Attila és Márk összefognak, hogy kiutat találjanak szorult helyzetükből. Mira anyja szeretőjéhez fordul segítségért, de a visszautasítást Jankához hasonlóan ő is nehezen viseli. Jankának döntenie kell, hátat fordít-e a családjának…
Azonosítatlan gyerekholttestre bukkannak egy külvárosi bevásárlóközponttól nem messze fekvő elhagyatott mezőn. Booth és Brennan nekilát felderíteni az ügyet, amelynek során kiderül, hogy a gyerek anyjának…
Brennan és Angela együtt mennek mulatni egy bárba, ahol hirtelen összeszólalkoznak a többi vendéggel, és a csetepaté eredményeként ledől egy válaszfal, ami mögül mumifikálódott holttest bukkan elő. Az…
Amikor egy csúnya influenza szezon rettenetesen fertőző betegség elfedését képezi, a kórház a fertőzött betegek számára karantént rendel el. Míg Conrad, Nic és Alec fáradhatatlanul dolgozik Meg gyógyulásáért…
Carola és Vollmers kapcsolata kezd megromlani. A klinikán egy beteg rejtélyes körülmények között meghal, emiatt nyomozást indítanak és a szálak egy meglepő személyhez vezetnek. Udo eközben repülőt szeretne vezetni, aminek Elke nem örül…
A sorozat házigazdája, Hugh Fearnley-Whittingstall furcsa figura. Egyszer csak úgy dönt, hogy elege van a városból, és a vidéki életet választja. De ki hinné, hogy ez a változás mennyi kalanddal jár, mennyi…
Egy helyettes államügyész gyilkosság áldozatává válik egy prostituált autójában. A nyomozás során kiderül, hogy a férfi éppen egy olyan üggyel foglalkozott, melyben a gyanúsított személy kábítószer kereskedelemből…
Egy jómódú, férjezett és jótékonysági alapítványokat támogató nő, aki mellesleg Jessica közeli baráti köréhez tartozik, lelövi a volt szeretőjét – állítása szerint önvédelemből. Sharknak és csapatának…
Az Álomhajó utasai izgatottan várják, hogy megérkezzenek Új-Zélandra. Különösen két vendég, akik az út során megkedvelték egymást, ám nem minden az, aminek látszik. A nőről egy szörnyű titok derül ki, ami mindent megváltoztat…
Dr. David Douglas közelgő esküvőjét tervezi Jane Merchensonnal, mikor hirtelen meghal az édesapja, aki után rengeteg adósságot örököl. David kénytelen eladni birtokukat, Oaktree-t és az esküvőt is lemondja…
Janet húga, Abigail Ward feleség helyett egyedülálló háziasszony lett. Azonban a dolgok hamar megváltoznak, amikor visszatér az életébe Malcolm McEwan, egy régi kérője, akit hét éve nem látott. A férfi…
Hettie egyik régi kolléganője és annak férje meghal, a három hónapos gyermekük így árván marad. Hettie és Rachel Lynde vitába keverednek a gyermek sorsát illetően. Saranak és Felicity-nek azonban más ötlete…
Carlo első helyezést ér el a szakácsversenyen, de csak holtversenyben Michele Bassanival, akit Carlo, az eredményhirdetés utáni viharos éjszakán holtan talál a szálloda konyhájában. Valaki, nagy valószínűséggel mérget kevert a borába…
Claire Bishop légiutaskísérőt, egyik nap kolléganője megkéri, hogy kislányát vigye el Bostonba édesapjához. A problémák akkor kezdődnek, amikor a férfi nem jelenik meg a reptéren. Másnapra pedig a kislány eltűnik…
Egy illuzionista előadás során, Santini, az elismert Los Angeles-i bűvész meggyilkolja az üzlettársát, Jesse Jerome-ot, aki zsarolta őt. Bár a szemfényvesztőnek látszólag tökéletes alibije van, Columbo…
A mindenre elszánt pszichopata, Howard Payne (Dennis Hopper) felrobbantja Los Angeles egyik toronyházának liftjét. Terve azonban meghiúsul, amikor Jack Traven (Keanu Reeves) speciális mentő a robbanás…
Mire vágyik egy apa? Természetesen arra, hogy a lánya menjen férjhez valami rendes, megbízható férfihoz. Mire vágyik egy görög apa? Természetesen arra, hogy a lánya menjen hozzá egy görög férfihoz, aki lehetőleg még rendes is…
Filmet készíteni egyszerű. Chili Palmer (John Travolta) biztos benne, hogy ő is tudna csinálni egyet. Eddig Miamiben volt gengszter, de most, hogy valami zsarolási pénz behajtása miatt úgyis Los Angelesben jár, úgy dönt, belevág…