Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.

Leela szeretné kicsit boldogabbá tenni az árvoda árváinak életét, ahol ő is nevelkedett korábban. Ezért ír egy kedves mesét a gyerekeknek. Amit véletlenül egy TV-s producer is lát és azonnal szerződést kínál Leela-nak…
A Professzor visszautazik az időben, hogy megakadályozza egyik ősét az árulásban, amit a Függetlenségi Háború idején követett el. Természetesen Leela, Bender és Fry is vele tart, utóbbi pedig hozza a formáját…
A Bolygó Expressz legénysége szeretne emlékművet állítani elődjeiknek. Akik rejtélyes körülmények között tűntek el a Bermuda-tetraéderben. Azonban késnek a szállítással, így Leela úgy dönt, hogy levágják…
A Bolygó Expressz otthonába új lakó költözik be, aki nem más, mint Fry új kedvence Mr. Peppy. Akiről időközben kiderül, hogy a csont vámpír faj utolsó képviselője és rendkívül veszélyes is. A sorozat egy 25 éves pizzafutár Philip J…
Jayne egyetemre megy, ezért a családban elindul a harc a lány szobájáért. Susan és Ben között megkezdődik a versengés. Nick egy boltban kezd el dolgozni, azonban Ben-nek súlyos árat ell fizetnie érte. Mikor…
Ben és Susan egy jótékonysági aukción vesznek részt Michael iskolájában. A párnak lehetősége lesz kipróbálni egy terápiás ülést, ahol meglepő dolgokat hoznak felszínre. Mikor Janey egyetemre megy, nem…
Marshall és Lily egyre nehezebben viselik, hogy közös albérletben laknak Teddel. A fiatal pár eldönti, hogy lakást vesznek, de a kölcsön felvételekor kiderül Lily sötét titka. Ahogy a cím is mondja…
Ted randizik egy okos, kedves lánnyal, de a fiú barátainak ellenszenvesnek tűnik. Ted hiába kérdezgeti a srácokat, mi a baj a lánnyal, ők inkább hallgatnak, viszont kiderül, sokat beszél...Ebből kifolyólag…
A látványos sorozatban Marley az utóbbi évek legőrültebb videóit elemzi és mutatja be újra. Többek közt tanúi lehetünk, hogy a gyorsulás és a váratlan előre dőlés miként befolyásolja egy BMX-es ugrását;…
A látványos sorozatban Marley az utóbbi évek legőrültebb videóit elemzi és mutatja be újra. Többek közt tanúi lehetünk, hogy a gyorsulás és a váratlan előre dőlés miként befolyásolja egy BMX-es ugrását;…
Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
Ezúttal apák és lányaik, valamint anyák és fiaik alkotnak családi csapatokat, küzdenek meg egymással és az akadályokkal. A merész versenyzőknek lélegzetelállító esésekkel, látványos bukásokkal és katasztrofális zuhanásokkal kell számolniuk…
A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is fontos…
A Kasza! című show-műsor házigazdája Kasza Tibor. Az énekes A Nagy Duett zsűritagjaként már megcsillogtatta remek humorát, ám ezúttal egyórás önálló műsorban brillírozhat. A Kasza! az aktuális bulvárhíreket…
A küszöbönálló esküvőt megelőzően Teddyt rémálmok gyötrik. Jobb híján világmegváltó üzleti találmányokon töri a fejét. Mrs. Lipton orrol Alfra, míg James kérlelhetetlen fensőbbség tudata is megrendül…
Von Strohm ezredes véletlenül elkottyantja, hogy Németország Anglia megtámadására készül. René és ellenálló csapata értesíteni akarja erről az angolokat, de mivel a régi rádió frekvenciáját Herr Flick…
René idegkimerültségben szenved, ami nem is csoda, hisz az elmúlt napok sem teltek eseménytelenül az amúgy békés kis kávézóban... Ha hiszik ha nem, egy papírsárkányhoz kötött repülő-apácát kellett üldöznie…
12 páros küzd meg egymással a világ legkülönlegesebb akadálypályáján. A merész versenyzőknek lélegzetelállító esésekkel, látványos bukásokkal és katasztrofális zuhanásokkal kell számolniuk, de a nyertes páros százezer dollárt nyer…
A műsorban fiatalokat megviccelő idősek tesznek meg minden tőlük telhetőt, hogy szórakoztassák, vagy időnként megdöbbentsék a fiatalabb korosztályt váratlan kérésekkel vagy éppen meglepő öltözékekkel.
Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
Ted elmondja Robinnak Barney titkát, a nőt látszólag nem viseli meg. Marshall és Lily nehezen viselik, hogy egy napra elszakadnak kisfiúktól. Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby…
Lily és Ted azon rivalizálnak, hogy melyikük szervezze meg Robin és Barney esküvőjét. A kis Marvinnak már napok óta fáj a hasa, ezért Marshall és Lily rettentően fáradtak és aggódnak. Ahogy a cím is…
Ted egy 20 éves lánnyal randevúzik, akiről kiderül, hogy Barney testvére. Barney ettől teljesen megőrül és egy váratlan lépést tesz. Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban…
Peg unokaöccse nem emlékszik, mikor van a születésnapja, ezért Peg kijelöl neki egyet, ami történetesen Al születésnapja is. Úgy döntenek együtt ünnepelnek a város parkjában, azonban egy nagyon gazdag…
Mivel Peggy egyre jobban aggódik Seven rosszabbodó egészsége, illetve az ezzel járó kiadások növekedése miatt, rábeszéli Alt, hogy vállaljon másodállást. Al topless pultosnak szegődik. Az Egy rém rendes…
Peg számon kéri Altől, hogy miért nem szeretkeznek. Al kitérő választ ad a kérdésre, azonban ezzel nem tudja leszerelni feleségét. A helyzetet tovább bonyolítja, mikor betoppan a fáradt Marcy, aki közli:…
Jonah és Mateo az első munkanapját tölti a szupermarketben. Mateo lelkesen veszi ki a részét a feladatokból, Jonah azonban egy hiba miatt komoly felfordulást okoz. Eközben Amy, a csoport felügyelőjeként…
A Meldrum család nagy estélyt tervez, ahol díszvendégnek a kor híres és divatos íróját, Noel Cowardot kívánják megnyerni. Az ünnepség fényét emelendő, meghívják a londoni emigrációban élő dalmát királyt is…
Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
A látványos sorozatban Marley az utóbbi évek legőrültebb videóit elemzi és mutatja be újra. Többek közt tanúi lehetünk, hogy a gyorsulás és a váratlan előre dőlés miként befolyásolja egy BMX-es ugrását;…
Jonah és Mateo az első munkanapját tölti a szupermarketben. Mateo lelkesen veszi ki a részét a feladatokból, Jonah azonban egy hiba miatt komoly felfordulást okoz. Eközben Amy, a csoport felügyelőjeként…
Hayley elhatározza, hogy üzletasszony lesz. Francine sokéáig kineveti, ám mikor Hayley szembesíti anyját azzal, hogy ő csak egy háziasszony, elkezdődik a rivalizálás. A sorozat főszereplője Stan Smith…
Francine rádöbben, hogy Roger suttogása nyugtató hatással van rá, ezért olyan helyekre viszi őt, ahol nem tud hangosan beszélni és ez kezd az űrlény számára gyanússá válni... A sorozat főszereplője…
Végre megtudjuk, hogyan is került Zoidberg a Bolygó Expresszhez, és hogy mi az a titok, amiért elviseli őt a Professzor, bármennyire is csak kárt okoz. Aminek most Leela-val az élen, hangot is adnak…
A 31. századi emberiség csak hírből ismeri a náthát, ami mintegy 500 éve eltűnt. Egészen addig, amíg a Fry-ban lappangó vírus be nem indul és elkezdi megfertőzni a körülötte élőket. Nixon elnök szükségállapotot…