Deborah Ball könyve alapján!Gianni Versace tette világhírűvé a Versace divatmárkát. Amikor a férfit 1997-ben meggyilkolják, a testvére, Donatella a reflektorfényben találja magát. Nehezen viseli a kritikát…
Blancita szerelme ugyanolyan kitartó, mint Pablo, aki ismételten összetűzésbe keveredik Manuellel. Martin szenved, most érzi igazán, hogy milyen súlyos árat kell fizetnie a hazugságaiért. Matilde súlyos…
A Prado Castello cég nagy lehetőség előtt áll, egy vevő hatalmas mennyiségben vásárolná meg Veronica új kollekcióját. Jorge ajánlatot tesz Virginianak, vagy ismét munkába áll a cégnél, vagy el kell költöznie a házból…
Ebben az új, kortalan és vidám vetélkedőben most mindenki megmutathatja mire is képes! Ha egy versenyző végig tud menni egy óriás akadálypályán, akkor nagyösszegű készpénz üti a markát! Azonban vigyázz…
A műsor házigazdája: Brandon McMillan Brandon minden részben egy magára hagyott, szomorú sorsú kutyát vesz a pártfogásába. Majd szerető családot keres számára, hogy újabb esélyt kaphasson és boldogan élhesse le az életét…
Családi drámák, megdöbbentő történetek, embert próbáló helyzetek. Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe.A legjobb forgatókönyveket az Élet írja...Családi Titkok…
Friderikusz Sándor napi eszmecseréje 6-7 évesekkel!
A „Hal a tortán” című vendégváró valóság-show-ban kiderül, hogy mit meg nem tesz a magyar sztárvilág színe-java azért, hogy elnyerje a „tökéletes házigazda” és a „legjobb sztárszakács” címet. A „Hal…
A műsor házigazdája: Martonn Adrienn és Pataky Péter Az Ízes élet nem egy klasszikus főzőműsor, sokkal inkább egy életforma a konyhában.Bizonyára nem véletlen, hogy az étel és az élet szavak betűi ugyanazok…
Műsorvezető: Vámos Erika A műsor segít eligazodni az egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszerek útvesztőjében!
Megfigyelés, beépülés, kihallgatás, akció, üldözés, tűzpárbaj – a zsaruk a nap 24 órájában készen állnak rá, hogy elkapják, és rács mögé dugják akár a legkeményebb nehézfiúkat is. A Bűnügyi Csoport civil…
Vannak pillanatok, amikor hirtelen hősökké kell válnunk, hogy megküzdjünk az álmainkért, megvédjük szeretteinket, vagy feldolgozzunk egy tragikus csapást. Vajon lesz-e bennünk elég erő és elszántság…
Családi drámák, megdöbbentő történetek, embert próbáló helyzetek. Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe.A legjobb forgatókönyveket az Élet írja...Családi Titkok…
Enikő kihasználja az elmérgesedő helyzetet és Alexszel szövetkezik. Azzal biztatja Viktort és Verát, hogy az új vezetés díjazni fogja a lojalitásukat. Betti felelősségre vonja Barbarát, amiért hazudott neki…
A „Hal a tortán” című vendégváró valóság-show-ban kiderül, hogy mit meg nem tesz a magyar sztárvilág színe-java azért, hogy elnyerje a „tökéletes házigazda” és a „legjobb sztárszakács” címet. A „Hal…
Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat…

A Csajok, pasik, Balaton több, egymástól különálló történetet dolgoz fel, de az események kiindulópontja ugyanaz: barátok, barátnők – tehát csajok és pasik érkeznek a Balatonra és igyekeznek kimaxolni a vakációt…
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora a Tények.
Családi drámák, megdöbbentő történetek, embert próbáló helyzetek. Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe.A legjobb forgatókönyveket az Élet írja...Családi Titkok…
A „Hal a tortán” című vendégváró valóság-show-ban kiderül, hogy mit meg nem tesz a magyar sztárvilág színe-java azért, hogy elnyerje a „tökéletes házigazda” és a „legjobb sztárszakács” címet. A „Hal…
Egy beépített csendőr súlyosan megsérül, amikor rátámadnak azok a kábítószer-terjesztők, akik megtudják, hogy ki ő valójában. Cecchini ismét Don Matteo segítségét kéri. A sorozat főhőse Don Matteo egy olasz kisváros új plébánosa…
Enikő kihasználja az elmérgesedő helyzetet és Alexszel szövetkezik. Azzal biztatja Viktort és Verát, hogy az új vezetés díjazni fogja a lojalitásukat. Betti felelősségre vonja Barbarát, amiért hazudott neki…
A Csajok, pasik, Balaton több, egymástól különálló történetet dolgoz fel, de az események kiindulópontja ugyanaz: barátok, barátnők – tehát csajok és pasik érkeznek a Balatonra és igyekeznek kimaxolni a vakációt…
Három egyetemista cimbora, Josh, E.L. és Rubin, s a később hozzájuk csapódó Kyle kalandos útjának története a New York melletti Ithaca városából egészen Austin-ig, Texas szívéig. Minden egy tévesen elküldött videokazettával kezdődött…