Francisca meglátogatja Gabrielt, hogy bocsánatot kérjen, amiért hazudott neki. A halálosan féltékeny Don Luis kijelenti, hogy bármit hajlandó megtenni, ha Gabriel nem tartja be az adott szavát. A nős Bernardo…
Folytatódik a filmzenéről szóló műsorunk, melyből kiderül, hogyan képes megváltoztatni egy-egy zene az egyes jelenetek kontextusát, hangulatát, mondanivalóját. Gárdos Éva, Gárdos Péter és Gothár Péter…
Új műsorunk, a Divat és dizájn a hazai öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
A Nyár 21 napi kétórás adásai nagy hangsúlyt fektetnek a változatosságra, a sokszínűségre, a színvonalas szórakoztatásra. Bár a helyszín továbbra is Révfülöp, de a műsor nemcsak a Balatonra, hanem az egész…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül…
A Nyár 21 napi kétórás adásai nagy hangsúlyt fektetnek a változatosságra, a sokszínűségre, a színvonalas szórakoztatásra. Bár a helyszín továbbra is Révfülöp, de a műsor nemcsak a Balatonra, hanem az egész…
Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató…
A Katolikus krónika olyan magazin műsor, amelyben tartalmas riportfilmeket láthat a néző. Egy-egy érdekes, hiteles ember, egyházi közösségek bemutatása, karitatív kezdeményezések, vagy kulturális örökségünk…
Amit a szentírás üzen mindenkinek – vasárnapi evangélium és szentírás-magyarázat világosan és közérthetően, felszentelt papoktól és szerzetesektől.
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Gyertek velünk nyomozni! Az Evangélikus ifjúsági műsorban ellátogattunk a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért nevű szervezet, röviden KÖSZI PIliscsabán tartott Nyomkereső táborába. A tábori…
A Magyarországi Metodista Egyház hitéleti tevékenységének bemutatása programjaik, eseményeik tükrében.
A kisfilmek olyan tanúságtételek, amelyekben egy-egy ember vall saját hitéről, életében történt fordulópont(ok)ról, és annak következményeiről istenkapcsolatában. A szereplők egyrészt olyan hétköznapi…
A Zsidó Hitközségek műsora bemutatja a hazai és külhoni zsidó közösségek életét, vallási hagyományait, kulturális es szociális tevékenységeit. Az ünnepekhez kapcsolódóan rabbik elevenítik fel az évezredes…
Olyan emberek portréja, akik életükkel, munkájukkal szűkebb és tágabb környezetükben elismerést vívtak ki és akiknek gondolkodását meghatározza keresztény hitük.
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Johannes Gutenberg a feltalálója a középkori időszak legjelentősebb találmányának, a nyomtatógépnek. De ki volt ő valójában? A film végigkíséri archívumok, közjegyzői akták és az első nyomtatott lapok…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
Németország az 1920-as években. Egy kis faluban a Dassler-testvérek a tökéletes sportcipő elkészítéséről álmodnak. Hamarosan be is mutatják az új termékeiket, amelyek nemzetközi hírnevet szereznek nekik…
A Szerencsejáték Zrt. második legnépszerűbb hazai lottójátékában 45 számból kell 6-ot megjelölni. A műsor vasárnap 16 órakor, 5 perces időtartamban látható a Duna csatornán. Műsorvezető: Czeisz Juliette…
Mai visszatekintő válogatásunk szereplői a magyar zenei élet jeles képviselői. Jávori Ferenc Fegya a klezmer, Poór Péter a tánczene, míg Vásáry Tamás a komolyzene dallamaival szerez sok örömet a közönségnek…
Rántott hús gluténmentesen amaránt körettel, Kókuszkrémes vöröslencse-leves, Bundázott padlizsán barnarizzsel és narancsos almacsatnival, Köles “túrógombóc”
A Borbás Marcsi szakácskönyvének évadnyitó epizódjában újra Libor Marcsi érkezik vendégként. Az epizódból kiderül, hogyan süthetünk otthon ropogós, letekerős kiflit, és friss, kovászos, házi kenyeret.
Miranda és Max fülest kap egy kábítószer-kereskedőtől, hogy Mallorca legkeresettebb bűnözője visszatért a szigetre, hogy meglátogassa haldokló apját. A férfit a barátnője meggyilkolásával vádolják. A korábban…
Regős Bendegúzt anyja elszegődteti a lókupechez, de a fiú megszökik tőle. A bakterhez keveredik, ahol elvállalja a tehénpásztorkodást. A bakter és anyósa, a Banya igen sanyargatja a fiút, aki elhatározza, hogy megleckézteti őket…
Giulio Base színész-rendező kétrészes életrajzi filmje, melyet az olaszok szeretett szentjéről, Pietrelcinai Szent Pioról készített. A címszereplőt a Polip című sorozatból is ismert neves színész, Michele…
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül…
A harminc körüli Emilie (Audrey Tautou) egy fodrászszalont vezet, ahol vendégei és barátai számára a frizurakészítésen kívül mindig végtelen számú magánéleti jótanáccsal és ötlettel szolgál. Az egyetlen…