A történet egy korunkbeli olasz városban játszódik. Az Ismeretlen-t Irenanak hívják. Évekkel ezelőtt Ukrajanából érkezett Olaszországba. Életére…
Az élet feleannyit sem ér néhány jó falat nélkül. Flint gyerekkora óta feltalálónak készül és kalandra éhezik. És mert a kis szigeten, ahol felcseperedik…
Születésnapjára Ella értékes ajándékot kapott a Tündérkirálynőtől, az engedelmességet, de ez egyben átoknak is bizonyult. Ella képtelen ellenállni…
Az egykori Észak-Amerika romjain létrejött Panemben a Kapitólium minden évben kisorsol az ország tizenkét körzetéből egy-egy tizenkét és tizennyolc…
Merrin atya elveszíti Istenbe vetett hitét, és csatlakozik egy brit régész csoporthoz, akik épp Kenyában végeznek ásatást. Az ásatás során rálelnek…
Joe Glass tengeralattjáró-parancsnok éppen egy vészhelyzetbe került amerikai tengeralattjáró nyomát kutatja a Jeges-tenger mélyén, amikor tudomást…
Pat Solatano (Bradley Cooper) mindenét elvesztette - a házát, az állását, a feleségét. Kénytelen újra a szüleihez (Robert De Niro, Jacki Weaver)…
Négy középiskolás régi játékkonzolt talál, rajta ismeretlen programmal, amit persze azonnal kipróbálnak. A Jumanji nevű játék nemcsak szó szerint…
Flint Lockwood feltalálta az ételgyártó gépet, de az makaróniviharokat meg hamburgertornádókat idézett elő. A hóbortos tudós végül harcba szállt…
Emma ?épp elég katasztrófafilmet látott már ahhoz, hogy amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége…
A világnak megint szüksége van rá, hogy néhány rettenthetetlen harcos a kezébe vegye a plazmafegyvert. Csak sajnos, nincs jelentkező…Kivéve…
Brad a világ legrendesebb embere. A galamblelkű rádiós nagyfőnök minden vágya, hogy a legjobb nevelőapja legyen az új felesége, Sarah két gyermekének…
Lehet, hogy régen nagy bunyós volt, de Scott (Kevin James) mára csak egy szakmáját unó középiskolai tanár. Ám amikor az iskola vezetői úgy látják…
McCall (Denzel Washington) eltemette magában rejtélyes múltját, és csendes, nyugodt életet él. De a sors az útjába sodor egy fiatal lányt, Terit…
Jobb lett volna meg sem születni - gondolja Nick Beam, amikor hazaérve édes kis feleségét félreérthetetlen helyzetben találja, a saját főnökével…
A Robert Kirkman népszerű képregényéből készült horrorsorozat a zombi apokalipszis után játszódik. Rick Grimes rendőrtiszt a kórházból kijövet…
Titkos szerelmi viszonyok, végletekig menő hatalmi harcok, gyilkosság, vesztegetés. Minden, ami bűnös és botrányt ígér. Azonban van egy ember…
A lélegzetelállító animáció, a fülbemászó dallamok és a bájos szereplők végre új generációkat hódíthatnak meg: Bambi, a világra rácsodálkozó…
Michael Chapman (Michael J. Fox), a hajdani gyermekszínész egy tehetségkutató céget vezet bátyjával. Leendő gyermeksztárokat keresnek, de a legtöbb…
Itt a várva várt, elsöprő Disney-mozisiker, a Hannah Montana - A film. Csupa nevetés, kaland és persze pörgős zenék! Most úgy láthatod Hannah-t…
Nagyot tévednek azok, akik azt hiszik, hogy egy esküvő egyszerű és nagyszerű dolog! Az ember lánya, aki még csak nemrégen született meg és még…
Két testvér és barátnőik, Nicki (Michelle Rodriguez) és Sara (Taryn Manning) nem sejtik, hogy a gondtalan nyaralás helyett maga a pokol vár rájuk…
A vámpírok "kibújtak a koporsóból", és köztünk járnak. Szintetikus vérrel táplálkoznak, ezért többé nincs szükségük emberi vérre. Legalábbis ez a látszat…
Útszéli lerobbant kocsma, unott arcú pincérnőkkel, és a helyhez illő vendégekkel. Fiatal pár érkezik. A fiú falatozik, a lány a wurlitzert bűvöli táncával…
Patrick Jane (Simon Baker) mentalista. Korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően…
Whitney Cummings Az élet csajos oldala sorozata nálunk is nagy sikert aratott. A színésznő-komika most elkészítette az első stand-up comedy showját az HBO számára…
Anglia, 17. század. A királynő körüli udvari intrikák kegyetlen politikai játszmává váltak. Minden csupa titok, csalás és hazugság. A legnagyobb…
A Hobbit: Az öt sereg csatája Peter Jackson Hobbit-trilógiájának befejező része. Miközben sikeresen visszahódították otthonukat Smaugtól a sárkánytól…
A szürke, bánatos királyságba születik Egérszegi Cincin, ahol mindenki csüggeteg és búskomor, s amit még a napfény is elkerül. A kisegér azonban…
ELMONDHATATLAN. MEGÁLLÍTHATATLAN. VÁGATLAN. Amikor egy főiskolás baráti társaság felkeresi egy háborítatlan maja templom romjait, még nem…
Michael Long, a vietnami veterán és titkos ügynök egy akció során súlyosan megsebesül. Szerencséjére ráakad egy emberbarát milliomos, Wiltton…
Egy ördögi gyűjtő kicsalja Griffinből a millió dollár értékű baseball kártyáját, amivel megmenthette volna legjobb barátja otthonát. A fiú alakít…
Készülj a borzongásra, ami a fotelhez szegez majd, mert Mark Wahlberg egyik legütősebb alakításával robban be a képernyőre az Orvlövészben. Bob…
MARK FROST és a négy Oscar(r) -díjra* jelölt DAVID LYNCH fantáziadús, vad és sötét hangulatú munkája egyszerre misztikus thriller és különös…
A világ leghíresebb hősnőjének, Lara Croftnak (Angelina Jolie) élete az elveszett birodalmak felkutatásáról, felbecsülhetetlen kincsek kereséséről…
Allie Fox, a különc és öntörvényű feltaláló elhatározza, hogy megvalósítja álmait: elhagyja családjával az Egyesült Államokat, hogy felépítsen…
A kilencéves Jane, a környezetvédő-palánta a veszélyeztetett állatok megmentésén fáradozik. Hatalmas képzelőerejének segítségével Jane legjobb…
Charlie Brown eltökélten meg akarja nyerni a nagy baseballmeccset. Az összecsapás előtt azonban minden kudarcba fullad, mivel Sally a dobódombon…
Ez a rendkívül izgalmas sorozat azt mutatja be, hogy a divatikon Christian Dior és kortársai, például Coco Chanel, Pierre Balmain és Cristóbal Balenciaga hogyan boldogultak a II…
Mark irodavezető egy olyan helyen, ahol a dolgozók munkahelyi és magánéleti emlékeit műtéti úton kettéválasztották. Amikor egy titokzatos kolléga…
Egy vírus megsemmisítette az emberiséget. Akik túlélték, vakok lettek. Évszázadokkal később, amikor ikrek születnek, és mitikus látási képességgel…
Miután túléli Godzilla San Franciscó-i támadását, Cate ismét megdöbbentő titok birtokába jut. Életveszélyes fenyegetések közepette világkörüli…
A rendőrgyilkosság miatt életfogytra ítélt Carl Lucas is ide kerül, akárcsak September Jones egy könyörtelen ex-televíziós, aki egy új műsort talál ki, a Halálfutamot…
Egy vidéki fiatalember munkát keres a nagyvárosban. Pártfogója bemutatja őt a Főnöknek, Max Doktornak. Az író, a főnök és beosztott viszonyán…
A 21 éves Marie, egy gazdag iparmágnás lánya nyomtalanul eltűnik egy mexikói vakáció alatt. A lány természete, hogy vonzza magához a bajt, így…
Amik egy tinédzser életéből nem maradhatnak ki: szerelem, barátság és rivalizálás. Regina (Labancz Lilla) az iskola egyik legnépszerűbb, legaktívabb…
Indul az RTL Klub vadonatúj, nagyszabású show-műsora! A világszerte nagy sikerrel bemutatott Game of Talents – Tehetség első látásra Magyarországra…
Helgának (Schell Judit), a sztár-műsorvezetőnek egyre gyanúsabb, hogy sármos szerelme nem engedi át a hálószoba küszöbén. Szilvi (Lovas Rozi)…
Tyler Gage a táncparkett ördöge, bármelyik buliba betéved, egyből a középpontba kerül. Ám a táncon és a barátain kívül az élet nem sok jóval…
Csillagközi romboló: A minisorozatSci-fi dráma akciófilm sorozat (2003)9,78 (9)
Kincs, ami nincsAmerikai-olasz kaland akcióvígjáték (1981)9,77 (31)
Mrs. Doubtfire - Apa csak egy vanAmerikai családi dráma vígjáték (1993)9,7 (20)
Bérgyilkos a szomszédomAmerikai akcióvígjáték (2000)9,62 (13)
Transformers 2. - A bukottak bosszújaAmerikai kaland sci-fi akciófilm (2009)9,6 (10)
Die Hard 3. - Az élet mindig drágaAmerikai akciófilm (1995)9,6 (10)
A nagy pénzrablásSpanyol bűnügyi dráma sorozat (2017 - 2021)9,6 (10)
Remények földjeTörök dráma sorozat (2018)8,2 (45)
Kincs, ami nincsAmerikai-olasz kaland akcióvígjáték (1981)9,77 (31)
Egy csodálatos asszonyTörök dráma sorozat (2017 - 2020)7,67 (30)
Keresztanyu (2021)Magyar filmsorozat (2021)8,37 (27)
Valerian és az ezer bolygó városaFrancia sci-fi (2017)8,15 (26)
Jóban RosszbanMagyar dráma sorozat (2005)8,04 (25)
Isztambuli menyasszonyTörök tévéfilmsorozat (2017 - 2019)7,96 (25)
Az álmodozóTörök romantikus vígjáték sorozat (2018 - 2019)7,64 (25)