Pápay György (szerk.)
Apropó - Könyvekről jutott eszünkbe (Könyv)
ára: 2 750 Ft volt)
Szerző: | Pápay György (szerk.) |
Kiadó: | Szépirodalmi Figyelő |
Kiadás éve: | 2012 |
ISBN: | 9789638798428 |
Aranykártya: | 23 pont |
A kötet a Szépirodalmi Figyelő folyóirat Apropó című rovatában közölt írásokat gyűjti egybe. A rovat 2008-as indulásától 2011 végéig összesen huszonnégy esszé jelent meg a lapban, melyek a magyar könyvpiacon forgalomba került kiadványok, ritkább esetben kulturális események vagy évfordulók ,,apropóján" születtek. Az írások szerzői - ismert és fiatal írók, kritikusok, irodalom- vagy eszmetörténészek - egy-egy, az általuk választott könyvek által kijelölt, érdekes és aktuális, időnként vitára ingerlő témakört járnak körül. Az írások átmenetet képeznek a hagyományos könyvkritika és a problémacentrikus esszé, illetve tanulmány között. Egy, az angolszász könyves folyóiratokból ismert koncepciót ültetnek át a magyar kulturális közegbe, szerzőiknek köszönhetően hazai ízekkel és jelentős műfaji változatossággal.
Ennek következtében túlmutatnak a megszokott kritikai műfajokon, önálló alkotásokként is megállják a helyüket - akár a kiindulópontjukként szolgáló művek ismerete híján is olvashatók - és olyan irodalmi-kulturális többletértéket hordoznak, amely indokolttá tette önálló kiadványban történő megjelentetésüket. A kötetet az említett műfaji változatosság mellett nagyfokú tematikai sokszínűség jellemzi. A szépirodalomtól a társadalomtudományokig, a kultúrtörténettől a tudományos ismeretterjesztésig terjed a spektrum, melyet az írások átfognak. Az eredetileg kéthavonta megjelent esszék közös kötetbe rendezve termékeny párbeszédbe lépnek egymással, s együttesen jó példáját adják a - Szépirodalmi Figyelő folyóirat által is képviselt - igényes kultúraközvetítésnek. A kötet szerzői: András Ferenc, Békés Márton, F. Birkus Ilona, Buda Attila, Csillag István, Falvai Mátyás, Gazda Albert, Géczi János, Kármán Marianna, Kelemen Lajos, Képes Gábor, Marczinka Csaba, Mészáros Márton, P. Szathmáry István, Pálfalvi Lajos, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Szelke László, Szentpály-Juhász Miklós, Szűts Zoltán, Tárnok Attila, Vass Norbert, Zsávolya Zoltán.
Pápay György (szerk.): Apropó - Könyvekről jutott eszünkbe könyv ára: 2 750 Ft