Casanova (Heath Ledger) a világ legnagyobb csábítója, az átváltozás és a humor nagymestere, akinek nő még nem tudott nemet mondani. Legalábbis így volt ez mostanáig. Életében először ugyanis ellenállásba…
Egy kutya holttestén emberi vérnyomokat találnak, amelyek egy 8 hónapos kisfiú eltűnéséhez vezetnek vissza, akinek a babysitterével együtt nyoma veszett. Kezdetben úgy tűnik,a babysitter áll az eltűnés…
A nyomozók egy régi romos épületben középkori csontvázakat vizsgálnak, azonban Balthazar megállapítja, hogy az egyik közülük csak egy hetes, és a fiatal férfit savba mártották. A nyomok az áldozat barátnőjének…
A Necsi-Necsi egy mulatós klipműsor, amelynek műsorvezetői Mátyás Zoltán és Egervölgyi Krisztián, a Matyi és a hegedűs formáció két tagja. A minden héten jelentkező műsorban hazánk ismert mulatós dalaiból láthatnak összeállítást…
Ügyi a törpifjoncokkal épp Gerard királyt látogatja meg, mikor Hókuszpók és Baltazár megpróbálja megkezdi ostomolni a király várát egy óriás robot segítségével.Okoska úgy dönt a szenvedő állatok megmentésének…
A szegény falusi férfi, hogy megmentse lányát, nagyot hazudik egy katonának. A lány nagyobb bajba kerül, mint amibe előtte volt. Kroki és Jojo a szegény férfi segítségére siet, és eltökélik, hogy egyetlen lányát megmentik…
A szegény ember egyetlen fia elindul szerencsét próbálni. Abba a városba ér, amelynek a királya olyan hatalmas, hogy ha eltüsszenti magát az egész ország népének rá kell mondania: „ Adj Isten egészségére!”…
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazda, annak volt három fia. Közülük a legkisebb, talán egy kicsit együgyű is volt. Mindenki meglepetésére ő lesz az arany ruhába öltözött lovag, akinek végül…
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony, kinek volt három lánya: a legöregebbnek három szeme volt, a közbülsőnek egy, míg a legkisebbnek kettő. Az asszony elérkezettnek látja az időt, hogy férjhez adja a lányait…
A rátóti csősz talál egy úritököt. Sem ő, sem a város elöljárói nem láttak még ehhez hasonló teremtményt. Egyetértésre jutnak, hogy nem lehet más csak csikótojás, tehát ki kell költetni. Telik-múlik…
Jézus Urunk és Szent Péter, koldus ruhában járnak országról-országra, faluról-falura. Egy nagygazda ember behívja őket éjszakára, cserébe egy fiúgyermekkel áldják meg. Ennek a fiúnak életében nem lesz…
Holló Jankó elindul szolgálatot keresni. Útközben segít a hangyának, a hollónak és a halnak. Ezért mindegyikük egy-egy sípot ad neki ajándékba, ha szüksége lesz rájuk, csak fújjon bele. Elszegődik a királyhoz…
A tű, a kutya, a rák, a tojás és a kakas elindulnak vándorútra. Estére beköltöznek a rókák tanyájára. Mikor a rókák megérkeznek rablókörútjukról, a tű és társai megleckéztetik őket. Jankovics Marcell…
A szegény ember a csodahegedűjével megtáncoltatja az uzsorás gazdát, a hivatalnokokat, a csendőröket, a katonákat, a királyokat, az ellenséges hadsereget. Csodaasztalával pedig megeteti a szegényeket. Jankovics…
A király nagy bajában az ördögnek ígéri meg nem született leányát. Az ördög el is viszi a szegény királylányt 15 éves korában a pokolba, de onnan a lány Jancsi segítségével megszökik, majd megesküsznek…
Mátyás király eldicsekszik Burkus királynak az igazmondó juhászával. A Burkus király lánya elcsalja az aranyszőrű bárányt a juhásztól, aki bevallja a királynak, hogy elcserélte egy fekete bárányra. A…
Törpapa meglátogatja Omniapót a törpifjoncokkal, üzenetet küld haza a törpieknek Kutymorgóval, hogy ők se mulasszák el a különleges üstököst, ami este az égen lesz látható, de egy félreértés miatt a törpök azt hiszik a világvége közeledik…
Hókuszpók macskává változtatja Kutymorgót, ezért Törpapa segítséget kér egy távoli barátjától. A választ a törpicsekek előbb olvassák és azt gondolják, Törpapa súlyos beteg.Költörpöt a szarvaskirályhoz…
Tomi, Misi és Ádám már bejárták az országot, több mint 250 étteremben kóstoltak, így hatalmas gasztro-tapasztalatra tettek szert. Most a balatoni régióba kalandoznak el, ahol kiváló vendéglátóhelyeket…
Angyal Zsolt műsorvezetővel és az ország legjobb kutyaszakértői bevonásával kendőzetlenül mutatjuk beazokat a témaköröket, amelyek a legtöbb kutyagazdit és kedvencüket érintik, kerülve a stúdiófelvételeket, releváns környezetben…
Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer…
Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed…
Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményekéntjön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként…
A tinédzser Fabio és Alicia már egy kisgyermek szülei. A fiatal apuka azonban a híresztelések szerint nem épp hűséges fajta. 15 éve barátnője megelégeli a pletykákat, és maga jár utána a dolgoknak. Minden…
Különös rablássorozat veszi kezdetét, sorra tűnnek el a világ legismertebb és legértékesebb műkincsei, köztük a Rózsaszín Párduc gyémánt. Más a legokosabb zsaruhoz vagy a legjobb titkos ügynökhöz fordulna…
A történet valahol Ausztriában kezdődik, a hegyeshalmi határátkelő felé vezető úton, de ez talán kevésbé lényeges, mint az érkező személye. Ö az "amerikai", aki egy jobb-kormányos luxusautóban…
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora a Tények.
A szerelem gyakran ott talál ránk, ahol a legkevésbé sem számítunk rá. Néha pedig olyan helyekre juttat el bennünket, amiről sosem gondoltuk volna, hogy valaha látni fogjuk...Louisa "Lou" Clark…
Frank, Joe, Marvin és Victoria egykor a CIA legjobb ügynökei voltak. Ismerik a szervezet minden titkos és kompromittáló anyagát, és most éppen emiatt válnak a CIA célpontjává. A visszavonult szuperkémeknek…
Jack Harper az egyik utolsó robotrepülő szerelő, aki a Földön állomásozik. Egy nagyszabású hadművelet része ő, melynek során az élethez nélkülözhetetlen forrásokat vonnak ki a Földről a több évtizedes…