Margócsy István

Petőfi Sándor - Klasszikusaink - (Könyv)

1 690 Ft(Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb
ára: 1 690 Ft volt)

Előrendelés:

kibe

készlethiány

A szerző kísérletnek nevezi művét. Interpretációs javaslatnak szánja, egynek a lehetséges magyarázatok közül. Új adatokkal nem áll elő: a Petőfi-irodalomban, amelyre jegyzeteiben pontosan és lelkiismeretesen hivatkozik, megtalálható minden, amit a költőről hitelesen el lehetett mondani. Ismert adatok újszerű csoportosításával, új összefüggések feltárásával alakítja ki Margócsy azt a Petőfi-képet, amelyet összefoglalóan romantikusnak nevez. Interpretációs javaslatát bizonyára lehet vitatni. Én megelégszem az ismertetésével. Nem számítva a rövidre fogott életrajzi kronológiát, öt fejezetben közelíti meg Margócsy más-más irányból a hagyományos Petőfi-képet, és javasolja módosítását. Az elsőben (A Petőfi-kultusz határtalanságáról) arra hívja fel a figyelmet, hogy a költő halála után hamarosan kialakult kultusz áthatja a költészetéről írt értékelő tanulmányokat is.

Néhányat idézek erre felhozott számos példája közül: ?a lyra világcsászára" (Gyulai Pál); "De oldjuk meg saruinkat! Amaz égő csipkebokor van itt" (Horváth János); "Ő az a költőnk, akinek minden jövendölése beteljesedett" (Sőtér István); "Ő volt az istenek magyar kedvence" (Németh G. Béla). A következő fejezet (Petőfi és az irodalmi gépezet) azt bizonyítja, hogy Petőfi "modern polgári író" volt, gyorsan kibontakozó népszerűségét tudatosan használta fel arra, hogy szerkesztőkkel, kiadókkal számára előnyös megállapodásokat kössön. Gyakori vitáival is arra törekedett, hogy állandóan jelen legyen az irodalmi életben, hogy figyeljenek rá. Témáinak, műfajainak, versformáinak széles skálája is azt szolgálta, hogy minél inkább fölkeltse és kielégítse az olvasóközönség igényét az újdonság iránt. E törekvésének folytatója, sikeres beteljesítője volt a regényíró Jókai. Margócsy ezt a fejezetet az ő szavaival zárja, amelyeket 1877-ben a Petőfi Társaság alapításakor közös céljukról mondott: "A szépirodalmat mint életpályát emancipálni és önállóságra juttatni." A költői mű magyarázatának és értékelésének fontos kérdésével foglalkozik a Petőfi szerepdilemmái című fejezet. Arra az ellentétre mutat rá, amely Petőfi költészetének uralkodó vonásaként hangoztatott megbonthatatlan egysége és a költő által is vallott és vállalt szaggatottsága között feszül. Margócsy nem tartja elfogadhatónak az egység megbomlásának életrajzi vagy lélektani okokkal való magyarázatait. A "szerepjátszást" is másként értelmezi, mint az ennek fölvetése miatt az utóbbi évtizedekben gyakran támadott Horváth János. A "szerep" szerinte nem az igaztól, az őszintétől való eltérés, hanem "megszólalási mód". A közismert "a stílus - az ember" az ő értelmezésében ekként módosul: "a stílus - a szerep". A Petőfi-életmű tagoltságára, szaggatottságára számos idézetet sorakoztat fel, köztük 1847-i Összes költeményei előszavát meg Dalaim című versét. A romantika nagy költőszerepei közül szerinte Petőfi hármat tett magáévá: a "szélsőségesen individualista vallomásos költőét", "A természetbe és a közösségbe beleolvadó, bennük tökéletesen feloldódó "természetes" költő szerepét" és "a népét vezető és irányító" prófétáét. Ezek a szerepek időben nem különülnek el egymástól: egymás mellett, sőt egyazon költeményben is föllelhetők. A legnagyobb tematikai változatosságot a vallomásos költőszerep kínálja, a "természetes" költő főként népdalaiban jelentkezik, a próféta a politikai lírában. Petőfi rangsorolja ezeket a szerepeket, legmagasabbra a prófétait helyezi, de átéli ennek a rangsornak a kérdésessé válását is. Többek közt Az apostol-ból idéz erre példát Margócsy: "Az ember nemcsak polgár,/ Egyszersmind ember is;/ Mindig másoknak éljen-e/ És sohase magáért?" A romantikus Petőfi című fejezetben Margócsy szembeszáll azzal az irodalomtörténet-írásunkban általánosan elfogadott koncepcióval, amely szerint, ha lírája tartalmaz is romantikus elemeket, Petőfi meghaladta a romantikát. Horváth János szerint nemzeti klasszicizmust teremtve, marxista elemzők szerint lírai realizmust hozva létre. A költő kortársai másként látták. Margócsy, mások mellett, Jókait idézi: "Petőfi egy új irodalmi iskolát teremtett maga körűl, amit a magyar romantika iskolának szeretett ő maga nevezni." A költői nyelvének egyszerűségét, "realizmusát" hangoztatókkal szemben Margócsy rámutat arra, hogy szavai valóban köznyelviek, szókapcsolatai azonban gyakran meglepőek, a stílus romantikára jellemző "átszubjektivizálásának" eszközei. E stílus jellegzetessége a polaritás, a lelki, tartalmi, nyelvi szélsőségek egymásmellettisége, egymásba átcsapása. Számos verscíme is példa ellentétes jelentések egységbe fogására, pl. Palota és kunyhó, Csalogányok és pacsirták, Kard és lánc, A völgy és a hegy, Keserű élet, édes szerelem stb. Névszói metaforái gyakran vizionárius látásmódjának eszközei: "ez a mindennapiságtól elrugaszkodott, állandóan minősítő és átértelmező látomásosság különbözteti meg Petőfit kortársai többségétől, s kivált a népiesség más költőitől, kikkel pedig a megjelenített, leírt jelenségek és tárgyiasságok terén a legtöbb mozzanatban (") megegyezik." Leginkább tárgyias, leíró verseit a megszemélyesítések, a szemlélet kozmikussá, látomásossá tágítása, a leírást átható szubjektivizmus kiemelik a tárgyiasságból, a romantika körébe vonják. A szabad elvű [!] Petőfi című fejezet a költészetében igen jelentős szabadságeszmével foglalkozik. Margócsy mindenekelőtt azt emeli ki, hogy Petőfi "szabadság"-a többféle értelmezést tesz lehetővé: egyéni, társadalmi, nemzeti és világszabadságot, különféle felsőbbségektől való függetlenséget. Annyira általános ez a szabadságfogalom, hogy minden konkrétumot nélkülözve egyben ki is üresedik. A "szabad elvű" írásmóddal azt kívánja jelezni Margócsy, hogy Petőfi nem nevezhető a kor politikai szóhasználata szerint szabadelvűnek, liberálisnak. Szabadságeszméjének éppen differenciálatlansága miatt válhatott utókorában különféle politikai törekvések "lobogójává". Abba az "irányköltészetbe", amelynek programját Eötvös József fogalmazta meg Én is szeretném című versében, Petőfi költészete nem fér bele. Dalaim című költeményének képsora különböző lélek- és kedélyállapotainak megszólaltatását egyenrangúként mutatja be. Politikai állásfoglalást tartalmazó költeményei sem tartalmaznak egységes, következetes programot. Különösen éles eltérések mutatkoznak 1848-ban írt verseiben. A politika mint önállósult működési terület távol állt Petőfitől. Különösen távol a politikában mellőzhetetlen taktika. Jól mutatja ezt kiskun választóihoz intézett programbeszéde. Idézi Margócsy Kovács Lajosnak, Széchenyi titkárának 1848 márciusában a grófhoz intézett leveléből a forradalmi ifjak, Vasváry, Petőfi, Jókai jellemzését. Egyetlen mondat ebből: "Ezeknek semmi személyes ambitiojuk nincs, ők eszmék emberei, a szabadság fanatikus apostolai." Ezt a fejezetet egy hosszabb idézet zárja Petőfi naplójából: "Lehetnek ékesebb, nagyobbszerü lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtelenebbek nincsenek, mert soha lantomnak egy hangját, tollamnak egy vonását sem adtam bérbe senkinek; énekeltem és írtam azt, mire lelkem istene ösztönzött, lelkem istene pedig a szabadság. Az utókor mondhatja rólam, hogy rossz poéta voltam, de azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valék, ami egy szóval annyi, mint republikánus, mert a respublikának nem az a fő jelszava, hogy "le a királlyal!", hanem a "tiszta erkölcs!" Azt írtam ismertetésem kezdetén, hogy Margócsy Petőfi-magyarázatával bizonyára lehet vitatkozni. A magyarázatnak ezzel a zárásával azonban aligha. (Korona Kiadó, 1999.)Orosz László

Margócsy István: Petőfi Sándor - Klasszikusaink - könyv ára: 1 690 Ft