Húsz év telt el Dumb és Dumber feltűnése óta, ám a két hős ez idő alatt egy cseppet sem változott - legalábbis, ami az agyi kapacitásukat illeti. Dumb katatón állapotban, egy szanatóriumban múlatja…
Walker és Trivette meghiúsítanak egy drogüzletet. A letartóztatás közben azonban nagy meglepetésükre kiderül, hogy az egész ügylet kitervelője és kivitelezője Trivette rég nem látott bátyja volt. Trivette…
A Lokoléo Party – Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától…

A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk…

Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek…
Julien király fülsüketítő rikácsolásra ébred. Némi nyomozás után kiderül, hogy a hang a dzsungel kakastól származik, aki a párját keresi. Mivel senki sem érti a kakast, Carl felajánlja, hogy magával viszi a fosszákhoz…
A sorozat főszereplői Timon, a szurikáta és Pumbaa, a varacskosdisznó, akikkel a Disney animációs filmjében, Az Oroszlánkirályban ismerkedhettünk meg. Kedvenceink ezúttal a dzsungel mellett a világot is bejárják…
A középpontban elsősorban a három dalmata kölyök, Lucky, Rolly, Cadpig és Spot, a csirke áll, akik gyakran keverednek zűrös helyzetekbe, kalandokba.
Megannyi rajzfilmbe oltott móka Dagobert McCsippel és unokaöccseivel, Nikivel, Tikivel és Vikivel.
A rajzfilmsorozat a középkorban játszódik. Hősei az erdőben élő gumimacik. Sokkal fejlettebbek az embereknél, a föld alatt és fák belsejében élnek. Régen rengetegen voltak, de mára csupán egyetlen család maradt…
Balu kapitány egy botcsinálta pilóta, aki néha a legtisztább időben is lezuhan, máskor viszont hihetetlenül ügyesen manőverezik a légikalózok között. Van egy kis tanítványa, aki valami fura legyezővel…

A családalapítás már a gyermekvállalás gondolatával elkezdődik. Hosszú út vezet a lelki felkészüléstől kezdve addig, amíg a kisgyermekkor lezárásával átalakul a gyerekeinkhez fűződő viszonyunk. A szülővé…
Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer…
Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként…
Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed…
A PénzÜgyesek - Provident Kupa az ország első pénzügyi, gazdasági témájú televíziós kvízvetélkedője. A műsorban olyan témák kerülnek elő, amelyek a mindennapi életünk részei. Így mindannyiunk számára izgalmas…
A Fald Fel csapata már bejárta az országot, több mint 250 étteremben kóstoltak, így hatalamas gasztro tapasztalatra tettek szert. Idén megújultak, már Attilával kalandozhattok el kiváló vendéglátóhelyek…
Kedd, a kalandvágyó papagáj egy tenyérnyi szigeten él vidám barátaival. Az aprócska madár minden alkalmat megragad arra, hogy bizonyítsa társainak, létezik egy másik világ is a szigetükön túl, amit egy napon ő is be fog járni…
Tom Dodge kapitány kiváló katona, aki osztatlan népszerűségnek örvend az egyszerű katonák körében, ugyanakkor nem mondható mindez el a tisztikar esetében. Számos rosszakarója van feljebbvalói körében…
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora - a Tények.
Egy filmsztár felbéreli a Beverly Hills-i étterem parkolóinasát, hogy adja ki magát szeretőjének. Ezzel akarja ugyanis leplezni valódi viszonyát egy nős férfival...
Peter és Emma úgy gondolta, hogy az élet legnagyobb pillanatainak – a házasság, a gyerekek és a külvárosi házak – idejét élik, egészen addig, amíg partnereik ki nem dobták őket. Elborzadva veszik tudomásul…