Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmondta…
A Bolygó Expressz a csőd szélén áll, hogy megoldják a helyzetet vezérigazgató választást tartanak. Amit Fry egy új ismerőse nyer meg, akit ugyancsak lefagyasztottak még 1980-ban. Az ezzel járó változásokat…
Leela lesz a világ első női blarnsball játékosa. Ám ez az kaland nem éppen úgy alakul majd, mint ahogy gondolta. Természetesen a fő szurkoló Fry lesz, míg Bender magára vállalja az játékos ügynök szerepét és a bevételek nagy százalékát is…
Roger megpróbálja rávenni Hayley-t hogy fejezze be az iskolát, persze önös szándék vezérli, le akarja nyúlni a szobáját. Klaus megpróbálja megszerelni Francine kocsiját… A sorozat főszereplője Stan…
Francine-nek szexuális jellegű álma támadt Jeff-el. Amikor elmondja a családnak, mindenki nevet, kivéve Stant. Stan megkéri Rogert, hogy segítsen belépni Francine álmaiba… A sorozat főszereplője Stan…
A séf lánya, Katyerina visszatér és a Claude Monet-ben kezd el dolgozni. Ez egy cseppet sem tetszik a séfnek, ezért tervet eszel ki annak érdekében, hogy lányát kirúgják... Max a tehetséges fiatal szakács…
René idegkimerültségben szenved, ami nem is csoda, hisz az elmúlt napok sem teltek eseménytelenül az amúgy békés kis kávézóban... Ha hiszik ha nem, egy papírsárkányhoz kötött repülő-apácát kellett üldöznie…
Susan édesanyja látogatóba érkezik a Harper családhoz. Ben megkéri Roger-t, hogy segítsen neki abban, hogy ne kelljen a hölggyel találkoznia. Éjszaka mikor hazaér, nagy meglepetés éri. Mikor Janey egyetemre…
Egy űr-kalóztámadás során Bender-t Fry és Leela véletlenül torpedóként veti be és elvész az űrben. Ám hamarosan egy apró civilizáció telepedik meg Bender a testén és új vallást alapít. Mindeközben Fry…
A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is fontos…
A séf a születésnapját készül megünnepelni, de sem a környékbeli, sem pedig a saját éttermében nincs szabad asztal. Ezért végül a konkurens Claude Monet-ban köt ki. Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből…
Lee randira hív egy csinos nőt, hogy féltékennyé tegye Lucy-t. Lee számára már az első randin kiderül, hogy a nő elméje nem tiszta. Rachel Lee megszállottja lesz. Az alkalmi munkákból tengődő, gyerekes…
Lucy régi szerelmével Scottal szerepel egy darabban. Lee-t ugyan nem érdekli a színház világa, mégis szerepelni akar a darabban, mert fél, hogy Lucy és Scott között újra fellángol a szerelem. Az alkalmi…
A Frinci és Franci Showba új szereplő kerül be, akinek Homer fogja kölcsönözni a hangját. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően…
Homer összeismerkedik egy férfival, akivel nagyon jól kijön egészen addig, míg fel nem merül a gyanú, hogy az illető homoszexuális. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő…
Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmondta…
A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is fontos…
Alf eldug némi pénzt az egyik antik vázában, csakhogy pont ezeket a vázákat ajánlja fel Lord Meldrum jótékonysági célra, a Bishop Aukciósháznak. James és Ivy megpróbálják megállítani Alfot abban, hogy visszaszerezze a pénzt…
Linda színházi esteket akar tartani az étterembe, amiért Bob nem lelkesül. Az egyik este egy rabló kirabolja őket, de utána beáll a darabba és nagy sikere lesz. Bob végül csatlakozik a családjához, hogy boldoggá tegye feleségét…
Elérkezik Tina 13. születésnapja és extra kívánságai vannak. Bob kénytelen éjszaka taxizni, hogy ki tudja fizetni a buli költségeit. Tina szerelme a szomszéd étteremtulajdonos fia, akit az apja nem enged…
Al le akarja győzni régi vetélytársát, Floyd Babcockot. Bud és a Kis Floyd egy osztályba járnak és el kell készíteniük egy termék marketingtervet. Budnak eszébe jut a tökéletes ötlet. Elkészíti a Trumaine legszebb lányai naptárat…
DArcyéknak házassági évfordulójuk van. Marcy egyedül szeretne lenni Jeffersonnal. Ám Jeffersont elcsalják a barátai a nudibárba. Kitalálja, hogy szeretne egy tetoválást, amivel meglephetni Marcy-t. Viszont…
Bud elhatározza barátaival, hogy Fort Lauderdale-be mennek tavaszi szünetre, a bikinis csajok miatt. Ám Kelly és barátnői csábítással kicsalják tőlük a jegyeket így hoppon maradnak. Nem úgy mint Al és…
Max-ot előléptetik séf helyettesnek, azonban egy olyan hazugságspirálba keveredik, ami könnyen az új pozíciójába kerülhet. Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik, hogy a Claude…
A séfet meglátogatja az egyik régi jóbarátja, aki előtt szégyelli, hogy egyszerű szakácsként dolgozik Jelena éttermében. Ezért azt hazudja, hogy ő a főszakács... Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből…
Alf eldug némi pénzt az egyik antik vázában, csakhogy pont ezeket a vázákat ajánlja fel Lord Meldrum jótékonysági célra, a Bishop Aukciósháznak. James és Ivy megpróbálják megállítani Alfot abban, hogy visszaszerezze a pénzt…
Jayne és Susan épp telefonon beszélnek, mikor a vonal megszakad. Susan aggódni kezd, és azonnal az állapotos lányához akar menni. Ben-nel a hosszú úton felelevenítik, milyen volt, mikor Susan világra hozta a gyerekeket…
Susan izgatottan készül a halloween-i éjszakára, ám Ben nem túl lelkes a felhajtásért. Szellemként megérkezik Roger, aki egy gyilkos szökéséről hallott a rádióban. Mikor Janey egyetemre megy, nem…
Lucy és Lee születésnapi zsúrt rendez Lucy keresztlányának, ám az irányítás kicsúszik a kezeik közül. Az alkalmi munkákból tengődő, gyerekes Lee egy barátjával Kate-tel él együtt. Lee jóbarátja Tim-nek…
Lee apja meghívja hajózni fiát, Lucy-t és Daisy-t. A nem túl komfortos ütött-kopott csónak váratlan meglepetést tartogat utasai számára, miután besodródik a tenger közepére. Az alkalmi munkákból tengődő…
Egy új lány miatt Kelly kikerül a pasik érdeklődésének a középpontjából. Amit persze nem tűr és megpróbálja helyre állítani a világ rendjét. Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan…
Bud a diploma vizsgáira készül. Egy csinos szexi lánnyal tanul és közben vetkőzős pókert is játszanak. Ám az este után, Bud tényleg a vizsgáira akar már koncentrálni. Ezért a könyvtárba megy tanulni, viszont…
Marcy nyaggatja Jeffersont, hogy szerezzen állást. Eközben Bud egy új kávéreklámot szerzett Kelly-nek, amibe Jefferson-t is beszervezi. A reklám láttán a nők megőrülnek Jeffért. Ami persze Marcy-nak már kevésbe tetszik…
Al megpróbálja felkészíteni Griffet egy rádiós játékra, amiből kitiltották. A nyertes Atlantába utazhat az olimpiára és még futhat is az olimpiai lánggal egy darabon. Az Egy rém rendes család egy elképesztő…
Klaus-nak elege lesz a Smith családból és úgy dönt, hogy otthagyja őket. 15 évvel később értesülnek Klaus haláláról… A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke…
Roger elviszi Francine-t egy távoli szigetre, ahol jobb szakácsot akar faragni belőle. Stan-t egy furcsa sérülés éri… A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke…
Balfék Bob ismét szabadul a börtönből. Állítólag megváltozott és jó útra tért, de Bart nem hisz ebben és úrrá lesz rajta a rettegés. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő…
Lisa elvállalja, hogy vigyáz Ned fiaira, míg a szülők házon kívül vannak. Az este annyira jól sikerül, hogy egy alkalommal ő lesz Bart bébiszittere. 1989 óta fut az amerikai televízióban töretlen, sőt…
Marcyt előléptetés előtt áll a bankban. Estére vendégül látja a japán bank igazgatóját. Később Mr. Shimokawa meghallja Al Dodge-ának hangját. Akinek már csak ez az egy autó hiányzik a gyűjteményéből. Mr…
Al úgy dönt, épít egy kutyaólat Lucky-nak. Eközben Kelly megérkezik Carlos-al, ám Kelly "valamiért" nagyon nem szeretné, hogy a férfi találkozzon "imádott" édesapjával. Az Egy rém…
Egy új lány miatt Kelly kikerül a pasik érdeklődésének a középpontjából. Amit persze nem tűr és megpróbálja helyre állítani a világ rendjét. Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan…
Linda panziót nyit a házukban. Furábbnál furább alakok szállnak meg náluk és Linda teljesen a panzió megszállottja lesz. Mikor Louise szobáját is kiadja, elszabadul a pokol... Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat…
A művészek hetén Linda testvére állat ánuszos képeket fest, amiket kiállít az étteremben. Bob szerint ez nem fog jót tenni az üzletnek, ezért megakar szabadulni tőlük egészen addig, amig mások meg nem…