, Árnyék is megvicceli! Chen kapitány a Tiltott Városba viszi Jake-et és cimboráit…
December 1-jétől 24-ig minden nap egy másfél perces, karácsonyra-készülődős kis „hangulatanyagot” tűzünk műsorra. Minden nap kinyílik egy ablak az adott dátummal, és a „Karácsony-gyárba” csöppenünk, ahol…
Vendel betiltja Mikulásfalván a zsemleevést, és egyre szigorúbb szabályokat hoz. Selma, Frida és Pil kiszöknek a kertbe, hogy találkozzanak Nikolas titkos barátjával, akiről a naplójában írt. Helyette…
A lányok megismerkednek Titánia unokaöccsével, a kis Sárkányfival. Vele együtt merülnek a tengerbe, mivel nagyon úgy tűnik, hogy valami nincs rendben a víz alatt. Találkoznak a Víz szellemével, aki szerint egy szörnyhal tehet mindenről…
Dave nagyon túlterhelt és gyakran azt sem tudja, hogy milyen különórára kéne vinni a srácokat. Egyik reggelre le is betegszik, így Alvin úgy dönt átveszi a szerepét.
Nagy Éves Álom Ünnepségre készülnek a Moncsicsik. Scoop mindenáron közvetíteni szeretné a gyerekek álmait, de Sylvus megtiltja. Twig mégis rábeszéli őt, de ezzel veszélybe sodorja a gyerekek álmait.
Scoop és Twig elindul a nagy tsuru-n, hogy felfedezzék a gyerekek álmait, de félő hogy az útjuk során beszorulnak az átjáróba, és a gyerekeknek soha többé nem lennének édes álmaik.
Kevin a kedvenc helyén próbál aludni, de a majmok a fa tetején esznek és folyton a fejére ejtik a kókuszokat. Mindenkinek az a fa kell, hiába kéri Wissper, hogy keressenek másikat. Végül a legbölcsebb…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
Alex arra kéri Violettát, hogy hallgassa meg azt a zenei összeállítást, amit egy órára rakott össze. Ludmilla természetesen igyekszik ezt az információt León tudomására hozni. Marco elmondja Francescannak…
Meghökkentő témák, sikeres fiatalok, izgalmas beszélgetések, élő koncertek, kihagyhatatlan zenész-interjúk, bejelentkezések az ország számos pontjáról! Kövessetek bennünket az M2 Petőfi TV Facebook oldalán…
Wilkest Scott testének mintájára vonzza a zéró anyag. Miután elnyel a teste egy kis mennyiséget, Wilkes ideiglenesen visszanyeri fizikai testét, és felfedezi Scott valós helyét. Carter és Jarvis megpróbálják…
Idén negyvenöt éve annak, hogy Grandpierre Atilla és legendás zenekara, a később a Neurosisszal is koncertező Vágtázó Halottkémek megjelentette bemutatkozó nagylemezét. A Hollandiában, élőben rögzített…