Abbyt és Reevest megtámadják az utcán, ami látszólag fegyveres rablás, ám kiderül, hogy egy jól kitervelt merényletet követtek el ellenük. Abby súlyos állapotban kórházban fekszik. Gibbs mindent elkövet…
Gibbs régi barátja, Phil váratlanul eltűnik. A partiőrség feladja a kutatást és halottnak nyilvánítják. Egy véletlen folytán azonban kiderül, hogy a férfi mégis él és menekül, ugyanis valaki meg akarja ölni…
Sloane vakrandira készül, amit Delilah szervezett neki. A találkozás jól sikerül, ám egy régi ismerős a múltból előhozza Sloaneból a rossz emlékeket. Eleinte Leon és McGee dolgozik az ügyön, majd Gibbs…
A Five-0 egy kamaszlányt keres, aki egy 38-as fegyvert vásárolt. Később kiderül, hogy az a fegyver már kapcsolatba került korábban a Five-0 tagjaival korábbi életükben. Amikor Steve McGarrett (Alex…
Booth és Brennan egy veszekedése után Brennan visszamegy a laborba dolgozni, ahol valaki rálő. Booth még épp időben érkezik, hogy értesítse a mentőket, de a műtőben így is kétszer leáll Brennan szíve…
Jenna Fleming képviselőnőt egy tengerészeti bázison megfenyegetik, ezért Vance igazgató vállalja a védelmét. Clayton Reeves, az MI6 tisztje, az NCIS nemzetközi ügyeinek intézője és Torres egyfolytában csipkelődnek…
A párkereső cég ahol korábban Ted regisztrálta magát, végre talált neki egy megfelelő nőt. A randi napján azonban, Lily segítségül hívja őt, ezért lecsúszik a találkozóról. Később pedig rájön, hogy mégis Robin az igazi…
Amikor egy bűnügyi helyszínen napalmot találnak, a csapat az egyetlen lehetséges vonalat kezdi vizsgálni, hogy megállapítsák e a terror fenyegetést. A kutatás során, amit az idővel futnak, rájönnek, hogy…
Beale álmában megjelenik Hetty. Az éjszaka közepén összehívja a csapatot és elkezdődik a nyomozás. A csapat minden tagja azon van, hogy minél előbb megtalálják Hetty-t. Eközben Hetty Vietnámba van, fogságba…
Bishop bátyjai, George, Robert és John váratlanul meglátogatják Ellie-t, és leginkább az érdekli őket, kivel jár. Torres felhívja figyelmüket Clayton Reeves-re. Abby a meggyilkolt Reza ezredes laptopján…
Bécsben, ahol az erőszak nem ismer határokat, egy gyilkos kamiontolvaj banda tagja a halálos ágyán beismeri vétkeit egy papnak. Azok, akiket befeketített, félve attól, hogy a pap mesél róluk a rendőrségnek, elfogják, és vallatják…
Anceschi százados minden büszkeségét és ellenszenvét félretéve lovaglóleckéket vesz Don Matteótól. A gyakorlás közben feldúltan érkezik a lovarda tulajdonosnője, hogy nagybátyját megölték, a Renoir nevű csikójukat pedig ellopták…
A hamburgi klinikán állást vállaló Udo nehezen bírja a baleseti kórház kíméletlen hétköznapjait. A csinos Theres meghívja Brinkmann professzort Baden-Badenbe egy lóversenyre, ahova Angie is elkíséri. Nem…
Hansot nagyon megviseli, hogy Klara még mindig Olaszországban időzik. Mardossa a féltékenység, majd mikor Martin segíteni próbál neki, nem bírja tovább, és kitör belőle a düh. A veszekedés kellős közepén…
Gruberéknél áll a bál. Hans lába nem mozdul, és kérdés, hogy valaha rendbe jön-e, Hans tud-e majd segíteni Lisbethnek a gazdaságban. Martin igyekszik kivenni a részét a munkából, de állandóan megcsörren a mobilja…
Egy luxus fürdő kerti medencéjében holtan találják az egyik tulajdonost, a 34 éves exmodellt. Mint kiderül, az intézményben növekedési hormon terápiával próbálják fenntartani az ügyfelek fiatalságát. Az…
Egy görög szárazföldi teknost hoznak a rendelobe, és mert egyértelmunek tunik, hogy illegális úton került az országba, Rodolfo elviszi a menhelyre. Oliver-ék pedig költözködnek, miközben Max a nap minden…
Bécsben a tomboló erőszakhullám egy ártatlan fiatal nőt ránt magával, amikor az élettársa tartozása fejében elrabolják és prostitúcióra akarják kényszeríteni. Brandtner nyomozónak azonban a nő megtalálásán…
A család továbbra is felosztja egymás közt Hans munkáját. Lisbeth egyre fáradtabb, Lillinek más dolga is lenne, Klara egyelőre nem tér vissza Rómából, Hans gyógyulása messze van, erre már Martin sem tudja a megoldást…
Martin lassan közeledik Lena felé. Meglepetés kirándulásra hívja a nőt, hogy megmutassa nemi Tirol legszebb kilátását. A szép nap hamar rémálommá változik, mikor a pár tanúja lesz egy autó lezuhanásának, aminek egy 9…
Egy elhagyatott szigeten felfedezik egy lottónyertes holttestét. Minden jel arra mutat, hogy a több millió dollárt nyerő férfit meggyilkolták. A sziget morcos lakója kézenfekvő gyanúsított lenne, de Jim nem nyugszik bele a nyilvánvalóba…
A Five-0 egy krematóriumban talált meggyilkolt holttest ügyében nyomoz, ami talán a kulcs lehet egy 20 éves, eddig még lezáratlan emberrablási esetben. Amikor Steve McGarrett (Alex O’Loughlin) tengerészeti…
Miután meggyilkolnak egy fegyverkereskedőt a csapatnak ki kell derítenie, hogy ki a gyilkos és mi volt az indíték. Kensi és Deeks közben az esküvői előkészületekkel is foglalkoznak. A Los Angelesben…
Ochoa igazgatóhelyettes azt a feladatot adja a csapatnak, hogy segítsenek egy, a szélsőséges katonai erőt támogató terrorista csoporttal szemben. A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló…
Az NCIS csapata Dean Hadlow tengertiszt házába történt betörés miatt nyomoz. A rablók nem csak ékszereket és pénzt, de egy fontos információval ellátott laptopot is eltulajdonítanak. Közben Deeks és Kensi…