Charlie Babbitt, a csupán pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy édesapjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy majd 40 éves kocsimatuzsálemet. Hamarosan még…
Brandon minden részben egy magára hagyott, szomorú sorsú kutyát vesz a pártfogásába. Majd szerető családot keres számára, hogy újabb esélyt kaphasson és boldogan élhesse le az életét...
Az Arab-tenger parti sétányáról Katar fővárosának, Dohának toronyházai látszanak, fél évszázada még halászok viskói álltak ugyanitt. A mérhetetlen olajkincs azonban változásokat hozott és az etnikai változatosság is szemügyre vehető…
A jóképű és világhírű hegedűművész, Ryan Harrison fantasztikus karrierje csúcsán van, amikor rövid, ám szenvedélyes viszonyba keveredik a felső tízezerből származó csábító démonnal, Lauren Goodhue-val…
Vannak pillanatok, amikor hirtelen hősökké kell válnunk, hogy megküzdjünk az álmainkért, megvédjük szeretteinket, vagy feldolgozzunk egy tragikus csapást. Vajon lesz-e bennünk elég erő és elszántság, ha…
Daniela meglepődik, hogy barátja már négy hónap ismeretség után össze akar költözni. Ám a beköltözés után feszült a helyzet fia, Aron és Michael között. A szakácsnő egyre inkább szenved a viták miatt, és megbánja döntését…
Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt…
A XXI. század korfelfogására talán még jobban érvényes az a gondolat, hogy a tehetség fokmérője a társadalom értékelése. A kitűnés, a figyelemfelkeltés, az egyediség igénye egyre több ember és egyre több…
Színes, informatív, figyelemfelkeltő, szakmai alapokra helyezett családi magazinműsor. Célunk, hogy a nézők megismerjék azokat az otthonteremtéssel kapcsolatos élethelyzeteket, amelyekkel találkozni fognak…
PURA VIDA, azaz tiszta élet! A spanyolok így fejezik ki, hogy gondtalan az életük. De hogy mit jelent a tiszta élet? Mindenki számára mást. Legyen szó akár vásárlásról, étkezésről, kertészkedésről, öltözködésről…
Családi drámák, megdöbbentő történetek, embert próbáló helyzetek. Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe.A legjobb forgatókönyveket az Élet írja...
A detektív doku-realityben egy magánnyomozó iroda mindennapjaiba nyerhetnek bepillantást a műfaj kedvelői. A sorozat középpontjában átlagos emberek nem hétköznapi történetei állnak. A megbízók nem sajnálnak…
A detektív doku-realityben egy magánnyomozó iroda mindennapjaiba nyerhetnek bepillantást a műfaj kedvelői. A sorozat középpontjában átlagos emberek nem hétköznapi történetei állnak. A megbízók nem sajnálnak…
Hangosabbak, görögebbek és ragaszkodóbbak már nem is lehetnének, Ian és Toula lánya, Paris nagy bánatára. A pályaválasztás előtt álló lányt egyetlen cél vezérli: minél távolabb akar kerülni túlbuzgó pereputtyától…
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket - de igazán…
Az öt általános iskolai haver, hosszú szünet után, az egykori kosárlabda-edzőjük temetésén találkozott újra, és egy emlékezetes hétvégét töltött egymással. Három esztendővel később Lenny a családjával…
Egy fogpiszkáló, egy lövés, egy megkeseredett orvos és egy jókor érkező luxuskocsi - ennyi elég, hogy Lali meghozza élete nagy döntését: mindent maga mögött hagy és lelép. Az Üvegtigris váratlan vendége…
Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules, akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik…