Clementine babájának születése után a csapat az IADG főhadiszállására igyekszik, hogy végre megalkothassák a sterilitás ellenszerét. Abigail azonban ismét feltűnik a színen, megakadályozva a tervet. Sam…
Gibbs és McGee két hónapja fogságban vannak, a csapat semmit sem tud róluk, de minden erejükkel azon vannak, hogy megtalálják őket. A Pentagon parancsára azonban nem foglalkozhatnának az üggyel... Az…
A nemrég kiszabadított Gibbs-nek és McGee-nek pszichológiai vizsgálaton kell részt venniük, hogy ismételten dolgozhassanak. McGee nehezen veszi rá magát erre. Közben a csapat egy meggyilkolt katona esetén dolgozik…
LaMarr és Isaac egy gépen dolgoznak, ami szerves anyagokat tud mozgatni az időben. Egy gravitációs hullámba ütközik az Orville, aminek hatására a szerkezet működésbe lép és Kelly 7 évvel ezelőtti énjét az Orvillra röpíti…
Egy előkelő bentlakásos középiskolában, ahová fontos emberek és védett személyek gyermekei járnak, oszló holttestet találnak egy fára akasztva. Brennan és csapata munkához lát, és hamarosan kiderül, hogy…
Egy vérzéses himlőben elhunyt férfi miatt értesíti a hawaii-i rendőrség a Five-O csapatát, mivel az eset túlnőtt rajtuk. Steve távollétében Dannynek kell felvennie az NCIS-szel a kapcsolatot, mivel ők üldözik a lehetséges gyanúsítottat…
Lightman egykori főnökét, Henry Andrewst egy bombarobbantásban megölik. A férfi éppen Cal irodájába tartott, hogy tisztázzon egy hét évvel korábbi ügyet. Az egykori ügy során James Doyle, az IRA terrorista…
Callen és Sam bent reked egy tengeralattjáróban, amit 3 terrorista vezet öngyilkos küldetésként, hogy elpusztítsanak egy tengerészeti anyahajót San Diegoban. Hetty lemondja a Washingotni útját, hogy segítse…
A NCIS LA csapata egy illegális tranzakció során kiszivárogtatott bizalmas adatok ügyében nyomoz, míg Hettynek Washingtonban a bíróságon kell megjelennie. Miközben a tárgyalások folynak, az Igazságügyi…
Egy tengerészgyalogos meggyilkolása során a helyszínen megtalálják McGee névjegykártyáját. McGee nem érti, hogy kerülhetett hozzá, hisz nem is ismerte az áldozatot. A nyomozás során kiderül, hogy McGee…
Halálra gázolnak egy az FBI által is körözött bérgyilkost, kinek a következő áldozata Sportelli nyomozó szerint nem más lett volna, mint egy haditengerész. Eközben Abby szeretné, ha egyik veséjét donorként…
Közeleg a karácsony. Don Matteo kórust szervez, hogy ezzel is ünnepélyesebbé tegye a karácsonyi misét. A felkészülést azonban autóbuszbaleset szakítja félbe, melynek Matteo atya is szemtanúja. Amikor egy…
Juliust felhívták, hogy az egyik kollégája beteg lett ezért indulnia kell Vietnámba, ám nagyon nehéz hátrahagynia szerelmét Elisabeth-et. Martin találkozik egy régi ismerősével Andreaval aki geológus lett…
A város vezetése szemétlerakót tervez a Martin-tanya szomszédságába. A környezetszennyező létesítmény anyagi előnyökkel járhat Uwe számára, aki majdnem igent mond a tervekre. Robbie megmenti Julia, a tanyán…
Eltelt 9 hónap Brinkmann szívinfarktusa óta. A professzor egyre nehezebben viseli az otthoni bezártságot. A kórházból hazaengedik Fischer urat, akiért a lánya jön friss jogosítványával büszkélkedve. Hazafelé megtörténik a tragédia…
Dirk kerékpárkölcsönzője jól megy. Daniel az ügyfelekkel foglalkozik, Dirk és Vanessa pedig a könyveléssel. Ám nem sokkal a nyitás után máris hiányzik majdnem száz euró a kasszából. Dirknek szörnyű gyanúja támad…
Dr. Max Henninget a kikötőbe hívják egy pácienshez. Miközben az állatot vizsgálja, Charly Conny videókamerájával játszva felvesz egy érdekes dolgot az egyik hűtőháznál: egy pékáru-forgalmazó egy egész doboznyi félkész zsemlét önt a kukába…
Juliust felhívták, hogy az egyik kollégája beteg lett ezért indulnia kell Vietnámba, ám nagyon nehéz hátrahagynia szerelmét Elisabeth-et. Martin találkozik egy régi ismerősével Andreaval aki geológus lett…
Egy férfi balesetet szenved, ezért Hans és Martin a helyszínre siet. Mivel a betegnek hipotermiás tünetei vannak, ezért szeretné beutalni a klinikára. Ám ő ellenkezik, mert nem jönne jól neki ha betegszabadságot venne ki…
Az olasz kisváros egyetemének egy kutatója brutális gyilkosság áldozata lesz. Matteo atyának egy véletlen egybeesés folytán épp az egyetemen van dolga a gyilkosságot követő napokban. A lelkész ismét nyomozni…
Steve Oszakában egy razzia során letartóztatja Wo Fatet. A férfi szobájában rengeteg vért találnak, ám azt nem sikerül azonosítani, hogy kitől származik. A nyomok hawaiira vezetnek, ezért Steve felveszi…
Joe ismét felbukkan Hawaii-on és felajánlja Steve-nek, hogy megszervez egy találkozót Shellbourne-nal. Az indulást megzavarja a Fryer ellen elkövetett merénylet, melyben Max is megsérül. A csapat mindent…
Caro még bizonytalan házasságával kapcsolatban, miután tudomást szerez férje hobbijáról. Elias minden gondolata nyomozótársa körül forog, ami miatt kínossá válik a közös munka számukra. Elias Decker…
Caro szerencsére gyorsan gyógyul, semmilyen maradandó sérülést nem szerzett. Elias lakását felgyújtják, Rocky pedig eltűnik. Elias pár nap alatt nemcsak kutyája elvesztését kénytelen feldolgozni, hanem…
Egy északi, hegyvidéki körzetben orvvadászok által lelőtt medve tetemét találja meg a helyi erdész. Amikor az állatorvos megvizsgálja a tetemet, legnagyobb megdöbbenésére emberi kéz maradványa kerül elő belőle…
Booth, Brennan, Cam, Hodgins és Angela a Jefferson Intézet egyik elhunyt osztályvezetőjének halotti torán vesz részt, ám Brennan a koporsónál felfedezi, hogy Hank Reilly nem szívrohamban hunyt el, hanem meggyilkolták…