Balthazart csapdába csalják amikor egy gyilkossági helyszínre hívják. Kiderül, hogy az áldozatot is közvetve, de ismeri. Bach nyomozó nagyon aggódik a férfiért, mert az ismeretlen tettes pestissel fertőzte meg őt…
Elrabolnak két fiatal lányt, az egyetlen nyom amit hagy utánuk a tettes, meglepi Bach nyomozót és Delgadot. A nyomok egy több évvel ezelőtti balesethez vezetnek, de az egyetlen gyanúsított már évek óta halott…
Eva Ahrend holttetsére bukkanak egy építkezése. A nő édesapja azt hiszi ő a felelős a lánya haláláért, mert 20 évvel ezelőtt megzsarolt egy befolyásos állami dolgozót, ám a nyomok másfele mutatnak.
Adam egy beépített FBI ügynök eltűnésének ügyében nyomoz, aki a yakuza vezető lányát készült elvenni feleségül. Noelanit mindeközben elrabolják, hogy egy szívbillentyű cserét hajtson végre egy férfin – nem éppen legális keretek között…
A Vance igazgató holléte még mindig kérdéses, a csapat továbbra is keresi őt, miközben Gibbs felel az igazgatói teendőkért. Az NCIS a tengerészeti helyszínelők elit csapata, amely a haditengerészethez…
Miután Marshall és Lily újra egymásra találtak, hirtelen ötlettől vezérelve össze akarnak házasodni azonnal. Így a barátokkal elutaznak Atlantic City-be, ahol fény derül Barney szerencsejátékos múltjára… Ahogy…
Robin feltűnően irtózik a plázáktól, de nem szeretne beszélni róla. A csapat persze ki akarja deríteni, hogy mi lehet a háttérben. Barney pornós múltra esküszik, Marshall ellene fogad, méghozzá egy pofonban… Ahogy…
A csapat Vitnámba indul, kiszabadítani Hetty-t, ahol találkoznak Hetty régi társaival. Mosley mindent elkövet, hogy csapatát a távolból segítse. Nell és testvére egy régi konfliktusukat próbálják megoldani…
Callen és Sam felkeresik az egykori koreiai kémet, Kimet, hogy segítsen megoldani egy nagyon kényes ügyet. A lányt egykori társuk, Owen segítette, hogy kiléphessen a kémek világából. Callen és Sam egészen…
Chen Kai egy üzletember, aki a gyanú szerint terrorcselekményekkel manipulálja a tőzsdét. A Willoughby-akciónak az lenne a lényege, hogy bizonyítékot találjanak Chen ügyleteire. Reeves-nek sikerül feljutnia…
Egy bécsi pár házasságtörő kapcsolatot fojtat, amikor az egyikük, kis vitát követően megsérül és elájul. Azonban amikor a rendőrség megtalálja a férfit, már elhunyt és szemmel láthatóan idegenkezűség van a dologban…
Javában folyik a választási kampány Gubbióban a polgármesteri székért. Laura is részt vesz egy televíziós vitában, ahol a rámenős újságírónő kínos, magánéletet feszegető kérdéseket is feltesz. Az interjú…
Szegény Mischa alaposan belekeveredett a szomszéd fruska és barátja szerelmi "kalandjaiba". Mikor mindketten a kórházban kötnek ki, Mischának a rendőrség előtt kell számot adnia szerepéről. A…
A gazdaság eladása a küszöbön áll. Hansot sem a könnyek, sem a hiszti nem hatja meg, nem látja a jövőt, a lába, Klara elvesztése túl sok a kétségbeesett férfinak. Martint lefoglalja a bimbózó kapcsolata…
A kis Jonas kómában fekszik. Hans Grubert nagyon megviseli az eset. Susanne egész nap a kórházban ül, míg Lisbeth dolgozik a vendéglőben. A történtek azonban nem gátolják meg Hansot abban, hogy eladja a gazdaságot…
A parton a homokforgató gép beleakad egy fiatal nő holttestébe. Az üzletasszonyt a jelek szerint meggyilkolták. Mint kiderül, az áldozat egy új sportkollekció reklámarcát kereste a helyi szörfösök között…
Maren-ék potsdami háza előtt bombát találnak kábelfektetés közben, ezért mindenkit kiköltöztetnek a környékről. A kis család így kénytelen Max-nál tölteni az éjszakát, aminek persze költözés lesz a vége…
Egy fiatal férfit halva találnak a parkban, s látszólag harci kutya végzett vele. Brandtner a halottat megtekintve nem hisz a baleset elméletében, ezért Rex-szel és a csapatával nyomozni kezd. A szálak…
Ellmauban kitört a szerelem. De Ámor nyila néha fájdalmat is hoz. Martin és Lena előtt boldog jövő állhatna, ha a nő nem hallgatta volna el Martin elől, hogy férjnél van. Martin nem tehet mást, mint szakít a doktornővel…
Martin és Lena titokban folytatják a viszonyukat, míg Lena beteg férje, Tom meg nem erősödik annyira, hogy elmondhassák neki. Azonban Tom felkeresi Martint a rendelőben, és egy kísérleti kezelést kér…
Jim és csapata ezúttal egy különösen bonyolult ügyben találja magát, amikor egy kísértetjárta ültetvényházban kell nyomozniuk egy holttest miatt. A nyomozók egyre nehezebb helyzetben találják magukat…
McGarrett a húgával karöltve egy gyanús szomszéd után kémkedik. Egy személyszállítót holtan találnak autója közelében, csomagtartójában pedig egy másik holttestre bukkannak. Tani és Junior elmennek…
Az NCIS egy haditengerészeti tartalékos váratlan halálának körülményeit vizsgálja, aki anyagi gondjai mellett illegális üzletelésbe is keveredhetett. Jimmy és Knight eközben egy önkéntes orvosi hálózathoz…
Billy és Grace egy buszban találnak menedéket a hóvihar elől, Grace-nél beindul a szülés, de Owen és Tommy még időben rájuk találnak. T.K. felébred és Carlossal egy közös otthonba költöznek Lindsey édesapja…
Leela nagyon aggódik Devonért, miután nem jelentkezett az éjszaka, ezért úgy dönt, hogy felkeresi a kórházban. Túladagolás tüneteivel beteget szállítanak ellátásra, Billie ismerős arcot fedez fel a kísérő személyében…